Filmvilág

Anger apokalipszise

Kenneth Anger

Haragos Apokalipszis

A kamera Anger kezében mágikus szerszámmá vált, művészetének hatása Derek Jarmantől David Lynch-en át Bódy Gáborig számtalan filmes munkásságában felfedezhető.

Amennyiben hinni lehet az Angert körülvevő ellentmondásos adatoknak, 1927-ben született, és Kenneth Wilbur Anglemyerként anyakönyvezték. Apja hollywoodi ügynök volt, nagyanyja öltöztetőnő az álomgyárban, így a kisfiú hamar találkozott a kommersz filmgyártás mítikus erejével és csillogóan semmitmondó díszleteivel, visszásságaival, gyűjtötte a hírességekről szóló cikkeket, fotókat. Anger már gyermekkorában szerepelt egy hollywoodi produkcióban, a Max Reinhardt és Wilhelm Dieterle rendezte Szentivánéji álomban (1935).

Kilencéves korában kezd filmeket készíteni, családja 16 mm-es kamerájával, és a nyaralásból maradt néhány filmtekerccsel. Első próbálkozásai mára elvesztek; később Anger mozgóképes haikuknak nevezi őket. Első fennmaradt, mára már klasszikusnak számító filmje, a 15 perces, fekete-fehér Tűzijáték (Fireworks) kivívja Tennessee Williams elismerését, és Jean Cocteau-ét, akinek mitikus-poétikus filmjei (Orfeusz, A költő vére) és írásai nagy hatással voltak rá. Cocteau annyira el volt ragadtatva a filmtől, hogy a biarritzi Film Maudit filmfesztiválon neki ítéli oda a fesztivál Poétikus Film-díját. Érdekes egybeesés, hogy Jean Genet Szerelmi énekét is itt és ekkor mutatják be; a két film párhuzamos vagy éppen közös szálai összehozzák az elsőfilmes írót és a fiatal rendezőt, aki már gyermekkorában olvasta a már akkor „elátkozottnak” számító Genet írásait. Az 1947-ben befejezett film Respighi zenéjével, hallucinatórikus, homoerotikus-szadisztikus jeleneteivel és szürreális-szimbolikus jelentésrétegeivel Anger egyik legszemélyesebb filmje. A mű a dél-kaliforniai egyetem filmes tanulói segítségével és szereplésével készült el, még a később – így Fassbinder Querelle-jében – kultikussá váló tengerészruhákat is ők hozzák, mert egy részük a tengerészetnél szolgált, és még a filmnyersanyagot is ők adják. A filmet hihetetlen tempóban, 72 óra alatt forgatták le. Anger a következőképpen vélekedik első publikációjában filmjéről és kinematografikus eljárásmódjáról. „A legszívszaggatóbb erőfeszítéssel elérhetjük azt a foszforeszkáló mitikus réteget, mely egész létezésünk alapja… A Tűzijáték számomra a létezés kulcsa ; az integ(ral)itás átélése felé mutató kutatást reprezentálja.”

