Bikácsy Gergely
Matuzsálemi korban meghalt Jean Delannoy, mára elfeledett, de fél évszázada még az egyik (sőt, talán René Clair és Marcel Carné mellett) a legismertebb és legsikeresebb francia filmrendező. A háború alatt hazájában már sikerrendező volt, majd 1945 után néhány évig európai sorozat-fesztiválnyertes. Világhírű mozgóképe a Cocteau-darabból készített Örök visszatérés, e jelenkorba – inkább steril kortalanságba - ültetett Trisztán-legenda, Jean Marais-vel, majd a jeges formanyelvű Gide-adaptáció, az Elveszett boldogság (Symphonie pastorale). Irodalmias „mívesség” és – főként az utóbbit – hamis, klasszicizáló, akadémikus ízű esztéticizmus jellemzi.
A filmtörténetet nemsokára átíró új hullám, a „nouvelle vague” dühös fiataljainak hamarosan első számú céltáblája lett, még saját, új irányzatuk kibontakozása előtt. Az akkor kritikus Truffaut az ő irodalmi adaptációinak éles támadásával keltett feltűnést. Delannoy, épp társadalomrajzának hiányával, klasszicizmusával a – kevés – ötvenes években nálunk is bemutatott nyugati filmrendezők egyike volt. Egy, a maga korában kevéssé ismert 1951-es Delannoy-film különös rokonvonásokat mutat a később és épp a „papa mozija” ellenében máig eleven és szépségéből mit sem vesztő Négyszáz csapással: Delannoy A vad fiú című regény-adaptációjában egy anyjából fájdalmasan kiábrádult kiskamasz elmenekül otthonról, a tengerparton, a kikötőben csavarog, végül egy óceánjáró kapitánya veszi oltalmába… A furcsa hasonlóságról nem emlékeznek meg a szakkönyvek, Truffaut sem kommentálta később… Legnagyobb itthoni közönségsikerét egy kiskamasz-vígjátékkal érte el; ezt akkoriban (1954/55) minden magyar moziba járó gyerek és minden szülő megnézte, tapsolta: Gyermekbíróság (Chiens perdus sans collier). A kamasz-életsorsokat illetően már első rendezése előtt is könyörtelen Truffaut ezt már válogatott szavakkal szidalmazta, és gyakran idézett szidalomkötege a francia filmesztétika tananyagává vált.
…Jean Delannoy mindenkit túlélt, főleg az új hullámot. Nemcsak biológiai értelemben: azt a fogalmat, hogy „alkotói válság”, nem ismerte, nyolcvan-kilencven évesen is rendszeresen dolgozott, például a szentéletű francia apácanővérről, Bernadette-ről forgatott trilógiát. Még mindig volt közönsége, és még mindig figyelt rá az igényes kritika is. Hosszú pályája semmiképp sem tanulság nélküli.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9498 |
