Dárdai Zsuzsa
A győri Mediawave idén volt ötéves. Világszerte ismerik már (49 országból 741 nevezés érkezett), de még nem nehezült el, mint a monstre fesztiválok, a kísérletezők fóruma maradt. Beszélgetés a Mediawave szervezőivel.
Hartyándi Jenő főrendező: A Fesztivál elődje, a Nemzetközi Díjnyertes Amatőr Filmfesztivál – amely körülbelül 25 éven keresztül létezett itt Győrben –, a rendszerváltás táján önmagától kimúlt, és mi, akik ugyan a szervezésében nem vettünk részt, de mint jó amatőrfilmesek folyamatosan tevékenykedtünk, úgy döntöttünk, folytatjuk, de máshogyan. Így lett a régiből valami teljesen új. Ilyen értelemben van is előzménye a Mediawave-nek, meg nincs is. Persze nem minden alap nélkül vágtunk bele a szervezőmunkába; egyrészt már filmezgettünk, másrészt a nyolcvanas évek elejétől szerveztünk nemzetközi rendezvényeket, jazzkoncerteket: a jazz első vonalát hoztuk Magyarországra, megtörve az akkori jazzmonopóliumot, nem véletlen, hogy a Fesztiválon gazdag a zenei program.
Hogy miért ilyen széles a művészeti spektrum? A nyolcvanas években sokat jártunk a Vajdaságba, olyan közegben forogtunk, amiben a művészetek teljesen természetesen kapcsolódtak egymáshoz a jazztól az Új Symposion munkásságán át a fotózásig. Mindenki mindenkivel mindenfélét csinált, például Tolnai Ottó táncosokkal, muzsikusokkal lépett fel… Egyébként ez a fajta szellemiség Magyarországon is megtalálható. Kisörspusztán, 15-20 éve tart a spontán alternatív mozgolódás. Mindezekben, a társaimmal együtt aktívan részt vettünk, és az ottani tapasztalatokból, szellemi energiákból, meg sok másból merítve megcsináltuk ezt a fesztivált, ami az idén ötéves, és úgy gondolom, a mai magyar művészeti életben továbbra is egyedi. Manapság sem vagyunk divatosak.
– Mi volt az idei Mediawave specialitása?
– Már második éve nagy hangsúlyt fektetünk a kelet-európai és ázsiai filmek jelenlétére. Az első fesztiválokra jobbára nyugati filmek jöttek, mert errefelé kiépítettebbek a csatornák, a működő információs rendszerek. Keleten teljes a káosz, minden szétesett, az állami rendszerek megszűntek, az újak még nem jöttek létre. Sokkal keményebb feladat volt kelet-európai filmekhez jutnunk. Nem panaszkodom, hiszen az igazán jó filmek ott teremnek. Természetesen továbbra sem zárjuk ki a nyugati filmeseket.
Ebben az évben sikerült betörnünk az ázsiai részre, Szibéria elég nagy fehér folt. Mintegy 20-30 film érkezett erről a területről. Segítségükkel fölfedeztük azt a dokumentumfilm-típust, ami Magyarországon igazából nem létezik. Nálunk a dokumentumfilm egyet jelent azzal, hogy egy bácsi ül a széken és másfél órán át beszél… Hála Istennek Keleten ez nem így van, mások a filmes iskolák, tanítási módszerek, ott a dokumentumfilmet ugyanolyan gondosan készítik, ugyanolyan megrendezett, súlyos képi tartalommal, mint a játékfilmeket, és nagyon sok határeset van a dokumentum- és játékfilm között. Ilyen volt például az 1993-ban díjat nyert Koszakovszkij film, A Belov-család, vagy az idén bemutatásra került jakut rendező, Wot Ayarkhaan Középvilág című filmje.
– A magyar alkotók milyen intenzitással vesznek részt?