A következő évtized legnagyobb részét Franciaországban tölti, ahol először Jean Cocteau A fiatalember és a halál című balettjét próbálja megfilmesíteni, de pénzügyi nehézségek miatt ez a terv sem valósul meg, csak egy próbafelvétel maradt belőle. A Francia Filmintézet befogadja Angert, és az igazgató. Henri Langlois asszisztense lesz. Szintén ebben az időszakban, öngyilkossági kísérlete után (1950) forgatja – a filmintézet támogatásával – A nyulak Holdját (Les Lunes des Lapins), ami 1970-ig lappang az archívumban, míg Anger egyik újabb európai útján fel nem fedezi és a Temptations zenéjére megvágja. (1979-ben Andy Arthur zenéjére egy rövidebb, 7 perces változat is készül belőle.) A film hagyományos narrációval dolgozik, ami szokatlan Angernél; tudatosan visszanyúl Méliès (Utazás a Holdba) és a Lumière-fivérek munkásságához, a mozi eredeti, mágikus-rituális múltjához, és a Commedia dell'Arte hagyományához, a pantomim megidéző-erejéhez, a japán színházi tradícióhoz, és a lunáris kultuszokhoz. Cocteau hatása kézzelfoghatóan jelen van a filmben, amely felfogható A költő vére szarkasztikus-cinikus változatának, ahol az idealisztikus tökéletességre-törekvés megbicsaklik a szerelem és hamis reflexiók világában, melyet felold, ellenpontoz és ironizál a film zenéje. A Maldoror énekei (Lautréamont halhatatlan műve alapján) is félbemarad, csak annyi tudható a filmről, hogy a „himnusz az óceánhoz” részt vették fel a Marquis de Cuevas balett tagjai segítségével, valamint egy állatjelenetet. A francia szürrealisták ellenezték a film elkészítését, mondván, hogy jön ahhoz egy fiatal amerikai rendező, hogy a szürrealizmus egyik legszentebb művét megrendezze.

A filmintézetben dolgozva rátalál Eizenstein befejezetlen Mexikó-filmjére, melyet még gyerekkorában, Amerikában látott Sol Lesser változatában, és – Langlois-tól megkapva az engedélyt – létrehozza az eredeti tervekhez igazodó, ámde mégis ízig-vérig Anger-alkotást, mely a halál-rítusok szexuális üzenetével, és különleges archaikus pogány és keresztény vallásos felhangokkal teli, megrázó alkotás. 1951-ben Egyiptomba utazik, ahol előkészíti következő filmtervét, a Himnusz a naphozt (Hymn to the Sun), de sajnos éppen ekkor tör ki a Kairóban a „Fekete Szombat” néven ismert lázadás az angolok ellen; két barátja is meghal a harcok során, és neki is nemsokára el kell hagynia az országot. A filmterv a modern és az ősi civilizáció konfliktusáról szólt volna, crowleyánus felhangokkal telítve (Crowley Kairóban kapta legfontosabb kinyilatkoztatott szövegét, a Liber AL vel Legis-t, 1904-ben).

Anger a következő évben Rómába megy, és túljutva egy melankolikus-depresszív perióduson, belekezd új filmjébe. A Vivaldi Négy Évszakának Tél-tételére vágott 13 perces Eaux d'Artifice 1953-ban készül el. A film címe a Fireworks-re rímelő szójáték (franciául a tűzijáték „feux d'artifice”): előző befejezett filmjének ellenpontjaként itt a víz misztériumába vezeti be a nézőt. A filmet a Tivoliban található Villa d'Estében forgatja. Az 1550-ben épült villa és kertje pogány istenségek – többek között Dionüszosz – rituális megidézésének helyszíne volt. A film A nyulak Holdjából ismerős lunáris-asztrális fénymátrixban úszik; Anger tökéletesíti montázstechnikáját és operatőri művészetét, szinte a film nyelvére fordítja át a barokk földtől elemelkedő mítikus látásmódját. Az Eaux d'Artifice az élet őselemébe vezet vissza bennünket, hogy aztán a beavatás, az alámerítkezés után újjászülethessünk a film végére. Az egyetlen szereplő egy nemnélkülinek tűnő cirkuszi törpe (Camilla Salvatorelli) – azért, hogy az épületek és szökőkutak még nagyobbnak és irreálisabbnak tűnjenek –, aki végigkísér minket a kertben, majd a mű végén beleolvad az egyik kút vizébe. A Vízijátékot mélyvörös szűrőn keresztül vették fel fekete-fehérben, és kék szűrővel printelték színes filmre, amivel egy különleges „amerikai éjszaka”-hangulatot vittek az amúgy is hihetetlenül sejtelmes képi világba. Egyes képkockákat kézzel festettek zöldre, és Anger ebben az esetben kivételesen a pudovkini szintagmatikus montázstechnikát használja, szemben a többi filmjében megjelenő eizensteini vágástechnikával. Emellett Whistler – akit Anger sokat tanulmányozott – képi világa találkozik az akkoriban kibontakozó amerikai absztrakt expresszionizmussal és akciófestészettel a film egyes jeleneteiben.

