Baski Sándor
Szerkesztési hibákban bővelkedő, de hiánypótló könyv a forgatókönyvírás rejtelmeiről.
Az utóbbi pár évben megszaporodtak idehaza is a különféle forgatókönyvírói iskolák és kurzusok, amely mindenképpen örvendetes fejlemény, magyar nyelvű irodalma ugyanakkor szinte nem is létezik a témának. Kivételként egyedül a Barátok köztön edződött Krigler Gábor (Folyt. köv.) Hogyan írjunk tévésorozatot című munkája szolgált, amely ugyan a játékfilmes dramaturgia alapvető szabályait is érintette, elsősorban mégis a sorozatok világába kalauzolta el az olvasót.
Tóth Róbert így abban a biztos tudatban vághatott neki könyve összeállításának, hogy – amennyiben nem előzi meg valaki, vagy nem vét alapvető szakmai hibákat – a végeredmény mindenképpen hiánypótlónak fog minősülni. A fülszöveg szerint a szerző 2002-ben az első hazai klasszikus dramaturgiát oktató iskola hallgatójaként végzett, hogy aztán három évvel később már ugyanennek az intézménynek az oktatási igazgatójaként és tanáraként dolgozzon a „magyar film felemelkedéséért”. „Bartóki hitvallását” Tóth többször is hangoztatja a könyv lapjain, az előszóban pedig munkáját szerényen Balázs Béla A látható ember című dolgozatához hasonlítja. Merész, sőt vakmerő kijelentések ezek, kár, hogy a szerző küldetéstudata jóval fejlettebb, mint rendszerező, elemző és stiláris képessége.
A kötet a vonatkozó külföldi szakirodalom magabiztos ismeretéről árulkodik, érinti az összes fontos fogalmat és a szerkezettel, struktúrával kapcsolatos kérdéseket. Tóth stílusa azonban néhol túlzottan csapongó, egy-egy fejezeten érződik, hogy eredetileg nem egy szakkönyvbe, hanem egy könnyedebb hangvételt igénylő weboldalra (filmírás.hu) íródott. A kulcsfontosságú szakfogalmakat első használatukkor sokszor elfelejti definiálni, máshol az idegen szavakat („emotion”) feleslegesen használja. Gondos szerkesztői munkával ezeket az apró problémákat könnyedén orvosolni lehetett volna, hogy a kötet valóban megfeleljen a tankönyvektől elvárható követelményeknek. Ha pedig valóban a kezdőknek szánta művét a szerző, ahogyan azt a cím is sugallja, nehezen érthető, miért nem ejt szót a forgatókönyvek formai kritériumairól, miközben például a „kreativitás kvantumtermészetéről” egy egész fejezetben értekezik.
Megfontolandó ugyanakkor Tóthnak az a meggyőző erővel, a könyv első lapjától az utolsóig sulykolt gondolata, mely szerint a történetmesélés Hollywoodban tökéletesített szabályrendszerénél – műfaji filmekről szólva – nem létezik hatékonyabb, ezért szükségtelen a spanyolviasz feltalálása, inkább kreatívan magyarított tartalommal kellene ezeket a sablonokat feltölteni.
Minden hibája ellenére Tóth munkája alkalmas rá, hogy megismertesse az alapvető dramaturgiai fogásokat a leendő forgatókönyvírókkal, legalább is addig, amíg nem jelenik meg végre Robert McKee vagy valamelyik másik elismert szkript-guru szakkönyve magyarul is.
MTFSZ, Magyar Televíziós- és Filmművészeti Szövetség, 2008.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/01 44. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9622 |
