Kovács Marcell
Suspiria – olasz, 1977. Rendezte: Dario Argento. Szereplők: Jessica Harper, Stefania Casini, Udo Kier. Forgalmazó: Best Hollywood. 94 perc.
Az év egyik fontos hazai DVD-megjelenése. A Sóhajok vitathatatlanul a hetvenes évtized legjobb európai horrorfilmje, leglelkesebb hívei talán nem is szűkítenék a kijelentést a hetvenes évekre és Európára, sőt egyesek még a műfaji kikötést is elhagynák.
Dario Argento filmje a képek és a hangok hipnotikus erejű kavalkádja, a hagyományos történetmeséléssel dacoló, kábító élményzuhatag, minden ízében mozi. A pályája elején csavaros logikájú thrillereivel nevet szerzett Argento valósággal lubickol a józan észre fittyet hányó, szürreális világban. A történetben a német balettiskola Amerikából érkezett növendéke szörnyű felfedezést tesz: az iskola valójában boszorkányok tanyája, itt él a világot uraló három főboszorkány legöregebbike, Mater Suspiriorum, a Sóhajok Anyja. A később – egyre szerényebb eredménnyel – trilógiává kerekített történet nem sok izgalmat ígér, nem is sokat nyújt. Valójában szellemvasúton ülünk, a riadt balerinát a reptéren fogadó apokaliptikus esőzés képsorával indul a bolyongás a rémségek útvesztőjében, és a film utolsó pillanatáig tart. Argento a cselekményt egyszerre valóságos és furcsán művi környezetbe helyezi, képeit mély tónusú, de vakítóan élénk színekkel festi meg, és közben szinte szünet nélkül döngeti a Goblin zenekar (a főcímben: The Goblins) hörgéssel, morgással kísért túlvilági prog-rockját. Az émelyítően tömény ingeráradatot az élénk képzeletű író-rendező bizarr rémségei (a plafonról hulló lárvaeső, a gazdájára támadó vakvezető kutya és a kaszaboló drótrengeteg) az ájulásig fokozzák. A Sóhajok a borzalom modern szimfóniája, Murnau, Dreyer, Lewton és Bava varázslatos rémfilmjeinek örököse, a horror műfaján túlmutató, lenyűgöző lidérces látomás.
Extrák: Nincsenek.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 61. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9852 |