Következő filmjét, az ambiciózus Inauguration to the Pleasure Dome-ot (Beavatás a Gyönyör Templomába) már Los Angelesben forgatja, 1954-ben; családi öröksége lehetővé teszi, hogy addigi legnagyobb filmes vállalkozásába kezdjen. A Samson de Brier lakásában és főszereplésével forgatott vizionárius műben klasszikus pogány istenségek keverednek Crowley speciális isteni-démoni arculataival, és a Dr. Caligariból ismert alvajáró alakjával. Anna Powell megfogalmazásában a szereplők egy „dekadens okkult orgián” vesznek részt. Janacek 1923-ban írt Glagolita miséje a film alapzenéje, de későbbi változataiban Anger az Electric Light Orchestra elektro-popját is felhasználja. Többféle változata létezik a műnek; az első még egyszerűbb eszközökkel dolgozik (1954-56, Harry Partch zenéjével), a második, az 1958-ban, a második brüsszeli experimentális filmfesztiválon, a világkiállítás keretében bemutatott három vetítős (szárnyas) változat már jelzi a rendező grandiózus ambícióját (Abel Gance 1927-es, úttörő Napóleonjának hatása is felfedezhető az osztott képmező használatában), míg végül a véglegesnek szánt 1966-os pszichedelikus (Sacred Mushroom Edition – vagy Shiva Úr álma) verziót többszörös egymásra montírozással, és Lachmann 1935-ös némafilmjéből, a Dante Poklából kölcsönzött pokoljelenetekkkel, valamint a húszas évek hollywoodi sztárvilágát bemutató, torzóban maradt filmjéből, a Barnás pillanatból (Puce Moment) egészítette ki Anger. Mindezen kívül állóképekkel is kiegészíti ezt a változatot; kabbalista, alkímista ábrák, Crowley Tarot-jából származó lapok is szerepelnek, és maga a Mester is feltűnik egy-két fotón, mint arab alkimista és mágus ebben a már-már enciklopédikus ezoterikus műben. A film Thelema apátságában játszódik, a crowleyanizmus hajnalán, és Siva ébredésével kezdődik. Babalón rágyújt egy hatalmas füves cigarettára Aiwass jelenlétében. A mandragóra mágikus erejének felhasználásával megelevenednek az istenségek; Afrodité, Ízisz, aki a szájmegnyitás egyiptomi formulájával feléleszti Oziriszt; Asztarté, Bakkhusz, Ganümédész, Lilith, Hekaté (maga Anger játssza), sőt még Cagliostro és Néró is feltűnik. Hekaté elixírjét a másvilágról az alvajáró hozza el, Pán italát megmérgezi Síva, ezután orgiasztikus rítus veszi kezdetét, majd megjelenik a Titkos Főnök. Pán, Dionűszosz mítoszai keverednek a Crowley-féle Babalón (a Babilóni Szajha) és Nagy Bestia tantrikus, apokaliptikus, mágikus, alkimisztikus olvasatával, mígnem kinyílik Isten (Síva) vagy (az illuminisztikus-szabadkőműves) Sátán mindent-látó szeme, és a plutonikus Kundalíni-erő elpusztítja a világot (mint illúziót). Állítólag sikerült a műveletsor, és az ötvenes évek elején megszületett az ellenmegváltó.

