Pápai Zsolt
Transsiberian – brit-német-spanyol, 2008. Rendezte: Brad Anderson. Írta: Brad Anderson és Will Conroy. Kép: Xavi Giménez. Zene: Alfonso Vilallonga. Szereplők: Woody Harrelson (Roy), Emily Mortimer (Jessie), Kate Mara (Abby), Eduardo Noriega (Carlos), Thomas Kretschmann (Kolzak), Ben Kingsley (Grinko). Gyártó: Filmax Group / Castelao / Future Films / Telecinco Cinema. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 111 perc.
Hinnénk, a vonat a bűnfilmek ideális terepe, hiszen a szűk folyosókon, a félhomályos kabinokban, a hirtelen fel- és eltűnő idegenek között ül a suspense és üt a sokk. Mégis viszonylag kevés vonaton játszódó krimi vagy thriller született a filmtörténet bő száz éve alatt, ki tudja, miért? Mindenesetre a Londoni randevútól a Gyilkosság az Orient expresszen című darabig jó néhány film bizonyítja, hogy sokat ki lehet hozni a helyszínből.
Az eddig közel fél tucat mozit jegyző – a világhírbe A gépésszel dobbantó – Brad Andersonnak is kijött a lépés: a Transsiberian csinos thriller, hajszálra van attól, hogy kiváló legyen. A film jelentős része a címben nevezett vonaton játszódik, és suspense-helyzetek sorozatára épül, Anderson jól aknázza ki a végtelenségében önmagába zárult táj, illetve a hullaszínű, szűkös-szutykos folyosók megmutatásában rejlő lehetőségeket. A történet középpontban egy házaspár áll, aki igazi multikulti konspiráció közepén találja magát. A főszerepet adó Emily Mortimer nagy súlyt cipel, de elbír vele, Ben Kingsley ritkán volt delejezőbb, a litván toldalékszínészek és statiszták pedig nagy átéléssel formálják meg a jobb esetben csupán ellenszenves, rosszabb esetben gusztustalan orosz figurákat. Anderson közelítésmódjában kétségtelenül van egy csipetnyi nyugatias, jóléti gőg, az atmoszférikus megjelenítés és a ravasz cselekménybonyolítás azonban feledteti ezt. Csak a finishez közeledve érzékelhető törés az előadásban, az utolsó etapban ugyanis mintha elvesztené az arányérzékét a forgatókönyvíró–rendező. Sokáig nagy gondot fordít arra, hogy alaposan motiválttá tegye a legváratlanabb fordulatokat is, ám a fináléban már kevésbé törekszik erre (gyanúsan zökkenőmentes például a házaspár szökése a pincéből), ráadásul az addig patikamérlegen mért suspense helyett sokkeffektusokat kezd puffogtatni. A zárlatbeli leszámolás néhány jelenete már-már bohózatba illő, ami sokat ront az összképen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/01 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9637 |
