Vajda Judit
Míg a korábbi Harry Potter-filmek fordított steampunkként működtek, a Félvér Herceg 99% gótika.
Az alkotói ígéretek ellenére J.K. Rowling bestseller-sorozatának hatodik filmes feldolgozása korántsem a legjobb és legsötétebb adaptáció (az várhatóan a két részre bontott befejező könyvé lesz), de ez egyáltalán nem számít – és ezúttal nem a marketing szempontokra gondolunk. A kifejezetten aránytalanra sikerült darab legnagyobb hányadát a negyedik részhez, a Harry Potter és a Tűz Serlegéhez hasonlóan „elromantikázták”: a hangsúly a Voldemort elleni küzdelem helyett a bimbózó tinédzservonzalmakra és az ebből adódó bonyodalmakra esik (lásd a szerelmi háromszöget). Ettől pedig a Félvér Herceg – utolsó, lendületes félóráját leszámítva – kifejezetten könnyeddé válik (holott a könyv közel sem volt az).
Az ötödik opushoz, a Harry Potter és a Főnix Rendjéhez hasonlóan ismét David Yates rendezte film tehát fordulatai és világképe helyett inkább csak színeiben sötét (kivéve természetesen a tragikus zárlatot). Míg a Potter-saga korai darabjaiban az ebédlőben gyertyák fényárja, majd színes-szagos-színpompás környezet várta a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába érkező diákokat (főleg az első két rész családi mozijaiban), most az egyetlen verőfényes jelenet az utolsó, melyben mintha kitisztulna a kép, amikor a főhősök sorsdöntő lépésre szánják el magukat.
Feltűnő ezenkívül, hogy míg a korábbi Potter-filmek afféle fordított steampunkként működtek, abban az értelemben, hogy a kortárs, illetve a közelmúltban játszódó történetek a varázsvilágnak köszönhetően a középkor tárgyaival (fiolák, talárok, kódexek, serlegek) voltak teleszórva (annak az anakronizmusnak a fordított analógiájára, hogy a sci-fi steampunk alműfajában a viktoriánus kort rendre bonyolult, modern gépezetek népesítik be), addig a Félvér Hercegből a varázstalan, „mugli” külvilág szinte teljesen kiszorul. A hősöket nem látjuk modern környezetben, kizárólag a Roxfort középkori, gótikus kastélyában, ahol jellemzően még szándékoltan jellegtelen ruházatukat is köpenyekkel takarják el.
Ezt az egyre jobban magába záruló világot pedig nem a logika tartja össze (mint a tudományos-fantasztikus filmben, vagy annak fent említett, speciális szubzsánerében, ahol a kérlelhetetlen következetesség, a gépek szigorú logikája a döntő), hanem a hit és a bizalom az alap, a fantázia az úr. A Harry Potterben a szabályok jórészt menet közben alakulnak, az olvasónak/nézőnek pedig el kell hinnie, hogy ez így van jól, így működik tökéletesen. El kell fogadnunk e világ működésének állandóan változó szabályait (pontosabban szabálytalanságát vagy a szabályok rugalmas alakulását) olyannak, ahogy azt az őt létrehozó elme kitalálta – mintha mindez egy vallás lenne (a párhuzamot időközben a katolikus egyház is felismerhette, hiszen a korábbi tiltakozások után a legújabb Potter-filmet egyértelműen dicsérte a Vatikán saját lapja, a L’Osservatore Romano). Jó példa erre a Félvér Herceg azon jelenete, melyben Harry megitatja Dumbledore professzorral azt a mérgező folyadékot, ami a Voldemort elleni küzdelem egy kulcsfontosságú eszközét rejti – arra már nem kapunk magyarázatot, miért ne lehetne a folyadékot egyszerűen kimerni a tálból.
Ezt a bizalmat pedig, amitől működik a film(ek) logikátlan varázsvilága, többek közt épp az teremtheti meg, amit az aktuális rész hibájául róhatnánk fel. A Félvér Herceg sok feleslegesnek tűnő csókolózása és szerelmi kavarodása ugyanolyan lényeges, mint a Sötét Nagyúr elleni harc: egyrészt visszaköt a tematikailag hasonló negyedik részhez (ahol szintén fontos szerepet kapott a kamaszszerelem), másrészt igen erőteljesen viszi tovább a Potter-legendáriumot (ki-kivel-hol-mikor-mit csinált?), ezzel a lazább átvezetéssel, felkészüléssel pedig megágyaz a kettébontott utolsó rész fináléjának.
Ennélfogva hiába lehet számos ponton belekötni cselekményvezetésébe, pontatlanságaiba vagy logikátlanságába, mindez egyazon (hit)rendszer elemei közé illeszkedik – ugyanolyan tökéletesen, mint az elkiáltott varázsigék, a kviddicsjáték vagy a sokkal súlyosabb történések (például a halálesetek, melyek száma a Harry Potter és a Félvér Hercegben tovább nő). A Potter-folyam előrehaladtával egyre jobban kell hinnünk és bíznunk, de ez egyre kevésbé esik nehezünkre.
HARRY POTTER ÉS A FÉLVÉR HERCEG (Harry Potter and the Half-Blood Prince) – amerikai, 2009. Rendezte: David Yates. Írta: J.K. Rowling regényéből Steven Kloves. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Nicholas Hooper. Szereplők: Daniel Radcliffe (Harry Potter), Emma Watson (Hermione Granger), Rupert Grint (Ron Weasley), Michael Gambon (Albus Dumbledore), Alan Rickman (Perselus Piton professzor), Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange). Gyártó: Warner Bros. / Heyday. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 154 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 25-25. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9911 |