1955-ben készíti el egyetlen dokumentumfilmjét, a Thelema Apátságot a Hulton Televízió számára, melyet a cég a mű befejezése után elveszít, így a lappangó művek közé kell sorolnunk. Három hónapot tölt el Cefalun, Aleister Crowley hírhedt telematikus apátságában, ahol a fehér festés alatt szinte teljes épségben találja az Ensor világára emlékeztető freskókat. Szexualitás, tivornyák, és bizarr okkult jelek keveréke tűnik Anger elé. Később csatlakozik hozzá Dr. Alfred C. Kinsey, a híres szexológus, aki még a negyvenes években, a Tűzijáték megtekintése után – miközben éppen nagyhatású bestsellerét írja – első gyűjtője lesz Anger filmjeinek, és a rendező még szexuálpszichológiai kutatásaiban is segít.

Az ötvenes évek végén Anger ismét Párizsba megy, Pauline Réage (Dominique Auril) 1954-ben megjelent erotikus regényét, az O. történetét próbálja megfilmesíteni (1959-61). A projektből végül csak húszpercnyi anyag készül el a tervezett kilencven perc helyett. Olivier Assayas szerint a film „egyike a filmtörténet hiányzó műveinek”. A további forgatás lehetetlenné válik, amikor kiderül, hogy a főszereplő O-t játszó lány – a gazdasági miniszter gyermeke –, csak lázadásból vállalta el a szerepet, és, hogy kedvese, Eric Peugeot, az autómágnás váltságdíjából támogatja a filmet. Az O. történetét átható szado-mazochisztikus érzület visszatérő motívum Anger művészetében, már a Tűzijátékban is fontos szerepet kap, és következő munkájában, A Skorpió-felkelésben (Scorpio Rising) is kiemelt motívum.

1959-ban jelenteti meg először, franciául a Hollywood Babilont, mely valódi, mély és egyben mitikus, sőt botrányos betekintést ad az amerikai filmipar titkos működésébe, különös tekintettel a különböző hírességek szexuális életére és rejtélyes halálára. A könyv sikeres, több nyelvre is lefordítják; sajnos amerikai publikációja, és a belőle készült első film Anger beleegyezése és engedélye nélkül jelenik meg 1965-ben. Az illegális kiadásból per lesz, amit Anger meg is nyer. 1975-ig kell várni a hivatalos amerikai megjelenésre, majd 1984-es folytatására. Mára már harmadik része is elkészült, és kiadásra vár (mivel még élő személyek is szerepelnek benne, ezért a kiadók ódzkodnak a könyv megjelentetésétől, attól tartva, hogy több pert is indítanának ellenük).

