Tüske Zsuzsanna
Bergman kínos botlásnak tekintette kémfilmjét.
A tényt, hogy Bergman neve összeköthető a műfaji film fogalmával, kiváló érzékkel megformált házassági komédiák (Szerelmi lecke, Női álmok), valamint egy lesajnált, kitagadott zsánergyermek, a rendező egyetlen kémfilmje bizonyítja. Az Ez itt nem történhet meg már a címében is társadalomkritikát rejt, amellyel Bergman a jólét tunyaságába süppedő honfitársait célozta meg. A film születésénél leginkább a szükség és a pénzzavar bábáskodott, a rendező csupán kényszerből fogadta el az ajánlatot, amely valójában két film elkészítésére, egy svéd és egy angol nyelvű verzióra szólt: afféle iparosként vágott bele a számos kellemetlenséget tartogató forgatásba. Az Amerikából hazaimportált vezető színésznő betegsége és a felismerés, hogy a készülő film nagyon is valós politikai eseményekről, létező, elrontott sorsokról mesél, hamar kiölte Bergmanból a maradék ambíciót is – a munka végleg erőltetett menetté vált. Lehatárolt kontextusa révén az alaptörténet eleve távol állt Bergmantól, hiszen a háborús fenyegetettség közege konkrét, nem csak egy pszichózis vetületeként, vagy baljós árnyként jelenik meg, mint későbbi alkotásaiban (Szégyen, A csend): ehelyett a svéd közelmúlt ismert eseménye.
A helyszín a II.világháború utáni Stockholm, ide érkezik egy Vasfüggöny mögötti államból, Liquiditziából, Atke Nattas, „a mérnök”, aki (amellett, hogy háborús bűnös: egy náci haláltáborban számos honfitársa haláláért volt felelős) jelenleg kettős ügynökként dolgozik. Aktatáskájában a városban rejtőző társügynökök névsorát, valamint stratégiai szempontból jelentős ipari terveket őriz, és arra készül, hogy kiárusítsa őket az amerikaiaknak. Felesége már régóta hazavárja, de korántsem házastársi szeretetből: tisztában van a férfi múltjával és tevékenységével, őt akarja felhasználni arra, hogy szüleit Stockholmba menekítse. Miután azonban kiderül, hogy a férj inkább feladta és táborba küldte neje családját, az asszony bosszút forral ellene.
Motívumkészletét tekintve a film szigorú thriller-keretek között mozog, és számos, szinte kanonizáltnak tekinthető kémfilm-elemet mutat fel, amelyek bizonyos pontokon még szinkronba is kerülnek a jellegzetes bergmani jegyekkel. A férfi-nő kapcsolat pokla műfaji köntösben még konkrétabb formát ölt, mivel férj és feleség ellenséges oldalon állnak, házasságuk (mint számos Bergman-filmben) eleve-elrendelés szerint boldogtalan – mindezt a becsületes rendőr figurája révén egy szerelmi háromszög-helyzet is tetézi, amely a klasszikus kémmelodrámák alapmotívuma (lásd Mata Hari, Ellenséges vágyak). A műfaj önmagából fakadó reflexiós mivolta is tisztán megnyilvánul: valójában nemcsak a férj, de az asszony is kémtevékenységet folytat a helyi menekültek javára (valamint csoportjuk egy másik tagja is kettős ügynökként lepleződik le). Vagyis a központi figurák környezetük felől nézve is szerepet játszanak, majd felfedik igazi arcukat: csak úgy, mint számos kémtörténetben, vagy éppen olyan Bergman-opusokban, amelyek a maszkok lehullására épülnek Arc-tól a Persona-ig. Maga a közeg is az előadás-jelleget erősíti: az események helyszínéül szolgáló emeleti szoba alatt állandó színházi próba folyik, valamint a menekültek titkos megbeszélése és egyikük lelepleződése egy mozivászon mögött zajlik. Ez utóbbi jelenet szinte tökéletesen idézi Hitchcock 1936-os Szabotázs című filmjét, hiszen a thrillermester is a gyöngyvásznon zajoskodó Disney-figurákkal ellenpontozta filmjének egyik legdrámaibb pillanatát. Valójában némileg az alapszituáció, maga a szerelmi háromszög-helyzet és a finálé is Hitchcock világára, közelebbről a Forgószélre emlékeztet: a női főhősnek ez esetben is egy valódi bűnössel kell élnie azért, hogy kémkedjen, és áldozatául is esne a játszmának, ha valódi társa, egy rendőr a végső jelenetben ki nem mentené karjaiban a bajból. A fanyarul eltúlzott, triviális malőrt és valódi borzalmat jellegzetes hitchcocki módon összehozó autósüldözési jeleneten és a precízen adagolt suspense-en túl a filmben újabb hamisítatlan bergmani motívum is felfedezhető, az öngyilkosságé (Börtön, Úrvacsora): ugyanis egy rettegő menekült asszony, valamint a sátáni férj is végül ezt az utat választja az életből való távozásra.
Bár Bergman gyűlölte és letiltatta saját filmjét, a végeredmény mégis azt példázza, hogy idegen közegben is otthonosan tudott mozogni: így, ha színvonalát tekintve az Ez itt nem történhet meg nem említhető is egy napon a tündöklő „szerelmi leckékkel”, esetében sokkal inkább beszélhetünk a bűnfilmek finom fény-árnyék játékáról, mint egy lenyűgöző életmű sötét foltjáról.
Ez itt nem történhet meg (Sånt händer inte här) – svéd, 1950. Rendezte: Ingmar Bergman. Írta: Waldemar Brogger regényéből Herbert Grevenius. Kép: Gunnar Fischer. Szereplők: Signe Hasso, Alf Kjellin,Ulf Palme, Gösta Cederlund. 84 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 33. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9950 |
