Schubert Gusztáv
Hollywood kitűnő táncosnői között ő volt a legelegánsabb és a legvégzetesebb. A jó pajtás Ginger Rogersnek, a szende Eleanor Powellnek, a szelíd Debbie Reynoldsnak, akármilyen perfekten táncoltak is, virtuózan charlestonoztak vagy „géppuskalábbal” ropták a szteppet, nem sok közük volt az erotikához. De hát akkor mi másért táncol az ember? Amikor az Ének az esőben Broadway-egyvelegében a vidorléptű Gene Kelly egyszer csak ott találja magát a méregzöld ruhás Chyd Charisse lábai előtt, és megpillantja a gengszterek nője zöld lakkcipője spiccén a kalapját, hogy aztán a kihívó lezserséggel hátrahanyatló wamp, hosszú-hoszú-hosszú lábán már el se tudja érni – az valami más, mint amit addig láthatott a zenés-táncos glamúr közönsége. A táncfilm Cyd Charisse-szel átlépett a nagykorúságba. 18 éven felüli jelenet volt az is, amikor Den Bones Caféban Fred Astaire ráakadt egyetlen méltó ellenfelére, a végzet vörös ruhás táncosnőjére (Band Wagon, 1953). És nem azért, mert bármi kivillant volna, amit a cenzor ollója lenyiszatolhatott, hanem mert Cyd Charisse mindent el tudott mondani a testével; a többiek táncoltak, ő Ninocskának öltözve, térd alá érő szoknyában is szerelmeskedett (Selyemharisnyák,1957).
Érdemes a Keress meg Las Vegasban „Frankie és Johnny”-jelenetével kezdeni az ismerkedést Cyd Charisse-szel: Nicolas Ray filmjében koreográfiát, magával sodró táncdrámát látunk, nem profi parkett-táncot. Nem mintha abban nem lelnénk örömünket, de az mesterfokon is csak produkció. Charisse nem azért táncolt másképp, mint elődei, mert nem tudott volna a régi módon táncolni, dehogynem, igazi profi volt, méghozzá a legkeményebb iskolát, az orosz balettet járta ki. Nagy táncosnő volt, az egyik legnagyobb Hollywoodban, ha előbb érkezik, talán másfelé kanyarodik a hollywoodi táncfilm, egy érdesebb, drámaibb, sötétebb, noiros zsáner felé, de erre már nincs idő, igazi karrierje röpke tíz év 1952-62 között. Mire abbahagyja, a műfajnak is vége.
A férfi, aki szerette a nőket donjuanja szerint „a női lábak azon oszlopok, melyekre az égbolt támaszkodik”. Ha Truffaut nem Cyd Charisse-re célzott, ugyan kire gondolhatott?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/12 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9578 |