A filmrendező 1962-ben visszatér az Egyesült Államokba, és Brooklynban elkezdi forgatni az eon-váltásról szóló filmjét, A Skorpió-felkelést, melyet 1964-ben fejez be. Az 1962-es év számos esszéista, okkultista, asztrológus, ezoterikus, clairvoyant szerint (Hamvas Béla, John Sturges, John Sedgwick, David A. Solte, Jeanne Dixon) belépés a Vízöntő-korszakba. A mű címe is asztrológiai-mitikus vonatkozású. Skorpió, az alkotás főszereplője, egy motoros banda tagja, aki a James Dean és Marlon Brando jelképezte lázadó fiatalság jellegzetes képviselője. A cím szó szerinti fordításban Skorpió-aszcendenst – vagyis felkelő csillagjegyet – jelent, de egyben skorpiólázadást vagy -felkelést is. Anger ebben a filmjében a mágia és popkultúra, a rockzene és ezoterikus képi látásmód egyedülálló, stílusteremtő példáját alkotja meg. Mint mondja: a film „halálos tükröt tart az amerikai kultúrának”. Ezzel a munkájával nagy hatást gyakorol Dennis Hopper, Fassbinder, Lynch, Andy Warhol, Roger Corman és Kubrick szemléletmódjára és filmjeire. A mű „himnusz Thanatoszhoz”, a régi, „bűnnel megbetegített” kor megsemmisítésésére irányuló evokáció, a fiatalság irányítatlan energiáinak fókuszálása az új eon jegyében. A Skorpió jegye Anger saját felkelőben levő jele; uralkodó bolygója a Mars és a Plútó; az erőteljes maszkulin, destruktív elemek is ennek köszönhetőek a filmben. (A Crowley-féle 1904-es korszakváltás démoni angyala is vérfürdőt ígér, mielőtt az új korszak teljesen kibontakozna.) A filmben az ezoterikus szimbólumokat felváltja a kortárs amerikai „kultúra” és szubkultúrák sajátos tünetegyüttese, amit Anger visszahelyez egy magasabb, mitikus látásmódba. Erre jó példát találunk már a film kezdetén, ahol is hosszú percekig láthatjuk, hogyan készülődnek a fiatalok, mágikus fétisként tekintenek már-már szürreálisan feldíszített motorjukra. Anger a filmet Brooklynban veszi fel, és Hollywoodban vágja meg. A rendező igazi mágikus ajándékban részesül; „véletlenül” az ajtaja elé kézbesítenek egy vasárnapi iskolásoknak szóló vallásos filmet. Az Utolsó út Jeruzsálembe Krisztus életének utolsó stációját mutatja be (például a szamáron való belovaglás). Ezt igazi ómennek tekinti, és belevágja a filmbe, ami hallatlan intenzitású párhuzamos montázs elkészítését teszi lehetővé. Hitler, James Dean, Krisztus, Brando, meleg-gyanús képregények, Lugosi Béla vámpírként, a gyermek Mickey Rooney egy némafilmből, és egy templom deszakralizációjának képei keverednek homoerotikus partiképekkel, és az evokáció/invokáció csúcspontján Skorpió halálos balesetével. Érosz és Thanatosz kéz a kézben az öldöklő angyal haláltáncában, Elvis Presley, Ray Charles és – többek közt – a Chrystals zenéjére; a szerző a művet a Pokol Angyalainak ajánlja. A film szubliminális vágásokat is alkalmaz, mely még intenzívebbé teszi az ellentétes, egymást ütő képi, ideológiai, politikai és vallásos rétegek robbanásszerű unióját. A filmet betiltják Amerika egyes államaiban és Angliában, sőt még az amerikai náci párt is tiltakozik a jelképeik ilyetén használata ellen (!), de a hatvanas években éledő meleg-mozgalom is ambivalens érzésekkel viszonyul a filmhez azóta is, annak ellenére, hogy a Tűzijáték és A Skorpió-felkelés teremtette meg a „meleg művészfilm” kategóriáját.

ASkorpió-felkelés folytatásának tekinthető Kostum Kar Kommandos – vagy KKK, utalva a Ku Klux Klánra – forgatása megakad 1964-ben, egyrészt mert meghal a film főszereplője, másrészt mert a Ford által biztosított támogatás csak az első jelenet elkészítésére elegendő. Az eredetileg 30 percesre tervezett film rituális módon mutatta volna meg a személyre szabott autók világát. Anger írja a fennmaradt szinopszisban: a film „álomszerű betekintés a tinédzserek lelkébe, akik számára az egyedi kosztüm-autó egyedülálló módon erővel feltöltött; személyiségük poétikus kiterjesztését jelenti, és elérhető út vágyaik beteljesüléséhez”. A harmincperces nyersanyagból végül is egy mindössze háromperces, de teljes értékű verzió készül, a Paris Sisters zenéjével (Dream Lover); a KKK Anger azon filmjei közé tartozik, melyek megihlették az MTV-generáció klipkészítőit.

