Schreiber András
A tévépóker legfontosabb feladata a népszerűsítés – mint minden sportnál, ez az utánpótlás biztosításának első stációja.
Gyakorlott játékos szereti a halat – lévén a hal (fish) a póker hierarchiájában a leggyengébb játékos: hiányos a tudása, nincs rutinja, a pókerre elsősorban szerencsejátékként gondol. Bízik Fortunában: görcsösen nyerni akar, épp ezért veszít. A zsargon ismeri még a „szamár” és „galamb” terminusokat is, de lássuk be, a hal a legtalálóbb, és távolról sem azért, mert egy nagyobb bukás után a felhevült testű játékos kipárolgása döglött uszonyosra emlékeztetheti partnereit, hanem mert az elnevezés kapcsolja a játékot egy másik (férfias) tevékenységhez: a horgászathoz. És van is némi hasonlóság a pecázás és a póker között, legalábbis ami a halakat illeti: beetetés, kapás, fárasztás, szákolás... Az egyetlen probléma – horgászatban és kártyánál egyaránt –, hogy egy idő után egyre kevesebb a hal. A póker esetében: a gyenge játékos vagy tartósan lenullázza magát (mert nincs tisztában a játék egyik fontos szabályával: soha ne játsz nagyobb tétben, mint amekkorát megengedhetsz magadnak), vagy fejlődik és magasabb szintre lép. Márpedig halra szükség van, méghozzá minél többre, elvégre egészséges ökoszisztémában (és bizony a póker az egyik legigazságosabb játék) a táplálékpiramis legalján, a legnagyobb számban a leggyengébb egyedek állnak. Ha kevés a hal, hát telepíteni kell.
A nagy telepítésnek lehetünk szemtanúi már öt éve Magyarországon is. 2004-ben kezdett a Sport TV pókert közvetíteni Korda Györggyel és Horvát Jánossal (az azóta kubai nagykövetté kinevezett Horvátot a táncdalénekes Korda felesége, Balázs Klári, majd nemrég Para-Kovács Imre váltotta a kommentátori székben), kicsit később az NBC-licensz Celebrity Poker Showdown magyarított változatai is képernyőre kerültek (a TV2-n a pokerstars.hu, a Viasat3-on a Pókermilliomos). Hódít a póker a kaszinókban is, gyakran más játékok kárára nő a pókerasztalok száma (ahogy az idevágó 2006-os Bond-opusban, a Casino Royale-ban is Texas Hold'Emre cserélték az eredeti baccarat-t), felfutóban a magyar szoftveres net-zsuga, és a sportrovatok, programfüzetek, sőt a politikusok és a felsőoktatás gazdasági kurzusai sem feledkeznek meg a játékról. Láss csodát, egyre többen pókereznek idehaza.
S végre valami, amiben nem vagyunk óriási spétben. A legújabb játékőrület indulását illetően legalábbis éppen csak pár évet csúszott a honi televíziózás: bár az Egyesült Államokban már a hatvanas években is játszottak Texas Hold'Emet, és harminc éve megrendezik a legnagyobb ászoknak tartott World Series of Pokert (WSOP), mégis csak az új évezredben robbant a holdem-bomba. Ebben nem kevés szerepe volt a WSOP-karkötő birtokos Henry Orenstein 1995-ben bejegyzett szabadalmának: a kártyaasztalba rejtett kamerák a nézők számára láthatóvá tették a játékosok lapjait (a Texas Hold'emben két zárt lap és három licitkörben kiosztott öt nyílt lap felhasználásával a legmagasabb kombinációt összehozó játékos nyer), ez az újítás pedig forradalmasította a közvetítéseket, a suspense-élmény mellé statisztikákat (nyerési százalék-esélyeket) is kaptak a nézők, márpedig az USÁ-ban minden valamirevaló sport tele van statisztikával. Annak ellenére tehát, hogy már a hetvenes évek óta sugároznak pókerjátszmákat a televízióban, kiugró nézőszámot csak 1999-ben sikerült elérni: a brit Chanel 4 Orenstein találmányával közvetítette a Late Night Poker show-t. Öt év elteltével már az USÁ-ban is lipstick-kamerával felszerelt asztalokon zajlik a tévés holdem-parti, ráadásul 2003 egyéb okból is pókertörténeti kulcsév: a WSOP Main Event 2.5 millió dolláros főnyereményét a PokerStars online portálról bekerült amatőr játékos, a beszédes nevű (valóban eképp anyakönyvezett) Chris Moneymaker nyerte, hatalmas blöffökkel és agresszív játékkal ejtve ki a profi versenytársakat. Hiába, a póker nyitott és demokratikus játék: akár egy újonc is szakíthat. Ez a meglepő győzelem, és Moneymaker 2005-ben megjelent (kézi)könyve (Moneymaker: How an Amateur Poker Player Turned $40 into $2.5 Million at the World Series of Poker) a korábbiaknál nagyobb figyelmet irányított az online-pókerre, a netes játéktermek szponzorként és hirdetőként is megjelentek a televízióban, ezen a téren tévé és internet egymást erősítik. E szimbiózisba időnként a film is becsatlakozik: míg a holdem-láz mozi-motorjának tartott Pókerarcokban (John Dahl, 1998) még az illegális termek világában kellett boldogulnia a főhősnek, a Deal kártya-drámájában (Gil Cates Jr, 2008) az online-bajnok ifjút egy kiöregedett profi tanítja ki az élesben játszott legális póker fortélyaira, a döntő csatát természetesen a tévé is közvetíti.
