Sepsi László
A naptárhoz igazított horror nem csak a nézők idegeit, a jeles napokat is célba veszi.
A hetvenes évek második és a nyolcvanas évek első felének egyik legdominánsabb – s egyben legsikeresebb – horror-alműfaja a szúró-és vágófegyverekkel felfegyverkezett, pszichotikus gyilkológépeket középpontjába helyező slasher volt. A Psychón és a Kameralesen túl akárAn dré de Toth Panoptikumáig visszavezethető zsáner meghatározó tematikái a rajzfilmszerűségig egyszerűsített öldökléstől (Péntek 13-sorozat, Csendes éj, halálos éj-sorozat) az olasz giallókat idéző bűnügyi vonalon át (Újévi gonosz, Ki ne nyisd karácsonyig) terjedtek a sorozatgyilkosok lelkivilágát taglaló, meglepően cizellált karakterrajzokig (Mániákus, Jobb, ha figyelsz). Mindemellett hamar egyértelművé vált a slasherfilm – a vele egy időben megjelent, szintén az exploitation vonzásköréből kinőtt műfajokhoz képest – szokatlan vonzódása az ünnepnapokhoz. Már a műfaj prológusának tekintett Fekete karácsony arctalan antagonistája is a karácsonyfa árnyékában szedte áldozatait, de néhány évvel később, a John Carpenter rendezte Halloweenben az ünnep a cselekmény egyik mozgatórugójává vált, s már nem csupán az áldozatok halálsikolyaihoz szolgáltatott diszkrét kulisszát.
Szép nap ez a halálra
Az ünnepi slasher ugyanazon forgalmazási stratégia terméke, mint a Valentin napra időzített romantikus komédia, a karácsonykor megjelenő családi vígjáték vagy az október huszonharmadikán mozikba kerülő történelmi film. Ám, szemben a fentiekkel, itt az adott jeles nap maga is szerves része a filmnek: míg például a Nem kellesz eléggé egyértelműen kapcsolható a szerelem ünnepéhez, de nem február tizennegyedikén játszódik, addig a Véres Valentin, az Április bolondja vagy a Ki ne nyisd karácsonyig esetében kulcsfontosságú, hogy a filmbeli naptár szerint hányadikát írunk. Bár az ünnep-tematika feltűnik hasonló módon számos más zsánerben is – gondoljunk a 2003 decemberében megjelent, karácsonykor összefutó sorsok tablóját nyújtó Igazából szerelemre, az 1988 áprilisában bemutatott, a húsvéti tojásokból kikelő űrszörnyek tombolását taglaló Rémecskék 2-re, vagy akár Az élet csodaszépre –, ez a közelítésmód csupán a slasherfilmben vált uralkodóvá.
A slasher és az ünnepnapok örömteli egymásra találása elsősorban előbbi egyszerűségének köszönhető. A szex-grafikus erőszak-maszkos gyilkos szentháromság szülte, repetitívitáson és fokozáson alapuló elbeszélésmód által működtetett slasherfilmek működőképességét elsősorban a gyilkosságokban megjelenő kreativitás biztosítja, s egy-egy kiválasztott jeles nap mindehhez csupán egyfajta tartályt biztosít. A karácsony, a szilveszter, vagy éppen péntek tizenharmadika önmagában jelent motivációt az antagonistának – gondolunk a Terrorvonat vagy a Halloween gyilkosára –; helyszínt a vérfürdőnek – mint a Csendes éj, halálos éj karácsonyra készülődő kisvárosa vagy az Újévi gonosz szilveszteri forgataga – s ezáltal, mintegy levéve a terhet a forgatókönyvírók válláról, az ünnep apropója nagyban megkönnyítette az amúgy is meglehetősen olcsó műfaj filmjeinek tömeges előállítását a nyolcvanas évek fordulóján.
Az ünnepi slasher, bár pontos megfelelője nem található meg a hozzá legközelebb álló, szintén az ismétlésen és felcserélhetőségen alapuló műfajok között sem (mint a pornó és a kung-fu film), leginkább a közismert filmek vagy éppen mesék pornóverziójaihoz hasonlítható. A Csendes éj, halálos éjt és a Bill Osco-féle Alice Csodaországbant ugyanaz az exploitation-logika működteti: ahogy Carroll meséjének pornó-verziója kiforgatja az eredetit, és menetrendszerűen érkező szexjelenetekkel bolondítja meg, úgy a nyolcvanas évek legismertebb Baltás Mikulás-filmje is hasonló módon tesz a karácsonnyal, elmebeteg hőse és erkölcstelen mellékszereplői által szexre, erőszakra és fekete humorra cserélve az ünnephez tartozó megszokott viselkedési formákat és attitűdöket. Ahogy a mai napig rendre készülnek a sikerfilmeken élősködő filléres pornók – a Rocco a Mátrixban-tól a Tomb Raper-ig –, úgy a nyolcvanas évek fordulóján minden ünnepre jutott legalább egy slasher, mely életképességét nagyrészt aktualitásából nyerte.