Anger a hatvanas évek közepén Londonból San Franciscóba költözött, a híres-hírhedt „orosz követségre”, ami a 19. században orosz konzulátus volt, és ahol már következő filmtervén, a Lucifer lázadásán kezdett el dolgozni. A film első tervezete még a „szerelem-generációról” szólt volna, de Anger később megváltoztatta elképzelését. Első főszereplője, fényhozója egy Godot nevű ötéves gyerek volt, aki egy ablakból esett ki, valószínűleg azért, mert azt hitte, hogy repülni tud. Második reménybeli főszereplője azután tűnik fel, hogy Anger előadja a Crowley-féle „Születetlen megidézését”, aki éppen egy elmegyógyintézetből szabadult, és Joe Lucifer névre hallgatott. A reménybeli főszereplő megszökik a rendezőtől, még mielőtt lefilmezhetné. Anger következő Lucifere a tizenkilenc éves Robert K. Beausoleil lesz, aki be is költözik házába. Beausoleil a Love pszichedelikus acid-rockzenekar gitárosa volt. Az egyik metodista templomban teljesen meztelenül léptek fel egy orgiasztikus „love-in”-en. Angerrel megalakítja a Magical Powerhouse of Oz nevű zenekart, a Lucifer Rising filmzenéjének elkészítésére, de átveri Angert, mikor ötszáz dollárt és kocsiját elkérve tőle megszökik Charles Mansonékhoz, hogy füvet csempésszen Mexikóból. Ami ennél is rosszabb, hogy – Anger szerint – ellopja a Lucifer első változatának 1600 lábnyi vágott változatát, és mivel fordítós filmre forgatta, nem volt negatívja, így a film ezen része teljesen elveszett, állítólag a Manson-féle Spahn Ranch-en, a sivatagos Halálvölgyben ásták el, és a film szinte rögtön tönkrement a nagy forróságban. Anger elátkozza Luciferét, Beausoleilt később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Gary Hinman meggyilkolásáért. Angert nagyon megviselték a történtek, 1967 októberében Jonas Mekas és néhány barátja jelenlétében állítólag eltemeti be nem mutatott filmjeit, és a Village Voice-ban megjelentet egy egész oldalas, fekete keretes hirdetést saját ál-halálhírével: In Memoriam Kenneth Anger filmmaker (1947–1967). Ezek után résztvesz a legnagyobb háborúellenes tüntetésen, Washingtonban, majd ismét Angliába utazik.

A Démon fivérem megidézése (Invocation of my demon brother) a félbehagyott Lucifer lázadásának maradványaiból, és Angliában felvett jelenetekből álló tizenegy perces alkotás. Anger felvételeket készít a Rolling Stones Brian Jones-emlékkoncertjén; Mick Jagger pedig – először és utoljára – új Moog-szintetizátorán készít egy igazi kísérleti zeneművet, amit a rendezőnek ajándékoz. Anger hatása felfedezhető a Stones Sympathy for the Devil című számában, és kacérkodásuk az okkult tematikával is nagyrészt neki köszönhető. Anger legezoterikusabb filmje teljes mértékben lemond a hagyományos filmes elbeszélésmódról; a film gyors és szubliminális vágásokkal, kizárólag infravörös szemüveggel látható képrétegeivel, különleges szereplőivel (Szandor La Vey, a Sátán Egyházának vezetője, Marianne Faithfull, a Pokol Angyalai vagy a Stones tagjai, végül maga Anger, mint mágus) zavarba ejtő rituáléival és hiperszenzuális meleg jelenettöredékeivel, nyomasztó zenéjével az alkotó megfogalmazásával igazi „támadás az érzékekre”. A hatvanas évek pszichedelikus művészete és rockja hatja át a művet; először használ prizmát, anamorfikus lencsét, mely segít elérni a megfelelő hallucinatorikus hatást. Az újravágott Beavatással és a Démon fivéremmel Anger filmművészete új fejezetéhez ért. Eddigi műveit is felülmúló látomásos alkotásai eleddig nem látott gazdagságú filmnyelvet teremtettek. Deborah Allison, Anger filmes színhasználatát elemezve kiemeli, hogy a mű centrális része, a vörösben játszódó, tényleges invokáció/áldozathozatal – párhuzamba állítva A Skorpió-felkelés középső részének vörös tárgyaival – a vágyott ideál keresésének metaforája, és halál-vonatkozásokkal terhes. A film – a Skorpióhoz hasonlóan – kékes fényekkel indít, ami a kezdeti, bevezető vagy misztikus fázis. A vörös, mint az áldozati tűz, a vágy tüze, és az áldozat vére az igazi aktív, mágikus ágens. A filmben végül elérkezünk a zöldes fázishoz, mely a mágikus mű végpontját, eredményét jelenti, ezt jelzi a zöld fénnyel megvilágított koponya (lásd az alkimisták zöld köve vagy embere). A film elején szereplő zöld még a természet és halál zöldje, a liliom is ennek a szimbóluma. Érdekes párhuzam, hogy a Beavatásban is a mágus megrészegült feje az egyetlen igazi nagyközeli, mely szintén ezt az illuminált/megvilágosodott állapotot jeleníti meg. A Démon fivérem személyes újjászületés jele Anger életművében, a Skorpió halál-víziójával szemben, mely majd következő filmjében, a Lázadó Luciferben teljesedik ki. A film bemutatóján, 1969-ben Edinburgh-ben a szomszédos templom magától meggyulladt és leégett.

