Lukácsy Sándor
Csupa komoly dologról van szó: menekülés, nosztalgia, húsz méter hosszú autó, gyerekcsinálás, gyerekszülés.
Egyszer, 1956 végén, valami fogadás eldöntése végett néhányan kiálltunk a New York kávéház elé, s figyeltük a járókelőket. Tíz közül öt vagy hat (bár lehet, hogy csak négy, az is szép arány) magában motyogott.
Jónéhány évvel később – amikor már újból hívtak értekezletekre – egy ízben azt vettem észre, hogy minden korombeli vagy idősebb (akik tehát megéltük 56-ot), akármilyen békés volt a téma, fölszólalás közben hevesen gesztikulált, sőt hadonászott. Én is.
Idegbajos országban éltem. Ebből az országból menekült el 1956 decemberében Gárdos Péter filmjének főszereplője, Gordon Tamás. Ebben az országban nem lehetett unalmas egyformaságra panaszkodni. Volt itt minden: cigány, zsidó, „házi antiszemita”… Remélem, a film szövegírói ezzel nem azt akarták mondani, hogy minden házban volt antiszemita, mert az túlzás volna: az viszont bizonyos, hogy tolvajok és orv-üzletelők fölös számban voltak, mégpedig vallási különbség nélkül. Zsákmány-szaga volt az országnak.
Szóval innét távozott el Gordon Tamás. A magyar nyelv nagyon finom, sok árnyalatra képes. Rákóczi bujdosó volt, Kossuth emigráns, az 56-osok disszidensek. Amikor Gordon Tamás fölkapaszkodott a teherautóra, kis piti disszidens volt; a film – hogy egy kissé megemelje alakját – mégis azt mondatja vele: az ország „szégyene” miatt igyekezett a határon túlra, ez azonban nem stimmel, mert tizennégy éves gyerekek (ennyi idős volt akkor Tamás) nem szoktak országos dolgok miatt szégyent érezni. Oka persze volt a disszidálásra: szegényes terézvárosi lakás, sivár gyerekkor, zűrös családi körülmények, veszekedős légkör, ráadásul elkapta öccsétől a mumpszot. A fő ok pedig: el kellett mennie, hogy harmincnyolc év után látogatóba visszatérhessen – mert erről szól a film.
Hogyan lett belőle brooklyni testvér, hogyan lett itthoni költekezése alapján (vélhetőleg) dollármilliók, továbbá (láthatóan) gyönyörű, fiatal feleség birtokosa, ennek elbeszélését a rendező és szövegíró társai (Bíró Zsuzsa és Tóth Zsuzsa) más, amerikai szokvány sikerfilmekre hagyták.
Tamás tehát hazaérkezik. Az első képek – a film szociológiai (?) rétege – azt sugallják, hogy az ország harmincnyolc esztendő alatt nemigen változott. A terézvárosi utcák most is olyan szűkek, mint régen, a hatalmas luxuskocsi alig fér el bennük, a kövezet szennyes, a házak kopottak. A falhoz szotyolázó férfi támaszkodik (munkanélküliség!), egy másik tűznyelőként produkálja magát (utcán?), de a zsaroláshoz és a vodkaiváshoz is ért; Tamás unokaöccse cukrászsüteményt kunyerál, kap az apukájától, de a csatornanyílásba gyömöszöli (egy modern film nem lehet el acte gratuit nélkül); ugyanez az öcsike meglopja a nagybátyját (családi vonás). Folytatódik a familiáris villongás, Tamás és testvére (akitől ráragadt a mumpsz) tüstént hajbakapnak; új elem csak a sógornő, a kilencedik hónapban második gyermekével, sorsa elviseléséhez jó szíve és nagy adag száraz iróniája van.
