Schreiber András
René – cseh, 2008. Rendezte: Helena Třeštíková. Kép: Martin Kubala, Petr Pešek, Stano Slušný, Marek Dvořák, Ondřej Belica, Václav Smolík, Miroslav Soucek és Vlastimil Hamerník. Zene: Tadeáš Věrčák. Szereplők: René Plasil. Gyártó: Negativ / Ceská Televize. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 83 perc.
Rendhagyó portré, szociográfia és korrajz – a magyar mozibarátok rövid időn belül második alkalommal találkozhatnak Helena Třeątíková dokumentum-művészetével. Hasonlóan a Marcelához, Třeątíková ezúttal is évtizedeken át követi főhősét, a címszereplő René Plasil visszaeső bűnelkövetőt, írót, börtönfilozófust, társadalom- és törvénytagadót. Huszonegy évnyi sűrített életút (1987-től 2008-ig) – a zöme különféle büntetésvégrehajtó intézetekben.
Többet bent, mint kint – Plasil, ez az újkori cseh mini-Villon a börtönből követi nyomon húsz év történelmi-politikai változásait, és a börtönből értesíti minden alkalommal Třeątíkovát: „ismét bentről írok.” Visszatérés (a börtönvalóság állandósága) és változás (Plasilé és a külvilágé). Havel többszöri beiktatásának, az eltérített repülők toronyba csapódásának, az Uniós csatlakozásnak, vagy a rendezőnő kérészéletű kultuszminiszterségének (két hét a Topolánek-kormányban) tévéhírei és Plasil Třeątíkovának írt levelei diktálják–szaggatják a René tempóját és adnak eligazítást címszereplőnek, nézőnek (és az alkotás folyamatában a rendezőnek) egyaránt.
Třeątíková szerkesztési metódusa nem csak a ritmust és a történelmi—személyes sors megismerésének kapaszkodóját biztosítja. A levelekből derül ki például, hogy Plasil betöréses lopásainak egyik áldozata maga a rendezőnő, de az is, hogy ő segíti hozzá Plasilt első kötetének megjelenéséhez. Furcsa bizalom-spirál hajtja előre tehát a történetet, és válik idővel az alkotó kiemelt mellékszereplővé, lesz a keserű börtönnapló mozgóképes krónikásából az író-betörő Plasil felkarolója-mecénása, s némiképp sorsának alakítója.
Felelősség kérdésében ugyanis a René kicsit sem kertel. Komoly kérdések ezek: család (elvált szülők, hibás nevelés szülte lázadás), az első, ifjúkori botlásra kemény kézzel lecsapó ítélkezés, és az önsorsrontó egyéni felelősség mellé csatlakozik az érdekes témára felfigyelő, a portré tárgyát „kihasználó” alkotó szándéka is. Bár a krédóban a kétszer is megrabolt Třeątíková saját ítéletét is meglebbenti: az elátkozott költőkre a legtöbb átkot mégis önmaguk szórják.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 60-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9865 |