A hetvenes évek Anger számára egyetlen nagyszabású projekt létrehozására lesz elégséges; legambiciózusabb művének, a félbehagyott Lucifer lázadásának a befejezésére. Az Anger által a „hamis optimizmus korszakában” – a hatvanas évek második felében – elkezdett film nehezen folytatható. Új Lucifert kellett találnia; Leslie Huggins, későbbi szeretője személyében. Eredetileg Crowley élettörténetéből és az akkori történelmi eseményekből (például a Titanic elsüllyedése) is be akart volna építeni néhány elemet, de aztán elveti ezt az ötletet. Ahhoz, hogy minél hitelesebb legyen az alkotás crowleyánus szempontból is, Anger felkéri Gerald Yorke-ot, Crowley közvetlen tanítványát és Anglia legnagyobb szaktekintélyét thelemita konzultánsnak. Operatőre a Démon fivéremtől a Lucifer befejezéséig a Beatles (Sgt. Peppers) és a Rolling Stones (Their Satanic Majesties Request) album-borítók jeles tervezője, a – Donald Camellhez hasonlóan – fiatalon öngyilkosságot elkövető Michael Cooper.

A Lucifer lázadása, akár a Skorpiólázadás, szintén egy korszakos átmenetről szól, de ebben a műben a világosság angyala legyőzi az éj erőit. A filmforgatás többször megakad, de sikerül pénzt szereznie a National Film Finance Corporationtől, – amiből újabb botrány tör ki („Ördögi film, állami támogatással”, írja a Sunday Telegraph) – hogy Németországban és Egyiptomban tudjon forgatni.

Anger szerencséjére a National Endowments for the Arts támogatja a film befejezését (1980), és végül a Whitney Museum of Art és a Museum of Modern Art mutatja be, de Anger még 1981-ben is változtat rajta. Lucifert Hórusszal és a hajnalcsillaggal (a Vénusszal), Aurórával, a gnosztikusok, és Milton eredetileg Istenhez legközelebbi, de mégis bukott angyalával azonosítja, és nem a judeo-keresztény Sátánnal. Ez talán a legarchetipikusabb filmje, az Eaux d'Artifice óta először a nyugalom, elégedettség hatja át a filmet, mely ebben az esetben kozmikus-vallásos felhangokkal telítődik. A filmben mitikussá váló vulkánok, egek, folyók, égitestek, antropomorfikus istenségek panteisztikus egységben jelennek meg. Anger így nyilatkozott minderről: „El akarok távolodni attól, hogy a szereplőket személyekkel lehessen azonosítani. A természeten keresztül akarok haladni, és az emberek is a természet részei”. A film elején Ízisz egy egyiptomi szoborból teljes természetességgel emelkedik ki, így kel életre, ahogyan a párhuzamos montázsokban az állatvilág történései és a rítusok, emberek és istenek világa sincs szétválasztva. A film végkicsengése is sokkal optimistább; egy időtlen, végtelennek tűnő emberfeletti pillanatban kibékül a két eon. Robert Haller szerint a film leginkább két régebbi műhöz hasonlítható az ismeretlen territóriumok megfilmesítését tekintve; Eizenstein – többek közt Anger által is újravágott – Que Viva Mexicójához, és Griffith Türelmetlenségéhez. Ehhez hozzávehetjük még a Máté evangéliumát – Pasolini nem szerette Angert, a Scorpiólázadásra legyintett: „így könnyű filmet csinálni” –, vagy akár Tarkovszkij Áldozathozatalát.

