Barotányi Zoltán
Kálomista Gábor gyorsreagálású dokumentumfilmje több kérdést vet fel a veszprémi tragédia kapcsán, mint ahányat megválaszol.
Nem egyszerű dolog filmet készíteni lezáratlan, még folyamatban lévő történésekről. Némi bátorság is kell hozzá – elvégre, mire elkészül a mozidarab, esetleg egészen mást gondolunk okokról, motivációkról – s ha a való életből vett krimiről beszélünk, akkor áldozatokról és elkövetőkről. Mindebből, legalábbis e pillanatban erősen így látszik, módfelett kevés vonatkozik a Cozma-gyilkosságra: a sokak szemében mártírrá nemesült áldozat nevét már az is megismerte, aki korábban soha nem érdeklődött a férfi kézilabda, konkrétan a világklasszis veszprémi gárda, vagy egyáltalán a magyar sportélet iránt. Ne tagadjuk, mindebben szerepet játszott, hogy egy érdemdús kézilabdázót, ráadásul légióst, konkrétan – s ennek bizony a történelmi kontextus szempontjából komoly jelentősége van – egy magyar klubszínekért harcoló román sportembert gyilkoltak meg brutális módon. S azt se felejtsük el, a vélelmezett elkövetők, a már letartóztatott gyanúsítottak, s a gyilkossághoz vezető konfliktusban részvevő szűkebb társaságuk (az úgynevezett. „enyingi banda”) profilja pontosan beleillik a magyar közéletet sajátos, etnikai alapon tematizáló, amúgy igencsak népszerű narratívába. A Szíven szúrt országban többször is kimondják a verdiktet: Marian Cozmát „a cigányok” ölték meg – és ők sebesítették meg súlyosan a vallomások szerint csupán védelmére kelő csapattársait Zarko Sesumot és Ivan Pesic-et – jól sejtik, ők is külföldi vendégjátékosok.
Persze nem mindenki vélekedik ilyen szimplifikáltan. A Szíven szúrt ország azért jelentős vonalakban (igaz, felületesen) követi a nemzetközileg ismert dokumentumfilmes trendet. Habár a filmkészítők (jelen esetben mindenekelőtt Kálomista Gábor producer, aki amúgy elkötelezett Veszprém-rajongó) érezhetően masszív és megdönthetetlen hipotézis alapján dolgoztak, s tudomásuk van a történések valós dramaturgiájáról s cáfolhatatlan, fatális logikájáról, de azért megszólalnak azok is, akik nem ilyen sarkítva látják a történéseket. Merő szerecsenmosdatás – mondhatják a vezető narratíva elkötelezett hívei. De azért nekik sem árt meghallgatni, amit a roma jogvédő vagy éppen a vádlottak ügyvédei mondanak – még ha nem is lesz számukra túl meggyőző. Hogy egyrészt kockázatos, s nem is méltányos egy súlyos bűncselekmény elkövetőinek (vélt vagy tényleges) származása alapján bűnösnek bélyegezni egy egész kisebbséget (ez ugyanis rút etnicista logika), másrészt ugyanazon történetet sokan sokféleképpen láthatják s adhatják elő. Az ügyészség dolga, hogy a (nyilván) gondos rendőri nyomozás ismeretében, a vallomások mérlegelése nyomán összeállítsa a vádiratot, s bizonyítsa a vádlottak bűnösségét. Bizonyára sokaknak cinikusan hat Magyar György, médiaszerte jól ismert „sztárügyvéd” amúgy teljesen jogszerű érvelése: a védőnek ezzel szemben nem dolga védence ártatlanságának bizonyítása.
A Kálomista Gábor produceri irányításával, villámgyorsan elkészült, öndefiníciója szerint fikciós dokumentumfilm persze nem csak e szempontból lesz zavarba ejtő alkotás. Benne ugyanis szétválaszthatatlanul keverednek össze az összetört Cozma-papa valóban megrázó szavai, a csapattársak (és a város, a drukkerek) gyászának megrendülést sugárzó (üsse kő: kicsit patetikus) képei, a visszaemlékezések, vallomások – valamint egy belső diskurzus dialógjai, ahol a tét „csupán” annyi: most akkor van „cigánybűnözés” vagy nincsen. Ez előbbi vélekedést a filmben megszólalók közül különösen Hunyadfalvy Ákos, a veszprémi sportegyesület társadalmi elnöke (maga is ügyvéd) képviseli nyíltan és konzekvensen – lelke rajta. Ám még neki sincs tere érvelni a maga álláspontja mellett, mert hirtelen jön egy youtube-bejátszás, az enyingiek vonulnak Siófok főutcáján „Sötét oldal” (!) belső fejezetcím alatt, belső kamerafelvételeket látunk a tragédia színhelyéül szolgáló szórakozóhelyről, esetleg jelenetek következnek a gyilkosság dramatizált feldolgozásából, melyet azután a film végén egészében is megtekinthetünk. Ez utóbbit alighanem megtörtént eseteket feldolgozó bűnügyi csatornák repertoárjából kölcsönözték, ott nyilván meg is van a funkciója, itt meg jócskán keresettnek tűnik.
Néhány tanulsága azonban mindenképp akad e félig sikerült filmnek – vagy inkább azon történéseknek, melyek nyomán, s melyek kontextusában elkészült a Szíven szúrt ország.
Magyarországon igencsak elterjedt a banditizmus, jelentős csoportok vonják ki magukat (legalábbis látszólag) a törvények hatálya alól, sokan privatizálnák az állam erőszak-monopóliumát, s vindikálják maguknak az önkényes igazságtétel jogát. Ha azonban azt hisszük, hogy mindez valamiféle etnikai (csak az egyik, bármelyik félre tartozó) probléma, akkor súlyosan tévedünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9806 |
