Hungler Tímea
Báthory Erzsébetet szadista szörnyként tartja számon a közhiedelem, a ponyva és a mozi. Jakubisko filmje kísérlet a véres legenda realista magyarázatára.
„De szeretni csak áldozatok árán lehet. S valahány áldozat, mind vérrel kell megpecsételni.”
Joseph Sheridan LeFanu: Carmilla
A Rubik-kockán, a gulyáslevesen és Puskás Ferencen túl akad még egy világhíres (ez esetben inkább hírhedt) hungaricum: a csejtei várúrnő, Báthory Erzsébet.
A baljóslatú név hallatán leszbikus orgiák, kannibáli lakomák, öncélú kegyetlenkedések, meggyalázott jobbágylányok képe sejlik fel előttünk – a kulturális emlékezet csak nehezen szabadul a véres grófnő nyomasztó figurájától. Pedig a Kárpátok női Draculáját a magyar és nemzetközi történészszakma java része rehabilitálta már, igaz a másik fele továbbra is él a gyanúperrel, hogy Báthory Erzsébet (1560–1614) korának egyik „legkegyetlenebb sorozatgyilkosa”, „súlyosan terhelt”, „skizofrén és őrült”, „gonosz és kártékony”, „szexuálisan aberrált” volt.
Metamorphosis Transylvaniae
A Báthory-legenda egyes elemeinek bérelt helye van a várúrnőről szóló műalkotásokban – a filmvilág csak nehéz szívvel mondana le a meztelen szüzekkel körülvett, fiatalsága megőrzése érdekében vérben fürdőző, ezüst kupákból vért kortyolgató vagy S/M kellékekkel körülvett Erzsébet expresszív látványáról (Countess Dracula, Erkölcstelen mesék, Metamorfózis, Stay Alive – Ezt éld túl).
Hogy a szexuál-horror-legenda a mai napig makacsul tartja magát, valószínűleg összefüggésben áll azzal, hogy a csejtei szörny vérrokonain kívül egy másik nemzetséggel is rokonságot ápol, igaz csak szellemit: alakjában olyan archetipikus mítoszok, örök életű hiedelmek, vándormotívumok öltenek testet és élnek tovább, mint például a vámpír-legendák, az antropofág rítusok vagy az „ifjúság kútjáról”, az életelixírekről szóló babonák.
Erzsébet – akárcsak Vlad Ţepeş vagy Gilles de Rais, vagyis az erdélyi Dracula és a francia Kékszakáll – történelmi személyiség, „arisztokrata vámpír”. A maguk korában komoly befolyással bíró nemesi ivadékokról fennmaradt történetekben az évszázadok során menthetetlenül összekeveredett a valóság és a fantasztikum: így nyert esetükben a „vérszomj” konkrét és átvitt értelemben is jelentést. Míg azonban a románok Dracula grófról lemosták már azt a gyalázatot, mit rákentek a századok – mi több, valóságos nemzeti hősként tisztelik –, Kékszakáll és Erzsébet még mindig perújrafelvételre vár. Védőik ugyanazt az érvet hozzák fel mindkettő védelmében: családi/hatalmi összeesküvés áldozataivá váltak, a legképtelenebb vádakkal feketítettek be őket, hogy birtokaikat, vagyonukat megszerezzék.
Hogy a három „szadista vámpírt” egy lapon szokás emlegetni, nem véletlen. A folklór szerint az öröklét kérdése mindahányukat mániákusan foglalkoztatta, és vérontásra késztette – míg a rangidős Kékszakáll kezeihez a „bölcsek kövének” keresése közben tapadt gyermekvér, Dracula gróf az örök szerelemtől hajtva üzemanyagként vette magához az áldozatok testnedveit, Erzsébet pedig a fiatal szolgálólányok vérétől várta a megifjodást.
A Hammer Stúdió mára klasszikusnak számító horrorjában (Drakula grófnő / Countess Dracula) a címszerepet alakító Ingrid Pitt nincs már ifjúsága virágában, amikor megismerkedünk vele. A hagyatéki tárgyalásra érkező távoli rokon, az ifjú nemes, Tóth Imre (Sandor Eles) ennek ellenére felkorbácsolja a szenvedélyét. Szerencséjére (a szolgálólányok szerencsétlenségére) egy napon ráébred, hogy teste képes a szűzi vértől megifjodni – sikerrel el is csábítja a férfit, igaz hamvassága konzerválása egyre több véráldozatot követel. A Hammer Báthory-filmje vagy Walerian Borowczyk Erkölcstelen mesék című mozija – melyben Paloma Picasso alakítja a várúrnőt – bizonyosság arra nézve, hogy a csejtei szörny legendája nem csupán a vámpír-történetek, de a mindenkori vamp legendájának továbbélése is. A Férfi ellenőrzése alól kiszabadult, a másik (időnként szó szerinti) kizsigereléséből táplálkozó és a kielégülést nem feltétlenül a Férfitól váró női vágy ábrázolására Báthory személye kifejezetten ideálisnak bizonyult – nem véletlen, hogy – LeFanu regényalakja, az 1872-es születésű Carmilla mellett – egy egész alműfaj, az erotikus töltetű „leszbikus vámpírfilm” (Daughters of Darkness, Ceremonia sangrienta, Countess Dracula) megszületését hívta életre.
