Ádám Péter
Angel – francia-belga, 2007. Rendezte: François Ozon. Írta: Elizabeth Taylor regényébõl François Ozon és Martin Crimp. Kép: Denis Lenoir. Zene: Philippe Rombi. Szereplõk: Romola Garai (Angel), Charlotte Rampling (Hermione), Lucy Russell (Nora), Michael Fassbender (Esmé), Sam Neill (Théo). Gyártó: Fidélité Productions / Poisson Rouge Pictures. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 134 perc.
Ábrázolható-e a talmi csillogás? Megfesthetõ-e egy narcisztikusan énközpontú és valóságidegen „mûvészélet” kongó üressége a giccs stilizált eszközeivel? Más szóval: létre lehet-e hozni a giccs alkotóelemeibõl – természetesen ironikus távolságtartással – olyan konstrukciót, amely nemcsak leleplezése és kritikája, de beleérzõ esettanulmánya és pontos „lélekrajza” is a lélektelen álmûvészetnek? Vajon hogyan kever ki egy túlfûtött nõ saját személyiségébõl, továbbá a frusztrációk, az önzés és az irigység adalékanyagából olyan mérget, amely szublimálva fogyasztható balzsammá válik, de amelynek mellékterméke alkotója életét is megmételyezi?
A film egy fércmûveket gyártó írónõ élettörténete, háttérben a századforduló viktoriánus Angliájával. A szeszélyes, mûveletlen, önzõen zsarnoki és elviselhetetlenül nagyképû Angel Deverell hírnévrõl és dicsõségrõl álmodik anyja szatócsboltjában. Szirupos szerelmi történetei azonban felkeltik egy londoni kiadó figyelmét, és a nagy fantáziával megáldott, de alapjában véve tehetségtelen lány (Romola Garai) hirtelen ünnepelt sztáríró lesz. (A film, semmi kétség, egyszersmind az érdemtelen sztárolásnak is kegyetlen paródiája.)
Az írónõ, akit körüludvarolnak tisztelõi, úgyszólván mindent megkap az élettõl: jólétet, vagyont, kastélyt, még romantikus szerelmet is egy sikertelen festõ személyében (az „elátkozott” festõ komoran realista mûvészete sokatmondó ellenpontja az írónõ harsány színekkel dolgozó giccsvilágának.) Az álmokra és sekélyes érzelmekre alapozott élet azonban összeroppan a valóság súlya alatt: ez az öntetszelgõ üresség nem is végzõdhet másként, mint tragédiával.
Az Angel Elizabeth Taylor 1957-ben megjelent mûvének filmváltozata (a szerzõ, aki csak névrokona az ismert színésznõnek, Viktória királynõ kedvenc szerzõje, Marie Corellinek az életét dolgozta fel regényében): a regénybeli írónõ szánni valóan esendõ, ellentétben a film ördögien ellenszenves hõsnõjével. François Ozon feltehetõen azért hangolta át, ábrázolta visszataszítónak emennek jellemét, mert Angel Deverell – legalábbis az õ nézõpontjából – az alkotói tevékenység alkímiájának, a mûvészi létformának, sõt a kiismerhetetlenül gazdag nõi léleknek is szélsõséges paradigmája.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9453 |
