Varga Zoltán
Sisters – amerikai, 1973. Rendezte: Brian De Palma. Szereplõk: Margot Kidder, Jennier Salt, Charles Durning. Forgalmazó: Best Hollywood. 93 perc.
Brian De Palma hatvanas évek végi pályakezdését godard-i ambíciójú mûvészfilmek kísérik, így a nagyközönség és a mûfajiság felé tett korszakváltó lépésként szokás elkönyvelni 1973-as Nõvérek címû filmjét, amellyel a modern thriller hitchcocki ihletettségû alkotójaként mutatkozik be. A Nõvérek azonban csak fenntartásokkal értelmezhetõ a hagyományos zsánerkeretek között; legalább annyira polemizál is példaképével, mint amennyire követi õt. Hitchcock Psycho, Hátsó ablak és A kötél címû filmjeit játssza újra a Nõvérek, s helyezi bizarr fénytörésbe a kölcsönvett elemeket: a tematikai, szerkezeti és dramaturgiai hasonlóságok a klasszikus minta kifordításaként végzik a modernista eszközök alkalmazása, kiváltképpen a „mentális utazás” kategóriáját képviselõ munkák megidézése során. A Nõvérek kitûnõ demonstrációja annak, hogyan frissítette föl a mûvészfilmes eszközhasználat a hetvenes években a hollywoodi hagyományokat.
Cselekményét egy szépen induló, ám annál katasztrofálisabban végzõdõ reménybeli párkapcsolat indítja, majd egy holttest elrejtése és a bûntény eltussolása, illetve az ügybe keveredõ riporternõ kerül a fókuszpontba, hogy végül a szálak egy elmegyógyintézetben érjenek össze, ahol felszakadnak a lelki sebek, és bebocsáttatást nyerünk egy sötét titkokkal terhes elmébe, avagy egy sziámi ikerpár hátborzongató múltjába. De Palma a Nõvérekben nemcsak alkalmazza az ismerõs thrillertoposzokat (a doppelgänger-problematikát, a bûnügyekbe keveredõ ártatlan figurát), hanem felül is bírálja azokat, amennyiben folyamatosan érvényteleníti a konvenciókat: a bûn, a szemtanúvá válás, a leskelõdés végül mind mentális jelenségekké válnak, s elveszítik kötõdésüket az objektív valósághoz. Bár a gyilkos karaktere, motivációját és „létezését” tekintve a Psychóval való rokonságot erõsíti, a riporternõ és makacs nyomozása révén a Nõvérek mégis a Hátsó ablakra vezethetõ vissza leginkább, annak mintegy a negatívja: míg ott a mozgáskorlátozott fényképésznek sikerül rekonstruálni egy bûnügyet a töredékes információk alapján, itt a helyhez legkevésbé sem kötött, a gyilkosságot végignézõ szemtanú elõbb kudarcot vall a bûnügy leleplezésében, végül maga is illúziónak minõsíti az esetet. A film utolsó harmada szakít legerõsebben a thrillerhagyományokkal: a múlt fölidézhetõségének és megfogalmazhatóságának kérdését fölvetõ szekvenciák kidolgozása Goya, Poe és a szürrealisták világát idézi, melynek lélegzetelállító stilizációja tetõzi be a formailag amúgy is igen gazdag, az elidegenítõ effektusok terén invenciózusnak is mondható alkotást. Nagyon kevés thriller jutott a látomásosság ilyen magas fokára.
A megújulással már másfél évtizede csak próbálkozó rendezõ e korai opusa talán életmûve legmerészebb és legprovokatívabb darabja, hiába sért késõbb szexuális és politikai tabukat, vagy – még sûrûbben – alkalmaz vérszomjasabb erõszakot. Nélküle nemcsak De Palma olyan késõbbi munkáit volna nehezebb helyén kezelni, mint a Gyilkossághoz öltözve és a Káin ébredése, de a Nõvérek akár Dario Argento egyes mûvei, valamint az ikertémát és a pszichopatológiát ötvözõ jelentõs (Két test, egy lélek) és kevésbé jelentõs (Egyedülálló nõ megosztaná…) alkotások elõdjeként is megjelölhetõ.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9459 |