Szép magyar história
Ennek a titokzatos és a köztudatban veszélyes bestiaként élő nőalaknak a személyisége a mai napig rengeteg találgatásra ad okot – tizenhatodik-tizenhetedik századi élettörténetéből ugyanúgy kikanyarítható romos kastélyokban játszódó horror-történet, pszichológiai dráma, erotikus thriller, leleplező erejű, összeesküvésre fókuszáló történelmi film, mint kosztümös románc vagy feminista vádirat.
Az egyik legújabb adaptáció, Juraj Jakubisko Báthory című filmje pont ezt, az olvasatok és az értelmezések sokféleségét, a valóság és a legenda kölcsönhatását állította középpontjába. A három részből álló mozi három alcíme (Ferenc, Darvulia, Thurzó) a címszereplő életének három központi alakját idézi, így kötődve szorosan a történelmi tényekhez.
Báthory Erzsébetet a törökverő, „fekete bég”, Nádasdy Ferenc 1573-ban vette nőül – a várúrnő közel harminc évig volt felesége a hadak útját járó férfinak, akit majd’ tíz esztendővel túl is élt. Végzete azonban Thurzó György nádor lett, aki 1610 márciusában nyomozást rendelt el ellene, és életfogytig tartó elzárásra ítélte, mondván: „több leányt és szüzet és más nőket, akik a lakosztályában tartózkodtak, kegyetlenül és a halál különböző nemeivel megölt és megöletett”. Egy 1611-ben keltezett levél még részletesebben tárgyalja a bűntetteket: „több ártatlan lányt megölt, testüket megcsonkította és forró vasakkal égette, a húsukat kitépte és tűzben megsütötte és a megsütött darabok elfogyasztására kényszeríttette őket”. Mindezen kegyetlenkedések a fáma szerint akkor vették kezdetüket, amikor Erzsébet a sárvári birtokon egy bizonyos Darbulia vagy Darvolia asszony befolyása alá került.
Jakubisko filmje az olyan misztikus jelenségekre, mint a vámpír-motívum, az asszony őrülete és szadista kirohanásai, a vérben fürdés, megpróbál evilági és elfogadható magyarázatokat találni, miközben azt sem zárja ki teljesen, hogy mindezek a mendemondák valójában megtörténtek. A csejtei várúrnőt felvilágosult reneszánsz emberként, gondos anyaként, robbanékony temperamentumú, kissé indulatos úrnőként, bővérű szeretőként, a birtokaira odafigyelő gazdaként mutatja be, akinek – amennyiben tényleg őrült, szadista, vérszívó vámpír volt – érthetőek a pszichológiai mozgatórugói, tetteinek orvosi, biokémiai okai. A film a Thurzó-motívummal lép ténylegesen a rehabilitáció útjára, minden rágalom hátterébe a férfi viszonzatlan szerelemét és a kapzsiságát állítva.
Az azonban, hogy a szlovák rendező nem foglal határozottan állást a Báthory-rejtély megoldását illetően, nem válik a filmje javára, mi több, határozottan zavarossá teszi. A csejtei várúrnőről pont azért nem tudunk meg végül semmit, mert minden lehetséges teóriát megtudunk róla.
A folklorizálódás folyamata megállíthatatlan, ha Báthory Erzsébetről van szó. Míg a Metamorfózis Thurzó Györgyből csinál vámpírt, és Báthory Erzsébet férjében egy másik Báthoryt tisztel, a Stay Alive – Ezt éld túl! című horrorfilm azt állítja teljes bizonyossággal, hogy a csejtei szörny New Orleansban a Gerouge-ültetvény egy iskolájában adta át tudását a vérszomjas amerikai tinilányoknak. Az egyébként kissé bugyuta történet azzal, hogy egy számítógépes játék avatarjává teszi a Kárpátok női Draculáját – akinek a hatalma nem csupán a cyber-térre, de a valóságra is kiterjed –, lényegében nem cselekszik mást, mint Jakubisko mozija: a realitás és a legenda kibogozhatatlanságát, menthetetlen összegabalyodását hirdeti, vagyis rávilágít arra, hogyan születnek meg azok az újabb és újabb mítoszok, amelyektől aztán az utókor csak nehezen szabadul.
Úgy tűnik, a reneszánsz úrnő mostanában reneszánszát éli. Egy Julie Delpy rendezésében és főszereplésével készített mozi már az utómunkálatoknál tart, Mészáros Márta is tervezett egy Báthory Erzsébet-filmet – van valami a véres grófnő alakjában, mely a síron túlról is kísérti a filmeseket. És ez a valami nem csupán a személye körüli, máig tisztázatlan rejtély, hanem a legendákban, mítoszokban tovább élő egyéniségének azok a mai korra vonatkoztatható vonásai, melyek még mindig aktuálissá teszik a történetét. Hiába született és élt a csejtei várúrnő a tizenhatodik-tizenhetedik században – agresszivitása, befolyásra és önállóságra törekvése, kivagyisága, hiúsága, az öregségtől való beteges rettegése nagyon is közelítik a huszonegyedik század emberéhez.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/01 50-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9626 |
