Varga Zoltán
Sisters – amerikai, 1973. Rendezte: Brian De Palma. Szereplők: Margot Kidder, Jennier Salt, Charles Durning. Forgalmazó: Best Hollywood. 93 perc.
Brian De Palma hatvanas évek végi pályakezdését godard-i ambíciójú művészfilmek kísérik, így a nagyközönség és a műfajiság felé tett korszakváltó lépésként szokás elkönyvelni 1973-as Nővérek című filmjét, amellyel a modern thriller hitchcocki ihletettségű alkotójaként mutatkozik be. A Nővérek azonban csak fenntartásokkal értelmezhető a hagyományos zsánerkeretek között; legalább annyira polemizál is példaképével, mint amennyire követi őt. Hitchcock Psycho, Hátsó ablak és A kötél című filmjeit játssza újra a Nővérek, s helyezi bizarr fénytörésbe a kölcsönvett elemeket: a tematikai, szerkezeti és dramaturgiai hasonlóságok a klasszikus minta kifordításaként végzik a modernista eszközök alkalmazása, kiváltképpen a „mentális utazás” kategóriáját képviselő munkák megidézése során. A Nővérek kitűnő demonstrációja annak, hogyan frissítette föl a művészfilmes eszközhasználat a hetvenes években a hollywoodi hagyományokat.
Cselekményét egy szépen induló, ám annál katasztrofálisabban végződő reménybeli párkapcsolat indítja, majd egy holttest elrejtése és a bűntény eltussolása, illetve az ügybe keveredő riporternő kerül a fókuszpontba, hogy végül a szálak egy elmegyógyintézetben érjenek össze, ahol felszakadnak a lelki sebek, és bebocsáttatást nyerünk egy sötét titkokkal terhes elmébe, avagy egy sziámi ikerpár hátborzongató múltjába. De Palma a Nővérekben nemcsak alkalmazza az ismerős thrillertoposzokat (a doppelgänger-problematikát, a bűnügyekbe keveredő ártatlan figurát), hanem felül is bírálja azokat, amennyiben folyamatosan érvényteleníti a konvenciókat: a bűn, a szemtanúvá válás, a leskelődés végül mind mentális jelenségekké válnak, s elveszítik kötődésüket az objektív valósághoz. Bár a gyilkos karaktere, motivációját és „létezését” tekintve a Psychóval való rokonságot erősíti, a riporternő és makacs nyomozása révén a Nővérek mégis a Hátsó ablakra vezethető vissza leginkább, annak mintegy a negatívja: míg ott a mozgáskorlátozott fényképésznek sikerül rekonstruálni egy bűnügyet a töredékes információk alapján, itt a helyhez legkevésbé sem kötött, a gyilkosságot végignéző szemtanú előbb kudarcot vall a bűnügy leleplezésében, végül maga is illúziónak minősíti az esetet. A film utolsó harmada szakít legerősebben a thrillerhagyományokkal: a múlt fölidézhetőségének és megfogalmazhatóságának kérdését fölvető szekvenciák kidolgozása Goya, Poe és a szürrealisták világát idézi, melynek lélegzetelállító stilizációja tetőzi be a formailag amúgy is igen gazdag, az elidegenítő effektusok terén invenciózusnak is mondható alkotást. Nagyon kevés thriller jutott a látomásosság ilyen magas fokára.
A megújulással már másfél évtizede csak próbálkozó rendező e korai opusa talán életműve legmerészebb és legprovokatívabb darabja, hiába sért később szexuális és politikai tabukat, vagy – még sűrűbben – alkalmaz vérszomjasabb erőszakot. Nélküle nemcsak De Palma olyan későbbi munkáit volna nehezebb helyén kezelni, mint a Gyilkossághoz öltözve és a Káin ébredése, de a Nővérek akár Dario Argento egyes művei, valamint az ikertémát és a pszichopatológiát ötvöző jelentős (Két test, egy lélek) és kevésbé jelentős (Egyedülálló nő megosztaná…) alkotások elődjeként is megjelölhető.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9459 |
