Tüske Zsuzsanna
Himlens hjärta – dán, 2008. Rendezte: Simon Staho. Írta: Simon Staho és Peter Asmussen. Kép: Anders Bohman. Zene: Stefan Nilsson. Szereplők: Jakob Eklund (Ulf), Lena Endre (Susanna), Maria Lundqvist (Ann), Mikael Persbrandt (Lars). Gyártó: Film i Väst / Sveriges Television (SVT) / Trollhättan Film AB / XX Film. Forgalmazó: Cirkofilm. Feliratos. 95 perc.
Számos műfaj gondoskodik róla, hogy betekintést nyerjünk a férfi–nő kapcsolat sötét útvesztőibe, ezek közül is talán legintenzívebb hatásfokkal azok az örökzöld kamaradrámák működhetnek, melyek a házasélet viszontagságait, a párnák alatt lapuló titkokat és a töréstesztnek bizonyuló konfliktusokat tárják fel. Ilyen esetekben az alkotók szívesen élnek a duplázás módszerével: a központi pár mellé kontraszt gyanánt vagy éppen a feltárulkozások generálójaként egy másik kapcsolat szereplőit helyezik. Ezt a stratégiát többek közt olyan klasszikusok példázzák, mint a Nem félünk a farkastól, vagy Ingmar Bergman remekműve, a Jelenetek egy házasságból.
Az idei darab (ahogy a honi forgalmazási cím is sugallmazza) leginkább az utóbbi nyomdokaiban lépked, nem csupán származása folytán, de bizonyos bergmani jellegzetességek megidézése révén is. A társasjáték négy résztvevője, Susanne, Lars, Ann és Ulf ezúttal szinte egyenrangú szereplői a történetnek, amelyben egy közös vacsora során terítékre kerülő anekdota a házasságtörésről és újrakezdésről elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy az egymás mellett keserű magányban élő Ann és Ulf közti távolságot tovább növelje, valamint Susanne és Lars látszólag felhőtlen, biztonsággal kipárnázott életét is megbolygassa. Rejtett titkok, félelmek az elszalasztott lehetőségektől, váratlan vonzalmak kerülnek felszínre, hogy próbára tegyenek házasságot és barátságot egyaránt.
A kamaradráma témaválasztásán túl formai szempontból is a bergmani örökségből táplálkozik: számos beállítás, a szereplők térbeli elhelyezkedése, a háttér absztrahálása már-már szó szerinti idézetnek minősülnek, valamint az arcok színpaddá változtatása is hithű követőről árulkodik. Annak ellenére, hogy Simon Staho (Nappal és éjjel) filmje a kiváló színészi játék érdemét mindenképp felmutatja (ami kulcsfontosságú elem az ilyen típusú alkotások működőképességéhez), összességében az utódok sorsára jut, vagyis képtelen kilépni az etalondarab árnyékából.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/09 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9483 |