Anger több befejezetlen filmje után 2000-ben mutatja be a videóra forgatott 35 perces Ne szívd azt a cigarettát (Don't Smoke that Cigarette) című alkotást, melyben Hank Williams zenéjére („Smoke, Smoke, Smoke That Cigarette”), régebbi cigaretta-reklámok és rákbetegek horrorisztikus képeinek ellenpontozásával újra cinikus és dinamikus montázstechnikát használ. Szintén ebben az évben készül el – egyik újabb „láthatatlan” filmje – az Ich Will, részben a Rammstein zenekar inspirációjára, melyben eredeti Hitlerjugend propagandafilm-részleteket vág össze ironikus módon. A 2002-es 16mm-re forgatott, 11 perces Az ember, akit fellógatnánk (The Man We Want To Hang) visszatérés Crowley festményeihez; az Anton Ljadov klasszikus zenéjére megvágott film a Nagy Bestia képzőművészeti munkáiból rendezett kiállításon fényképezett festmények, rajzok sorozata, felfogható az elveszett Thelema Apátság folytatásának is. Ebben az évben készül el a hatperces Patrióta Pénisz (Patriotic Penis) című szkeccs, amely a Tűzijáték tematikájához tér vissza, valamint az Elliott öngyilkossága, mely fiatalon elhunyt szomszédjának és barátjának, a kiváló zenésznek állít emléket. A crowleyánus Gnosztikus mise első változata is ebből az évből származik. A mű a Liber XV Ordo Templi Orientis Ecclesiae Gnosticae Catholicae Cannon Missae című, 1913-ban írt Crowley-textus megfilmesítése. A film félbemarad, mert 2003-ban meghal fő támogatója, Sir Paul Getty. Emiatt áll le a Kompozíció Fehérben és Zöldben (Arrangement in White and Green) forgatása is, mely filmben Whistlernek állítana emléket; a krikettjátékosok fehér ruhában, a zöld gyepen játszanak, és ennek impresszionisztikus-poétikus megjelenítésére tett kísérlet a film. Az 1987-ben elkezdett Egér mennyország mára már elkészült, a Rockefeller Foundation Media Arts támogatásával. A mű kizárólag az eredeti (1928–1938) Mickey Mouse-okat szerepelteti, és fantasztikus kollázsként, sokszor közelfelvételek felhasználásával a játékok fenyegetően démoni oldalát is megmutatja. Apokalipszis és „popkultúra” újabb találkozása. A hétperces videóra forgatott Anger sees REDdel a Mágus visszatér a Földre, a szerelem, és vágyak már-már túl reális világába.

Ezután jelenik meg a The Anger Magick Lantern Cycle négyrészes, legjobb filmjeit tartalmazó háromórás DVD-változata, majd Alice E. Hutchinson átfogó monográfiája. Úgy tűnik, az elátkozott Kenneth Anger végre elfoglalja az őt megillető helyet a földalatti és mennyei filmes pantheonban.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 . old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9935