Sepsi László
Pride and Glory – amerikai, 2008. Rendezte: Gavin O'Connor. Írta: Gavin O'Connor és Joe Carnahan. Kép: Declan Quinn. Zene: Mark Isham. Szereplők: Edward Norton (Ray Tierney), Colin Farrell (Jimmy Egan), Noah Emmerich (Francis Tierney Jr.), Jennifer Ehle (Abby Tierney), Chris Astoyan (Rob Beren), Lake Bell (Megan Egan), Jon Voight (Francis Tierney Sr.). Gyártó: Avery Pix / New Line Cinema / O'Connor Brothers / Solaris. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 133 perc.
Talán nem túlzás Gavin O’Connor filmjével kapcsolatban az első Keresztapára hivatkozni. A korrumpálódott New York-i rendőrdinasztia történetében – miképp Coppola klasszikusában – a kívülállást preferáló legkisebb fiú feladata lesz tisztázni a család nevét és kideríteni, milyen okok állnak a filmindító, mészárlásba fulladó rajtaütés mögött. Miközben a főhős feladja önként vállalt kívülállását, a felszínre kerülő információk lassan szétforgácsolják maradék idealizmusát és integritását egyaránt.
A Nagy Alma már Az utolsó éjjelben is kiváló hátteréül szolgált Edward Norton elgyötört arcának. A lerobbant bérházakon és aljas utcákon keresztül vezető nyomozás New York mocskosabbik oldalát mutatja meg, ahol minden egyes rendőrségi díszsortűzre tizenhárom túladagolt bevándorló jut, ám O’Connor filmje szerencsésen megtalálja a felkavaró, de mégsem hiteltelenül brutális képek közti szükséges egyensúlyt. Mivel elsősorban afféle tabló volna, ami a családtagokon keresztül felvonultatja a rendfenntartói munkához való lehetséges hozzáállásokat, A zsaruk becsülete csupán első perceiben működik tisztán krimiként. A film egészét jellemző párhuzamos szerkesztésmódnak köszönhetően – ahol minden főbb szereplőnek külön cselekményszál jut – a rejtély izgalma hamar átadja helyét a thriller feszültségének.
Az erős színészhármas (Norton, Farrell, Voight) és az ütős történet együttese képes teljesíteni azt az ígéretet, amelyet a Pacino-De Niro párossal hivalkodó A törvény gyilkosa nem tudott beváltani. Karaktervezérelt drámával vegyített éjsötét zsarusztorit kapunk, mely legjobb pillanataiban James Ellroy cinikus kegyetlenségéből is megidéz valamicskét – műfajában kétségkívül az év egyik legjobbja.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/01 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9633 |
