Peternák Miklós
Bódy Gábor kinematografikus életműve alig több mint egy évtized alatt jött létre. Erről a tágas tíz évről egy szűk évtized távlatából: a bőség és szűkkeblűség szembesítése.
Az a nemzedék lassan egyetemre készül, melynek képviselői távozásakor kezdték az általános iskolát.
Méltóság.
Az emlékezés, mérlegkészítés a szokott decimális rituálé szerint zajlik, így van rendjén, itt az idő, most vagy soha? A sérülékeny filmszalagokon a megemlékezés töviskoszorúi?
Jelentősége: gazdasági (exportképes hazai kulturális termék: ilyenek hiányában megjegyezhetetlen az érthetetlen nyelvű ország); politikai (mit, mikor, hogyan, miért, milyen következményekkel: elemezhető); művészi (az egész életmű külön-külön és hatásaiban) – a sorrend, hierarchia fordított és nem teljes.
Az Amerikai anzix nem csupán a filmnyelvi lelkesedés eredményeinek paradigmatikus szintézise, de a diagnosztizált, kitántorgott amerikai-magyar tudatalatti networking (üzenet vagy Usenet).
A Psyché „szokatlan” idő-szerkezet-tabló felfogása – nem hiszem, hogy nagyot tévednék – nyitódarabja, mintája egy azóta kiteljesedett nemzetközi történetmondó filmstílusnak (Greenaway, Orlando stb. – összevetni az eredeti, felfedezői gazdagsággal). És persze emblematikus kulcsműve a magyar – és talán poszt-K. u. K.-nak (=közép-kelet-európai kultúra) a század második felében.
A Kutya éji dala című remekmű – mert az – nem pusztán a totális szociális szétesés előérzete, hanem felvázolt – Bódy Gábor szóhasználatával élve – sorstájképeinek véletlen-szimbolikájával több motívumelemző szakdolgozatra érdemes. Mátraszentimrei őszben izzó csipkebokor, a kamera előtt fájáról lehulló alma, daloló vízirendőr a Dunán, a Parlament előtt.
Videó-műfaji újításairól (philo-mytho-lyric clips, új videoműfajok, INFERMENTAL, videokönyv) kellene legalább három bekezdés.
A démon Berlinben, Vagy-vagy a Chinatownban: ugyanazon rejtélyes, személyes és megtámadhatatlan, kristálytiszta esetlegesség – az alkalom és figyelem megrendezhetetlen ajándékainak lenyomatai. Instrukció: „a kamera azt nézi, amit nézni érdemes”. (Természettörténeti analógia: gyémánt a szénből – a gyémánt és a szén „sorsa”.) Ki látta? Van magyar változat? Ment már a tévében?
Jelentéstulajdonítások a kinematográfiában: elméleti összegzés. (Elfogultság azt írni, hogy a magyar filmteória, eddigi fennállása óta, hasonlóra nem volt képes, Balázs Bélát is beleértve?) A tényeket akkor is ki kell mondani, ha a kellemetlen szuperlatívuszok halmazati büntetésével teljesen elrettenti a csak nem-kanonizált, titkos értékek iránt rajongó, mindig fiatal követőket. Pedig nem kanonizált még (nem kapott posztumusz-Kossuth-díjat, a Széchenyi Művészeti Akadémiába se vették föl, bár moziterem van róla elnevezve, monográfia legföljebb kéziratban). Lehet, elkerülhetetlenül ez a sorsa: ha megérik munkái, és nem semmisülnek meg idő előtt, magasabb gazdasági érdekek virtuális, kultúrafogyasztó gázkamráiban. A kinematográfia sérülékeny, akár celluloid, akár mágnesszalag.
Kínos persze mindent pontosan kimondani – sérti az arany középszer gazdasági érdekeit. (Valóban sérti-e? Hiszen amaz észrevehetetlen marad, ha nem világít rá a remekmű fénye – kontextus –, talmi csillogása sötét kultúréjszakában nem ér,vényesülhet.) Ha kimondjuk az igent, azzal nem mondtunk nemet is: a jó nem érvénytelenít, hanem gazdagít, a létben segít, felkeltve a teljesség érzetét s a tökéletesedés iránti vágyat, érzékelteti az elérhetetlen dimenzióját, a kegyelem létét: megélhetővé téve – újra és újra – a szeretetet. Mi az üzenet?
Kinek a jelentősége. Minek a jelentéktelensége.
Írásainak gyűjteményes kötete – melyből a Filmvilágban most először nyilvánosságra kerülő szövegek is származnak – például hatodik éve kiadásra vár. Jelenleg a harmadik lelkes kiadó polcán porosodva (már ott is két tavaszt ért meg).
Vagy lehet, hogy még ma sem érett be az „idő” – és mikor fog?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/10 04. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=962 |
