Gorácz Anikó
Zsigmond Dezső falusi krimije nemcsak rejtett bűnöket tár fel, az archaikus és mágikus gondolkodásmódot is megmutatja.
A Boszorkánykör úgy viszonyul a Csillagok háborújához, mint Gabriel García Márquez J. R. R. Tolkienhoz. Tolkien regényeit és a Csillagok háborúját a fantasztikum világteremtő képessége hívta életre, García Márquez művei és a Boszorkánykör viszont a mágikus realizmus jegyében fogantak. A világteremtő fantasztikummal ellentétben a mágikus realista mű nem hoz létre alternatív világot, hanem a valóságot alakítja át a természetfölötti beemelésével. Ezek a művek a hétköznapi történéseket mágikus síkon értelmezik; szereplőik számára a transzcendencia vitathatatlan realitás. A mágikus realizmus mint stílus, olyasfajta világértelmezésből fakad, ami az archaikus, természetközeli, zárt közösségekre jellemző, ahol a vallásos miszticizmus, a babonák és hiedelmek még erősen meghatározzák a gondolkodást.
Nemcsak Latin-Amerikában, hanem a magyar nyelvterületen is találunk ilyen archaikus közösségeket még ma is, ha máshol nem, a gyimesi (és moldvai) csángók lakta vidékeken. A kortárs magyar filmtermésből Zsigmond Dezső Boszorkányköre leginkább Gárdos Péter Porcelánbabájával rokonítható, amely Lázár Ervin mágikus realista novelláskötete, a Csillagmajor három írását adaptálta. Közös bennük, hogy helyszíneik – a múlt század közepi alföldi tanyavilág és a gyimesi falvak – sajátos belső szabályrendszerrel és hiedelemvilággal bíró szigetek, ahol a misztikum a valóság szerves része.
Zsigmond Dezső számos dokumentumfilmet (Csigavár, Józsi nővér és a sárga bicikli, Aranykalyiba) forgatott Erdélyben; az idei Filmszemlén bemutatott játékfilmje, a Boszorkánykör a Keleti-Kárpátokban élő csángók között játszódik. A történet szerint egy városi nyomozó érkezik a gyimesi faluba, hogy kivizsgáljon egy kocsmai verekedést, de az ügy kapcsán súlyosabb, rég eltusolt bűnesetek: illegális abortuszok, csecsemőgyilkosságok kerülnek napvilágra. A falu tudja, hogy mi történik a hegyen az esztenáknál, de mindezt a boszorkányoknak (szépasszonyok, vadleányok) tulajdonítják, akik a hold fényénél meztelenül táncolnak, és férfiakat igéznek, erőszakolnak meg. A szkeptikus nyomozót hajtani kezdi a kíváncsiság, ezért elindul a hegyre egymaga, hogy kiderítse, mi az igazság a falubeliek misztikus meséiből.
Az effajta filmekben a nyomozó általában kívülről, a városból érkezik, mégsem feltétlenül idegen a közösség számára, inkább amolyan se ide, se oda nem tartozó ember. Ilyen határpozíciót foglal el a Trill Zsolt alakította százados, akit nevelőszülei a környékről fogadtak örökbe, és aki azért indul kollégája után, hogy figyelmeztesse: a hegy veszélyes azok számára, akik nem ismerik. Mire megérkezik a faluba, csak barátja hűlt helyét találja, de akkorra már a nyomozás mellett saját gyökereinek felkutatása is foglalkoztatja. Nem véletlen, hogy a nyomozás az egyik legkedveltebb dramaturgiai váz a filmtörténetben, hiszen amellett, hogy a filmnézéssel analóg folyamatot tükröz (a néző éppúgy elszórt információkból igyekszik összerakni a történetet, mint a detektív, aki így a nézőt képviseli), a nyomozás ürügyén fontos témák, általános problémák, generációs létélmények fogalmazódhatnak meg. A Boszorkánykör a csángók gazdag és élő hiedelemvilágáról mesél egy falusi krimibe csomagolva; erénye, hogy nem a babonák mozgóképes néprajzi katalógusát akarja elkészíteni, hanem egy kihalófélben lévő kultúra transzcendentális gondolkodásában igyekszik a nézőt megmeríteni.
A magyar filmtörténetben nem előzmény nélküli, hogy a dokumentumfilm termékenyítőleg hat a játékfilmre, mint ahogyan az sem, hogy a fikciós film jótékony hatásai érződnek a dokumentumfilmen. Zsigmond Dezső filmjében olyan kézenfekvő a dokumentum és a fikció keverése, amilyen magától értetődő a mágikus realizmusban a valóság és a misztikum határainak elmosódása. (A bűnügyi kihallgatás és a dokufilmes interjúszituáció formai hasonlóságát már csak zárójelben merem megjegyezni). A Boszorkánykörben ismerős arcok, helyszínek és mozzanatok köszönnek vissza a rendező dokumentumfilmjeiből; úgy is mondhatnánk, ez a mostani a korábbi filmek készítése során felgyűlt élményanyag játékfilmes lepárlása.
Ez a lepárlás azonban felemásra sikeredett, a koncepció és az alkotói hozzáállás nem, a kivitelezés módja viszont jócskán hagy kívánnivalót maga után. Az alkotók a korlátozott anyagi lehetőségek miatt súlyos kompromisszumokat kötöttek, a videóra forgatott anyag minősége olykor még a tévés sugárzás szintjét is alig üti meg, mozis vetítésre pedig gyakorlatilag alkalmatlan (ami éppúgy sokat von el a film értékéből, mint a már említett, eredetileg tévéfilmnek szánt Porcelánbaba esetében). Nincs mese, ha rossz a képminőség, azzal a mágikus realizmus mindkét tagja sérül: se mágikus nem lesz, se realista.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9848 |
