Harmat György
A színész enciklopédia angolszász szerkesztőinek látóköréből teljesen kimaradt Közép- és Kelet-Európa.
Az 501 filmsztár olvastán szegény Gombóc Artúr jutott eszembe a Csukás-meséből, aki tudvalevőleg mindenféle csokoládét szeretett: a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét… E könyvben is található, kérem, mindenféle hiba! Formaiak, tartalmiak, egyszerűek, bonyolultak. Számos esetben vegyesen szerepelnek a téves és a jó alakok, nemegyszer ugyanazon az oldalon (Rosselini és Rossellini, Cubrick és Kubrick, Frederico és Federico Fellini). Gérard Philipe neve látható helyesen és kétféle hibával is: Philip, Philippe. (Az említettek az előforduló hasonló botlások mintegy ötödét teszik ki.) Sok a helytelen magyar cím (gyakran a jóval vagy egy másik rossz alakkal vegyest): Kivándorlók helyett Emigránsok, Ben Wade és a farmer helyett Ben Wade és bandája. (Az említetteket szorozzuk meg tízzel, és kijön az efféle hibák száma.)
Miután a kötet fordítás, nem mindig derül ki, melyik tévedés származik az eredetiből, és melyik fúrta be magát a magyar kiadásba. Így vagy úgy, a Brandauer-szócikkben ott éktelenkedik a legsúlyosabb tényhiba: Klaus Mann regényét (Mephisto) nagybátyjának, Heinrich Mann-nak adományozták. A fordítói munka egyenetlensége – tizenegyen végezték – megannyi bosszankodás forrása. Értelmetlenné torzulnak bizonyos mondatok a kimaradt szavaktól. Szerencsés kifejezés a „füstös(en) jóképű”? Van olyan magyar szó, hogy „szaxofonista”? Teret nyert már magyarul a rehabilitáció helyett a „rehab”? Lehet egy szegény színésznőnek vagy színésznek „megadni a kezdőrúgást”? Tömeges torát üli az „úgy színészként, mint énekesként” szerkezet, elvétve fordul csak elő a helyes: „mind Európában, mind Hollywoodban”. Piciny töredékét villanthattam fel a legkülönfélébb típusú hibáknak, oly kiapadhatatlan változatosságukkal kerülünk szembe, hogy az már-már tiszteletet parancsoló. (Érdemes lenne egyszer recenzió helyett hibajegyzéket adni.) Láttam én már fésületlenebb, a használhatatlanságig slendrián filmszakmai kiadványt (az 1994-es Filmlexikon), de azért ez sem kutya! A dohogás után azonban ideje rátérni arra, miről is szól e kötet.
A sztárság életforma, a színészet hivatás. Van, aki eleve csak sztár. Van, aki eleve csak színész. És van, aki kezdettől mindkettő. Lehet sztárból színész (Monroe, Bardot), és persze színészből sztár (Hopkins, Mirren). Eme pompás kiállítású „képeskönyv” címe szerint sztárokat, alcíme szerint színészeket lajstromoz, valójában mindkét kategóriából – és a „köztesekből” is – válogat. Nem éppen remegő kézzel.
Miután a főszerkesztő, az ilyen típusú kiadványokra szakosodott Steven Jay Schneider amerikai, a szócikkeket író munkatársak (két kivétellel) britek, amerikaiak, nem csoda, hogy a munka szelekciójában, felépítésében, szövegeiben amerikai-angolszász ízlést tükröz. A választottak többsége amerikai. Az újabb multikulturális trendek nyomán szép képviselete van a világ más tájain ismeretlen helyi (mexikói, indiai, kínai, japán) hírességeknek. Viszonylag bőséges a nyugat-európai részvétel. Teljesen hiányzik viszont Dél-Amerika, és majdnem teljesen Közép- és Kelet-Európa. Mi a magyar származású külföldi sztárok (Lugosi, Weissmüller, Lorre és társaik) révén csak-csak jelen vagyunk, a volt Szovjetunió viszont az Eizenstein-színész Cserkaszovval árválkodik, és a népszerűnek szánt enciklopédia alkotóinak látóköréből totálisan kimaradt – többek között – Lengyelország (Cybulski, Olbrychski), Csehország, a volt Jugoszlávia. Hogy ki kit hiányol leginkább az 501-ből, az egyéni ízlés kérdése, nekem a legfájóbb Jeremy Irons, Anouk Aimée, Annie Girardot, Jacques Tati és Jean-Hugues Anglade negligálása. A sor vég nélkül folytatható Tognazzitól Benigniig, Vladytól Schygulláig, Afflecktől Close-ig. A következők (és még jó néhány hasonló) viszont mind jutottak egy-egy oldalhoz: King Baggot, Lupe Vélez, Dale Evans. Ki ismeri itt őket? Ha a magyar kiadó jogot szerzett volna a hazai átszerkesztésre, a nálunk sosem látott nevek helyére a hiányolt európai nagyságok kerülhettek volna.
Az amerikai(as) szemszög számos ponton érhető tetten a könyvben. Mint az amerikai típusú önéletrajzok esetében, fordított időrendűek például a filmográfiák. Újmódi gyakorlat ez magyar sajtótermékekben is, követve korunk parancsát: pokolba a történelmi fejlődéssel, a legutóbbi teljesítmény a legfontosabb! Érdekes ezzel szemben, hogy a sztárok-színészek születésük sorrendjében követik egymást az oldalakon. Folyamatosan haladva a kötetben sajátos filmipari-szociálpszichológiai áttekintés részesei lehetünk. Afféle filmtörténeti bulváré, hiszen az informatív és gyakorta találó – bár olykor kevéssé ihletett – jellemzésekben, pályarajzokban nagy hangsúlyt kap a magánélet: házasságok, válások, botrányok, pletykák. Filmgyártásról lévén szó az első ötven év krónikája során minden esetben megemlíttetik, a sztárok mely stúdióhoz szerződtek vagy igazoltak át. A pályaív csúcsának mindig az Oscar-díj számít, holott olyanok nem nyerték el, mint Buster Keaton, Dietrich, Garbo, James Dean, Richard Burton. Akik pedig megkapták, azok sem feltétlenül a legjobb alakításaikért. Ahogy a könyv egy kiváltképp sikerült megfogalmazása állítja: (Orson Welles) „sajátos pályát futott be, amely kész tanmese arról, hogyan veri le a gyilkos moziipar a művészi integritást…”
A hibák, hiányosságok tengere sem fedi el hát: tehetséges (vagy legalábbis tehetségesen törtető) nők és férfiak minő hatalmas truppja zsúfolódik e lapokra! Mily idillek és mily tragédiák. Micsoda gazdagsága sorsoknak, teljesítményeknek, vonzásoknak és választásoknak! Hányféle variáció hasonló témákra. A sztár ezeregy arca.
Gabo Kiadó, 2008
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9697 |
