Schreiber András
Semmi sem változik. A Kubrick halála óta eltelt tíz év is a torzsalkodás dekádja volt.
Vannak félreértett próféciák. Léteznek olyan hagymázas látomások, amelyeket maga a jövendőmondó sem képes értelmezni – és léteznek alternatív jóslatok, amelyeknél csak a kiindulópont a biztos, a megálmodott végkifejlet az utókor cselekedetein múlik. A történelem nem csak igazolja, alakítja is a jóslatokat. A Kubrick–Clarke-próféciából (2001. – Űrodisszeia) például elsőre csupán az évszám stimmel. Még a fekete monolitról sem tudjuk pontosan micsoda: tudósok egy csoportja legutóbb a pszilocibin-gomba fogyasztásában vélte megtalálni az emberi tudat kialakulásának kulcsát, de biztosra vehetjük, a manicheizmus tanait (azaz hogy a világot a Jó és a Rossz együtt teremtette és kölcsönösen formálja) elfogadó Kubrick azzal a (bele)magyarázattal is elégedett lenne, miszerint a fekete monolit nem más, mint a bibliai tudás fája: az emberi természet a bűnnel lehet csak teljes, a teremtést szükségszerűen a gonosz fejezi be.
Stanley Kubrick 1999. március 7-én halt meg, a kíváncsiskodó riportereknek esélyük sem volt rá, hogy 2001 januárjában ádázul faggassák: hova lett a beígért űrvilág, hol az emberi tudatot meghaladó, önállóan gondolkodó-cselekvő csúcskomputer?! Két és fél évvel a halála után is csak keveseknek derengett az Ürodisszeia lényege. Elvégre a valóságos 2001 csupán a pusztító intelligencia legújabb elképesztő bizonyítéka; az új évezred háborús nyitányában dekányi űr-fantasztikumot sem találni. Csakhogy ha az utókor alakítja a jóslatokat, oktalanság lenne számonkérni a víziót – ráadásul a kiindulópont fájdalmasan biztos: az emberi agresszió és az agressziót kiszolgáló találékonyság lett az új millennium motorja. A Kubrick halála óta eltelt tíz év is a torzsalkodás dekádja volt. Semmi sem változik, a lényeg nem változik – ez a látomás veleje, márpedig az igazán jó víziók mindig a már megtörtént eseményekből indulnak ki. Megtörtént esemény ez is: a monolit feltűnik a vietnami pokolról forgatott Acéllövedékben is, Cowboy haláltusájakor röpke pillanatra látható a háttérben.
Erőszak a köbön. A szerzői zsánerfilmes Kubrick az embertelen emberi agresszió rendezője volt – de nem a céltalan, ok nélküli erőszaké, legfeljebb az ostoba, pusztító-teremtő öldöklésé. Háborús filmjeiből kiderül, hogy mindent tudott a háborúról, technikai és lélektani értelemben egyaránt. Ha valamely őrült tábornok kivonja belőlük a háborúk természetét megcélzó fricskát és riposztot, színtiszta oktatófilmet kap – Stanley Kubrick: A hadviselés szabályai. Azonban így pont a lényeg veszne el, ahogyan elveszett a látomás lényege a Brian W. Aldiss írása nyomán (A szuperjátékok kitartanak egy nyarat) tervezett, Kubrick halála után Steven Spielberg által megrendezett Mesterséges értelemből is.
Mondják, Stanley Kubrick halála után is készülnek Kubrick-filmek. Az A. I. Spielberg-féle átirata mellett minimum a Kubrickot szintén foglalkoztató Patrick Süskind-regényből készült Parfümöt illik megemlíteni, amelyből végül Tom Tykwer rendezett filmet. Nemrég videóinstalláció készült az Árja papírok című filmtervből, három éve pedig a rendező veje, Philip Hobbs jelentette be, előkerült az az ötven éve elveszettnek hitt kézirat, amelyen Kubrick közösen dolgozott Jim Thompsonnal, a Gyilkosság és A dicsőség ösvényei című filmjei társforgatókönyvírójával, és amelyből most valaki más rendez majd filmet – a Lunatic at Large lehet az új Kubrick-hommage. Kubrick biztosan jót mosolyogna ezen, nála kevesen tudták jobban: a halál jó üzlet.
Régóta dédelgetett Napóleon-filmtervének szeptember tizenegyedike adhatott volna lendületet – csoda, hogy még senki nem csapott le rá. Az új évezred első évtizede máris a bukott hódításoké és a bukás terjeszkedéséé. Persze Kubrick már 1968-ban letette a magáét: a levegőbe feldobott állatcsont egy-egészet alkot a toronyba csapódó repülőkkel, a gonosz elleni hadviseléssel, és a globális gazdasági válsággal.
A prófécia lényegéhez tartozik az önmagába forduló monolit is – az embertelen embert csak ugyanaz, az agressziót is szülő intelligencia válthatja meg. Nincs még Csillaggyermek, csak az erőszak monolitját ismerjük. Tíz évvel Kubrick halála után úgy tűnik, valóban meg kell hódítani az ismeretlent. A Jupiter túl messze van.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 04-05. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9834 |