A blaszfémia diszkrét bája
Az ünnepnapok kifigurázásán alapuló koncepció – mert nehezen tekinthető másnak egy fejszével felszerelt télapó vagy egy Bálint-napon támadó gázmaszkos pszichopata – működőképessége nagyban köszönhető a célközönség fogékonyságának is. Az ötvenes években megjelent tinihorrorok örököseként a slasher elsődleges fogyasztói a mozit randizásra használó tizenévesek, akik számára a szexualitás bűvkörében leledző kollégiumi, tábori vagy kisvárosi közeg már magában kiváló azonosulási pontot biztosít. Az ünnepi slasher képviselte tiszteletlenség csupán a fentiek kínálta vonzerőt fokozza: a számos esetben a horrorkomédia felé elhajló tematikus csoport jelmezes őrültjei megadják a jeles napok esetleges mesterkéltségébe beleunt – nem szükségszerűen tinik – számára a széles gúnyvigyor és az elégtétel lehetőségét. A karácsonykor támadó, elidegenedett télapók, a Valentin-napi mulatságot megakadályozó magányos szívű sorozatgyilkosok és a szalagavatókat és szilveszteri partikat vérbe fojtó, megalázott és kiközösített vesztesek tombolása sok esetben a befogadók frusztrációját levezető szelepként működik, mely előbb felsorakoztatja a diákévek legjellemzőbb negatív élményeit – viszonzatlan szerelemtől a kegyetlen tréfákig – majd a vétkesek megbüntetésének kéjes látványát kínálja.
Az ünnepi slasher ezáltal az egyik legambivalensebb horrorfilmes csoport: egyrészt – ahogy azt a legelterjedtebb interpretáció állítja – konzervatív üzenetet közvetít a szexuális szabadosság bűnös voltáról (ahol a büntetést az aktus groteszk, szúrófegyverrel végrehajtott újrajátszása jelenti), másrészt teszi ezt a kamaszos tiszteletlenség álcájában. Ahogy már magában a „szabad szerelem” elleni propaganda erotikus jeleneteken keresztüli megfogalmazása önellentmondást rejt – s a slasherfilmek legfontosabb elemei a kreatív gyilkosságokon túl éppen szexjeleneteik –, úgy a házasság előtti szex erkölcstelen voltának propagálására is sajátos eljárás a családi ünnepek nevetségessé tétele. Kérdéses lehet, hogy vajon az ünnepi slasher valóban egy konzervatív üzenetet közvetít a blaszfémia díszcsomagolásában, vagy pont ellenkezőleg, valójában az egyértelműnek tűnő értelmezési lehetőség jelenti az ünnepi dobozt, s benne a társadalmi konvenciókat kigúnyoló, a jeles napokon különösen jellemző össznépi képmutatás pellengérre állítása a valódi ajándék – miképp történik ez a slasher-aranykorral egy időben mozikba került, szintén a karácsonyi hipokrízist kiforgató Szörnyecskékre is.
Jövőre veled ugyanitt
A slasherfilm repetitív jellege nem csupán cselekményszervezésében érhető tetten: az ismétlés, az események újrajátszása egyrészt igaz a gyermekkori traumáikat így feldolgozó (Csendes éj, halálos éj, Jobb, ha figyelsz, Halloween), vagy valamely sérelmüket így megtorló (Terrorvonat, Péntek 13-sorozat) pszichotikus antagonistákra, de meghatározó a műfajhoz tartozó darabok elkészítésében is. Talán nincs még egy horror-alzsáner, melyre a sorozatforma ennyire jellemző volna: a gyártók Jason Voorhees monotóniatűrését idéző módon terítették az újabb és újabb folytatásokat, míg a slasherfilm első hulláma a nyolcvanas évek derekára ki nem fulladt. Az új évezredre a sequelek helyét a remake-ek vették át, s ezek jelenős részben a műfaj jeles dátumok köré épülő darabjaiból kerültek ki: a Péntek 13- és Halloween-reboot mellett az elmúlt években elkészült a Szalagavató, az Április bolondja és a Véres Valentin újrája is.
A remake-hullám csavar egyet az ünnepi slasher már amúgy is eléggé erős önreflektív jellegén: miképp a Péntek 13 jóval félelmetesebb péntek tizenharmadikán megtekintve – ahogy a Kígyók a fedélzeten is egy repülőút alatt lehet valóban borzongató –, úgy a remake-ek sora éppen Michael Myers vagy Jason Voorhees elpusztíthatatlanságát bizonyítja, márkanévként és szimpla démonként egyaránt.
A slasherfilm ilyetén feltámadása a zsánerre jellemző nyitott befejezések ígéreteinek beteljesedése: a gonosz ugyan időlegesen legyőzetett, de hamarosan – ünnepi slasher esetében a következő karácsonykor–hálaadáskor-péntek tizenharmadikán – vissza fog térni. A Péntek 13 és a Véres Valentin remake-jének működőképességét nem csupán az biztosítja, hogy a vásznon és a mozitermen kívül is ugyanazon a dátumon állnak a digitális órák kijelzői (ez igaz a húsz évvel korábbi verziókra is), de az is, hogy az eredeti filmek zárlatában ígért visszatérés is bekövetkezett – a Kristály-tó mellett és a valóságban egyaránt. Döngölje bár földbe a kritika a Halloween újragondolását, a valóság és fikció különös egymásba csúsztatásával kínált borzongató érzés vélhetően még egy ideig működtetni fogja a trendet – szolgáltassa e borzongást megannyi közepes fércmű.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 34-36. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9789 |