– Hazai alkotók nagyon szűk körben vannak jelen, és mi ezt nem is nagyon bánjuk. Mint tudjuk, az embernek a saját hazájában legnehezebb prófétának lenni. Ahogy Győr városában, úgy országosan sem előnyös a helyzetünk szakmai szempontból. Először videó-meg amatőrfilm fesztiválnak tartottak bennünket, aztán rövidfilmfesztiválnak. Az ő fejükben mi továbbra is egy amatőr fesztivál vagyunk. Mivel nem jönnek ide, fogalmuk sincs arról, milyen filmek láthatóak a Mediawave-en. Ez minket nemigen zavar, mert a filmek itt vannak helyettük is, nem hiányoznak, különösen nem hiányzik a hivatásos filmszakma. Abból lenne több bajunk, ha itt lennének, egy részüket ugyanis biztosan kizsűriznénk – mert a filmek egyre erősebbek –, aztán megindulna a sértődések sora. Amire már idén is volt példa. Az idei Játékfilmszemle dokumentációs kategóriájának győztese itt nem vitte át a lécet.
Czabán György: Mivel a filmes szakemberek (gyártók és forgalmazók) nem jönnek el, nem tudhatnak arról, hogy a jelenleg forgalomban lévő filmeken túl létezik más stílusú film is. Ez a Mediawave egyik üzenete. Itt kellene mozognia a Duna TV-nek, az MTV 1-nek és 2-nek, hogy kiválasszák a filmek javát bemutatásra, mert a Fesztivál befejezése után erre soha többé nem lesz alkalmuk. Szóval akik azért kapják a fizetésüket, hogy a filmmel foglalkozzanak, azok nincsenek itt.
– Mennyibe kerül egy ilyen méretű fesztivál?
– Hartyándi Jenő: A Mediawave rendkívül olcsó, 10-15 millióból kijön, de jelen pillanatban még nincs végső számadás, egyelőre fizetünk.
– Miből?
– A Mediawave alapítványi formában működik, mindenfelé pályázunk. Legnagyobb támogatónk a Mozgókép Alapítvány, a költségvetésünk felét ők fedezik. Ha a jövőben beállna nálunk valami krach, az a fesztivál végét is jelentené, mert egyéb szponzoroktól nem tudnánk ezt az összeget pótolni…
– Az előzsűri kemény kritikát kapott Elem Klimovtól, a nemzetközi zsűri egyik reprezentánsától. Szerinte teljesen abszurd módon, nagyon jó és nagyon rossz filmek vegyesen szerepeltek a versenyben maradottak között.
– Ebben az évben mintegy hétszáz film érkezett, aminek körülbelül a tíz százalékát válogatta be az előzsűri a főprogramba, úgy gondoljuk, ez a mennyiség, ha óriási erőfeszítéssel is, még nyomon követhető.
– Való igaz, az előzsűri határozza meg, milyen jellegű filmek maradjanak bent. Tagjai idén Bakács Tibor Settenkedő, Czabán György, Ganczer Sándor, Bóka Gábor voltak. Nem az a lényeg, hogy a zsűritagok filmes szakemberek legyenek, hanem a közös szemlélet- és gondolkodásmód. Az így alakított versenyprogram mégis vegyes, mert kétperces animációs film éppúgy szerepel benne, mint 140 perces dokumentumfilm. Mi ugyanis úgy gondoljuk, nem a műfaj határozza meg egy film értékét.
Bakács Tibor Settenkedő: Nagyon egyszerűen lehet dönteni, mert a filmek egy részében technikai, morális, esztétikai hibák vannak, amit a gyakorlott szem azonnal észrevesz. Itt nem szociális, jótékonysági szempontok érvényesülnek, hanem tisztán esztétikaiak. Elég könnyű eldönteni, hogy valami utánzás, másolás, esetleg egy elavult technikai stílus túlhajszolása. Azok az alkotások kerülnek be a versenybe, amelyek eredetien, hitelesen és konzekvensen képviselik alkotójuk gondolatkörét.
– Miben különbözik a Mediawave a térség más filmfesztiváljaitól?