Tamás eleinte úgy tesz, mint akit honvágy hozott haza, de hamarosan kiderül, hogy az igazi ok a mumpsz. Amely miatt nem lehet gyereke, ő azonban mindenáron gyereket akar. Szállodai szobája padlóján tesz egy utolsó kísérletet; hiába. Nincs más hátra, mint idegen férfinedvet igénybe venni; de hogy a dolog a családban maradjon, az öccséét (neki nem ártott a mumpsz). Meg is egyeznek háromszázezer (!?) dollárban. Ekkor azonban egy kis félreértés támad: Tamás orvosi szobára, fecskendőre gondol; testvére in natura akarja megtenni, amire vállalkozott. Egy dunai hajón (kibérelték? csak ők vannak rajta) némi szóváltás után öcsémuram összetépi a dollárcsekket (acte gratuit), s így mintegy erkölcsi szabadkezet nyervén, elvonul a hajó egyik helyiségébe, ahol az amerikai menyecske meztelenül várja a biliárdasztalon. (Humor.) A dolog eleinte nem megy, „leszállt az akkumulátor”, csak úgy megrendelésre a legjobb szándék sem mozdul, udvarolni kellene előbb, de ez sem megy, mert az ifjú hölgy csak angolul tud. (Párbeszéd feliratozva.) Szerencsére az ifjasszony, akinek megtetszett a sógor, elég leleményes, és végre: siker! Ezt azonban nem látjuk, semmi ágy-, vagy biliárdasztal-jelenet; ellenben hosszan szemlélhetjük Tamást, aki mindezek alatt mereven nézi a Dunát.
Sajnos a legmulatságosabb filmet is be kell fejezni egyszer. Gárdos Péteré szülőszobában ér véget: világra jön Tamás unokahúga, sokáig mutatják (az ilyesmi mindig megható); Tamás saját gyereke, ha igaz, majd csak otthon, Brooklynban, kilenc hónap múlva – s mielőtt elsötétül a vászon, New York felhőkarcolóit látjuk, bár nem a brooklyni oldalon. (Valószínűleg képeslapról – költségkeret!)
Bohózat? Inkább egy másik melléknévből képzett szóval jelölném e film műfaját: habókozat. Csupa komoly dologról van szó: menekülés, nosztalgia, húsz méter hosszú autó, nagyösszegű csekk, gyerekcsinálás, gyerekszülés – de a szereplők semmit sem vesznek komolyan, habókosságuk fanyar fényt lop a filmbe: ők már csak ilyenek, játékosan produkálják magukat, mint a tűznyelő. Ily módon teszik túl magukat a történelmen, saját történeteiken is; esendők, de mindig talpraesnek; sohasem bölcsek, de mindig ésszel élnek. Pestiek. Öniróniájuk derűs, vagy legalábbis derűt fakaszt. (A vetítőteremben kuncogások és apró kacajok, soha egy kitörő bruhaha, mert az a bohózatoknak szól.)
Gárdos Péter remek színész-csapatot válogatott össze, s tudta, ki mire való, kiből mit lehet kihozni. Tudta, hogy Tamás szerepét Haumann Péter pompásan fogja alakítani, de tudta azt is, hogy testét (hm) átlagon felüli szőrzet borítja, beiktatott tehát számára egy fürdőkád-jelenetet. Tudta, hogy Hernádi Judit jól fogja érezni magát mint állapotos nő, nosza, kispárnát a hasára. Tudta, hogy Bán János képes lesz hitelesen dicsekedni test- és tagméreteivel, s egy perc alatt átváltani az „akkumulátor”-zavar fonák helyzetére. Tudta, hogy Garas Dezső, a tűznyelő, a legkisebb szerepet is naggyá teszi. De azt már nem tudta, hogy mit kezdjen az amerikai asszonykával (Trula M. Marcus), beérte azzal, hogy nagyon szép, ráadásul egzotikus, mert félvér – egy-két perc kuporgás a biliárdasztalon, legyen ennyi elég. Még nagyobb baj a dúlt öregasszony (Temessy Hédi) szerepeltetése: a tragikusan komoly zsidó-probléma ebben a habókos játékban dramaturgiai képtelenség, értékdevalválás, szándékzavar.
Hibái és felszínessége ellenére a közönség (egy része) bizonyára jól fog mulatni a vidámmá stilizált filmen. A mozin kívül úgysem nevetünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=995 |
