Vajda Judit
Elkészülte után hét évvel hazánkba is eljutott a 21-es számú Dogma-film, a Prágai történet rendezője, Ole Christian Madsen korábbi alkotása.
Habár a Dogma '95 tisztasági fogadalma szerint a műfaji film nem elfogadható, a magyar moziforgalmazásba bekerült legtöbb dán Dogma-film igen erős melodrámaként (is) működik – a Születésnapot, a Mifune utolsó dalát, a Bűnöket, illetve a Hogy szeretsz? és a Nézz balra, ott egy svéd című műveket épp az menti meg az érzelgősségtől, hogy a Dogma szigorú szabályai szerint készültek. Ebbe a sorba illeszkedik erős érzelmeivel és szélsőséges helyzeteivel a dán Ole Christian Madsen 2001-es alkotása, a Szerelem magyarázat nélkül is. Szerelem, betegség, őrület, hűtlenség, féltékenység, érzelmek kusza hálója szövi át Madsen filmjét, melyben egy pszichiátriáról frissen kikerült, férjezett, kétgyerekes fiatalasszony, Kira (sikertelen) beilleszkedési próbálkozásait követhetjük nyomon – feltűnően sok közelivel. A plánok használatát ugyan nem szabályozza a Dogma tízpontja, de a premier plánok és szuperközelik ilyetén túlsúlya nem jellemző a tisztasági fogadalom szabályai szerint készült alkotásokra, sőt inkább azokban az illúziókeltő, manipulatív filmekben figyelhető meg, melyek ellen a dogmások 1995-ben kiáltványukat megfogalmazták (mi más, ha nem manipuláció a folyamatosan bevágott, igen hatásos arcközelik használata?). A Szerelem magyarázat nélkülben igen gyakran mutatják a főhősnő arcát ráfagyott, őrült mosolyával, sőt sokszor csak a szemét látjuk. A legtöbb közelit tehát Kiráról kapjuk, és egyértelműen ő a főhős is, egészen a cselekmény legvégéig azonban nem vele azonosulunk, hanem inkább a körülötte, vele élőkkel, elsősorban a férjjel érzünk együtt. Ennek oka főként a nő viselkedésében keresendő – a dogmás szabályok betartásán kívül ugyanis az alkotók az Idiótákat idéző jelenetekkel is sikeresen teremtenek távolságot. Habár az a végletekig vitt polgárpukkasztás, mint amit Lars von Trier első Dogma-filmjében láthattunk, itt elmarad, azért a számtalan bizarr, zavarbaejtő jelenetet néha ugyanolyan kínos nézni, mint az Idiótákat. Fontos különbség azonban, hogy míg Trier idiótái csak játszották a hülyét, addig Kira tényleg őrült. A film szinte minden egyes jelenete (az elkapkodott, félbehagyott szex, a hátborzongató összeomlás az uszoda gyerekmedencéjében, a szánalmas egyéjszakás kaland) arra bizonyíték, hogy hiába jött ki a pszichiátriáról, továbbra sem találja a helyét, és talán még mindig ugyanolyan beteg, mint előtte. A Kira által bejárt pálya Ibsen Nórájának vergődését is megidézi: főhősünk ugyanúgy menekülne a rákényszerített szereptől, s akárcsak Nóra, ő is be van zárva a „babaházba”, szenved házasságában; férje hiába szereti, nem érti meg őt. Vagy hogy közelebbi, filmes példát hozzunk, a Szerelem magyarázat nélkül legközelebbi rokona az Egy hatás alatt álló nő, melynek Madsen még egy konkrét jelenetét is (vacsora a munkatársakkal) parafrazálja. Cassavetes művén kívül további párhuzamként említhető a szintén egy idegbeteg, kiszolgáltatott nő portréját megjelenítő A vágy villamosa is (a kapcsot ezzel az alkotással is egy konkrét jelenet, a „kvázi nemi erőszak” képsora teremti meg). A sok fárasztó, kínos szituáció után pedig végül szinte letaglóz a kulcsjelenet, amire az egész film épül (ezt a magyar cím sajnos nem, de az angol Kira’s Reason – Kira oka, indítéka – beszédesen fogalmazza meg, ráadásul csodálatosan kétértelmű is, hiszen a „reason” egyúttal „észt”, „értelmet” is jelent). A cselekmény legvégén ugyanis váratlanul kiderül, miért került Kira ilyen állapotba, hogy jutott a pszichiátriára – a fordulat nem olyan nagyon meglepő, mégis egészen megdöbbentő és felkavaró, ahogy mindez a néző elé tárul. Ebben rejlik a film ereje is: nem túl eredeti, de – a rendező és színészei magas szakmai tudásának köszönhetően – nagyon hatásos. A Dogma célja, hogy megszabadítson az illúziónktól, de ez a puritán film végül is nem kevésbé megható, mint bármely hollywoodi melodráma. A végső célkitűzés azonban egyértelműen sikerült: „a karakterekből és a filmben ábrázolt helyzetekből kikényszerítették az igazságot”.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/09 53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9478 |
