Horeczky Krisztina
Burton verses rémmeséiben sem szakad el kedvenc nyomorultjaitól.
Tökéletes. Csupán ennyit közölt elismerően a József körúti heavy metal- és gothic-kioszk eladója, gyors pillantást vetve az üvegvitrinből kiemelt, Jack Skellington-os férfi-bukszára – múlt év december 23-án. A pánikrohamokkal tarkított, tomboló soppingolási láz hevében sebtében kiderült: Tim Burton vékonyka verseskötete a fő- és belvárosi könyvesboltok slágerterméke. Magam is ez után kajtattam, a majdan Csontherceg-pénztárcát birtokló Gergő unokaöcsém (10 év) démoni ízlését lesve. Az ellen-népünnepélyi kiáltványért küzdő, megtépázott idegrendszerű, loholó vásárlók látványa vélhetően gonosz vigyort csalna Burton ábrázatára. Sikerült a bűbájosság: kiforgatni tengelyéből a világot; megmutatni a dolgok fonákját. Tim Burton 1997-es – egykori élettársának, Lisa Marie-nak ajánlott – ördögi fricskája tökéletesen önazonos: huszonhárom gótikus rémmese, nagyrészt Szabolcska Mihály oeuvre-jének kendőzetlen egyszerűségét idéző félrímekkel (abcb) tarkítva. A lírai kitaszítottak, hibridek, torz- és szörnyszülöttek (Pálcikasrác, Pacasrác, Szennysrác, Sajtsrác, Robotgépgyerek, Vasmacskakölyök, Vudulány, Hulla[dék]lány, etc.) mezsgyére szorult páriák. Nem mások ők, mint Vincent Molloy, Victor Frankenstein, Ollókezű Edward, valamint Halloween királya, Rosszcsont Jack és állhatatos szerelme, Sally fivérei, nővérei. Mindannyian nyomorultak – akik közül többen erőszakos halállal lehelik ki lelküket, ráadásul legközelebbi hozzátartozóik végeznek velük. Burton ugyanis, sutba vágva a szezonális muss-pátoszt, kedvvel versel gyerekgyilkosságokról; szimbolikus erejű, hogy ezt a sorsot szánja címszereplőjének, Osztrigasrácnak is. Lehetne-e véresebb (sic!) provokáció a „szeretet ünnepén”, mint a családi leszámolás? Bajosan. Ám cseppet sem lélekemelőbbek a kisiklott, viharvert románcok. Burton irodalmi polgárpukkasztásának lényege: csilingelős-száncsengős, lángoló szíves, angyalszárnyas tortát tákolni – kivonva belőle az édesítőszereket, cukrot-mézet-mázat, ellenben jól meghinteni a házisütit sóval-borssal-chilipaprikával. Áradjon a könny. A grand guignol ékességei azonban mégis az illusztrációk, a hajdanán a Disney-istállóból kikerült, animátor-grafikusként induló filmkészítő rajzai. Ezek sokkal inkább lehengereltek, mulattattak, késztettek ámulatra, mint a szövegek. Több bennük az újszerűség, a szellem, a meglepetés. Kedvencemen, a farkasszem-szpartakiád győzteseit megörökítő, színes grafikán napokig kuncogtam, és most sincs ez másképp, hogy újra ránézek (A bámuló lány). Az Osztrigasrác… pedig, a cinéphilek örömére, fekete-fehér, expresszionista storyboard. E delikát rémképeket Stern Gábor fordító rímkényszerrel társítja. Részint ezért a versek ritmikája többször megtörik, és van, mikor kínosan ügyetlen megoldásokhoz vezet. Így: „Nem volt átlaggyerek, / kinek ujja a cumija, / csak egy üreges / kis fiúka múmia” (Múmiasrác). A legsutább darabnak épp’ az Osztrigasrácot tartom, ahol ijedten ütköztem bele egy önkényesen ízléstelen, bornírt sorba is: „Zárkózott volt. Csak nem azért, mert himlős? / Aggódtak a rokonok, mert nem tudták, hogy hímnős”. (V.ö.: „Everyone wondered, but no one could tell, / When would young Oyster Boy come out of his shell?”) Az egyenetlen színvonalú magyarítás dacára: az enfant terrible kötete nem csupán pazar, anti-konzum karácsonyi szuvenír, hanem zavarba ejtően szerethető alkotás. Mert az üvöltő tagadást, könyörtelen elutasítást csakis valaminek a hiányaként tudom értelmezni. A korhatárok nélküli opus egyszerre sóvárgás az ismeretlen után, és az attól való félelem. S hogy mi ez a vágyott, rettegett tartomány, azt mindannyian tudjuk: ennek nemléte, hisztérikus akarása miatt lehetett egy ünnepből lélektelen-bazári színjáték, légszomjas lidércnyomás. Magvető – Xpress.hu
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 49. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9736 |