A filmekben persze mindig hihetetlen lapokkal nyernek, a feszültséghez hozzátartozik, hogy a főhős zsebében legyen két ász, ahogy azt Deák Bill Gyula is megénekelte (Kopaszkutya: Édes otthon). A valóság ennél sokkal ridegebb. Ami nálunk felhevíti a játékot, az kétségkívül Korda György jelenléte. Az átlagnézőnek idehaza nem Doyle Brunson, Chris Ferguson, Gus Hansen, de még csak nem is Traply Péter, vagy Tóth Richárd a sztár, hanem Korda. A táncdalénekesek doyenjének elvitathatatlan érdemei vannak a játék honi népszerűsítésében. Hogy egy pókerjátszmát milyen felkészültséggel és rátermettséggel, mely képességek birtokában lehet élvezetesen közvetíteni, az Korda esetében szinte mellékes – nem azért, mintha nem lenne ő maga is elhivatott játékos, hanem mert amit Korda tud és csinál, az túlmutat a szimpla kommentáláson. Korda ugyanis nem pókerarcú szpíker, hanem kibic, méghozzá a leglelkesebb fajtából. Ellentétben azzal, hogy a holdemben nem a kártya színe határozza meg egy kéz erősségét, Korda gyakran idézett bemondásainak erejét („király vagy kilences”, „ne csináld ezt velem, drága barátom”, „a testvérem vagy, Kordává fogadlak”, vagy akár egy tárgyszerű „megadta” és „all-in”) nem a hozzáfűznivaló veleje, hanem a kommentátor izgalomtól átitatott sajátos tónusa adja. Ezek a Korda-elszólások mégis sajátosan gazdagították a hazai póker-nyelvet, míg a nyolcvanas években a házibulikon és vállalati üdülők teraszain lebonyolított partik résztvevői többnyire kénytelenek voltak a népszerű Bud Spencer–Terence Hill gambler-mozi (...és megint dühbe jövünk, Sergio Corbucci, 1978) vonatkozó idézeteivel élni („A játék nem játék” vagy „Ha kicsi a tét, a kedvem sötét”), mostantól eltorzított hangon mehetnek licitbe.
Azt ugyan nem tudni, hogy a Korda-brand felépítésében mekkora szerepe van az énekest már 2004-es szpíkeri debütálása előtt parodizáló Bagi–Nacsa párosnak, mindenesetre a humoros emlékezetfrissítés azért hozzátett egy lapáttal a póker-kommentátor imidzséhez, és kezdetben sokan csak azért kapcsolódtak be a Sport1 közvetítéseibe, hogy másnap értsék a poént a hivatali kávézóban. Kétségkívül Korda több idézhető bemondással szolgált, mint szpíkertársai, ugyanakkor ezek felépítésében, előkészítésében – és a szakértő közvetítésben – nélkülözhetetlen fontosságú a higadtabb stílusú, valóban pókerarcú Horvát János és Para-Kovács Imre szereplése. Balázs Klári csupán azért tűnik mellényúlásnak, mert odaadó feleségként eleve a kibic kibicének pozíciójából indult – ahhoz, hogy a Korda–Balázs szpíkerpáros ütős párosításnak bizonyuljon, már az kellett, hogy a TV2 is felfigyeljen a póker-jelenségre és saját sztár-tornájához átcsábítsa a Sport1-ről a házaspárt, így maximálva az esemény celebritás-fokát.
A póker népszerűségének fokmérője, hogy a tematikus sportcsatornák után a kereskedelmi tévék is saját műsorral (jellemzően celebpókerrel) próbálkoztak (azért hoztak valamit a kártya-demokráciából, ugyanis az internetes szponzor-termek versenyzői bevásárolhatták magukat a tévé-versengésbe). Ugyanakkor a póker általában még mindig éjszakai műsorszám, főműsoridőbe csak sajátos hibridműsorok, kifordított műveltségi vetélkedők hoztak valamit belőle. Először az RTL-es Pókerarc illesztette be a Legyen Ön is milliomos-szerű vetélkedőbe a kártyajáték pszichológiáját (elsősorban a blöff-stratégiát), most ősszel pedig az ugyancsak Vágó István vezénylésével lejátszott Párbaj emelte át a heads up poker (egy az egy ellen) feszültségét egy lebutított műveltségi vetélkedőbe. Ezek a műsorok árulkodnak a szerkesztők és a játékosok póker-sztereotípiáiról. Az nyer, aki ügyesebben blöfföl, és persze pokolian szerencsés: felkészültségének megfelelő kérdést kap; a tudás (műveltség és stratégia) valódi szintje tulajdonképpen mellékes. Elcsépeltnek tűnik a Macskafogó 2 (Korda utánzott hangján kommentált) pókerfináléja is, bár a Jó és Rossz harcát eldöntő kártyaparti némiképp ellenpontozza a (nem)tudás-vetélkedők előítéleteit, itt ugyanis nem az ördögi szerencse, nem is a kézelőbe rejtett segédlapok, és nem is a blöff (bár a bádogkutyus pléhpofájáról semmilyen érzelmet nem lehet leolvasni), hanem az esélyek adekvát felmérése vezet győzelemre.
Épp az esélyek felmérése, a stratégia, a hideg fej különbözteti meg a játékost a haltól – a celebpókernek nem is lehet feladata a felzárkóztatás, csak a beetetés. S miközben a póker felváltotta a játéktudományokban a sakkot (ahogy a társadalmi ranglétrán az üzletember is meglépte a hadvezért), az új társadalmi-üzleti modellekben alapvető fontosságú, hogy az üzletemberek tudjanak játszani. Persze a legnagyobb játékosokkal is előfordul, hogy megfeledkeznek a játék legfontosabb szabályáról és többet licitálnak bankrolljuknál – legutóbb tavaly ősszel söpört végig a gazdaságon egy rossz széria. Sebaj, válságban a kártyajátékok népszerűsége rendre nő, itt a halszaporítás ideje.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 . old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9936 |