– Minden fesztiválnak reprezentációs funkciója van, ugyanakkor verseny jelleget is ölt, ami financiális versenyt is jelent: a filmbe ennyi és ennyi pénzt fektettem be, ennek vissza kell térülnie a díjak és az elismerés révén. Semmiféleképpen nem az esztétikai összeférhetőség játszik szerepet. Gondolj Cannes-ra, Hollywoodra, Velencére, Locarnóra… A győri Mediawave rendkívüli jelentősége abban áll, hogy – miután a kilencven perces forgalmazási kötöttség nem előny, sőt esetenként hátrány –, nem a piaci eladhatóság termékei áradnak ide. Éppen emiatt az úgynevezett független filmezésen belül létrejöhetett egy olyan seregszemle, ahol érdemes az alkotásokat összemérni, pusztán önmagukért, hiszen a befektető, produceri oldal nem jelenik meg. Állítható az az avítt tétel, hogy érdek nélkül tetsző alkotások mérkőznek meg egymással. A dolog kulcsa ebben van. Olyan jelenségekkel, filmstílusokkal találkozunk, amelyek nem láthatók a professzionális filmezésben vagy filmforgalmazásban. Furcsa, de amíg a professzionális filmezés kénytelen magát valahonnan állandóan táplálni, a Mediawave a kísérletezés terepe, ahol az új hadmozdulatokat meg lehet figyelni, ki lehet találni, tehát idővel ezek a filmek óhatatlanul fölkerülnek innen a financiális, profi szférába. Tavaly az oroszok, litvánok, lettek, grúzok arattak, idén olyan peremterületekről érkeztek remek alkotások, mint Ausztrália, Új-Zéland és Norvégia. Úgy tűnik, a peremterületek centrumokká válnak, a centrumok kiüresednek…
Hogy miért maradt el idén a nagy orosz dömping? Valószínűleg azért – de ezt csak gyanítani tudom –, mert az amerikai gyártású filmkészítési szisztéma szép lassan átterjed Kelet-Európára is, és lassanként fölemészti mindazt, amiről eddig itt beszéltem. Ausztrália, Új-Zéland és Norvégia pedig, véleményem szerint, azért jelenhet meg ilyen független filmes attitűdben, mert a tőke súlyos jelenléte miatt az emberekben ismét kialakul holmi videós passzió, intim gondolkodási, kifejezési vágy, vagy szféra, amin belül a világhoz való viszonyukat szeretnék új szempontok szerint újrafogalmazni.
– És mi van Európával?
– Európa már vagy 30-40 éve válságban van, gyakorlatilag csak felvesz, esetleg közvetít, de semmiképpen nem állít elő igazán eredeti alkotásokat.
Az északi és a déli peremvidékeken kívül a másik kiemelkedő helyszín a Balkán. Az emberi szenvedés nagysága és mértéke valószínűleg összefügg a filmművészet minőségével.
*
A Mediawave minden évben meghív a zsűribe egy operatőrt is, idén Vivi Dragan Vasilére, Gothár Péter A részleg című filmjének operatőrére esett a választás.
– Filmet készíteni kamerával, illetve filmek hosszú sorát végignézni, majd dönteni a sorsukról, eléggé különböző feladatok. Milyennek találja ezt a fajta munkát?
Dragan Vasile: Mihályfi Sándorral dolgoztam az Ábel a rengetegben labormunkáin, amikor Gothár Péterrel először találkoztunk. Remélem, soha nem fogunk elválni egymástól ebben az életben –, akkor derült ki ugyanis, hogy egy évben, egy hónapban, egy napon és egy órában születtünk: 1947. augusztus 28-án, déli 12 órakor. Nagyon könnyű és nagyon nehéz volt vele dolgozni. Arra kért, felejtsem el mindazt, amit eddig tanultam, és valami egészen újat hozzak ki magamból. Mind a ketten tudtuk, hogy kéne normálisan csinálni, de folyton kerestük az újat.
– Az itt tapasztalható független filmezési gyakorlat újdonság volt Önnek, vagy már létezik hasonló Romániában is?
– A bukaresti Arte Vizuale Alapítvány keretei között – amelynek én vagyok a vezetője – már nálunk is készülnek hasonló szellemiségű filmek. Egyikük lett a tavalyi Mediawave győztese, ez volt az egyetlen olyan román film, ami átment az előzsűrin.
Alapítványunk a román Soros Alapítványtól teljes felszerelést kapott, van videóstúdiónk, vágóasztalunk, minden, ami kell. Ma már pénzügyileg is függetlenek vagyunk, mert a kamerát és a vágóasztalt bérbeadjuk kommerszfilm-készítőknek, a pénzzel pedig fiatal, függetlenül alkotni vágyó filmeseket támogatunk. A szegényt segítjük azzal, amit a gazdagtól elveszünk.
Nem tudom, milyen volt idáig ez a fesztivál, de úgy gondolom, ha nem lenne, ki kellene találni. Amíg lesznek ilyen fiatal fesztiválok, addig a film nem hal meg.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 51-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=953 |
