Filmvilág

Forgatókönyv

Forgatókönyv-részlet

Boldog lovak

A Trabantban az a jó, hogy velünk együtt öregszik. – A Vattatyúk, az Európa Kemping, a Citromdisznó, a Kiss Vakond rendezőjének új filmtervéből.

Az egyik tanya felől egy kis csoport halad bizonytalanul a másik tanya felé. Így messziről nemigen látni, hogy mit cipelnek, csak annyit, hogy ez a tárgy nagy és nehéz. A cipelők öten vannak. Mivel nem látni jól, mit vonszolnak, a kamera közelebb megy hozzájuk, míg végül ők és a tárgy tölti be a képet. Így már jól látni, hogy a szállított szerkezet egy normális tanyasi fabudi, oldalára fordítva. Ahogyan a kamera felé fordított ajtóval haladnak, a WC-ajtó a saját súlyától hirtelen kinyílik, és láthatóvá válik, hogy egy ember ül bent, szintén oldalra fordítva. Ettől a nyitódástól mindenki meglepődik, és a kamerába néz, majd a WC-ben ülő töri meg a feszült csendet, bemutatkozik.

Majd hirtelen visszahúzza az ajtót. A négy férfi tartva a „vécét”, ha lehet talán még jobban zavarba kerül. Bemutatkoznak ők is.

Ettől a bemutatkozástól egy kicsit oldódnak, és összenéznek, majd lassan tovább indulnak a másik tanya felé.

Mindenütt megmunkált mezőgazdasági szántóföldek láthatóak, messze a horizontig ellátni. A dűlőn, amely innen a kamera felől kanyarog el messzire, feltűnik egy kis pont, majd egyre nagyobb lesz, végül felismerhető, hogy egy lovas vágtat felénk egy nagy táblával oldalán. Az előbb bemutatkozott Badár nevű az. Hamarább elfelejtettem leírni, hogy mindenki paraszt ruhában volt, kivéve Badárt, akin vasutas egyenruha feszül, és most sincs ez másként a lovon. Vágtázva közeleg, ideér. Visszarántja a kamera előtt a lovat, és idefordítja a táblát.

Hatalmas gesztenyefák alatt, a focipálya mellett, vasbeton palánkkal elkerítve, melyeken régi hirdetések nyomai láthatók, terül el a kocsma udvara. Régi vasasztalok, kockás abroszokkal és összecsukható faszékekkel. Maga az épület egy százéves vályogház, mindig is a kiszáradt iparosok felfrissítésére szolgált. Ez még ma is így van. Nincs tele a kert, de azért vannak az asztaloknál, van, aki még a biciklijét is magával hozta, hogy nehogy ellopják. Szentesen sok biciklis van, és sok biciklit lopnak. Itt ül az egyik asztalnál a már bemutatott öt férfi. Előttük 3 pohár sör, egy kóla és egy nagyfröccs. Énekelni kezdik angolul az „Az a szép, az a szép” kezdetű magyarnótát. Mind:

A Trabant, telepakolva, a tetején a csomagokkal és benne az öt férfival, bedöcög a képbe.

Szubjektív kamerával látjuk, hogy a Moszkva tér forgatagába érkeztünk a kúthoz. Furcsa bábeli zűrzavar uralkodik, az árusok, a járókelők és a boltok zenéje keveredik. Valahogy közös lüktetéssé válik az árusok kántálása, amelyben egyre erősebben egy másik ritmus fokozódik, közeledik. A sarkon furcsa vallási ruhába öltözött emberek tűnnek fel, talán legjobban a Krisna-tudatú hívőkhöz lehetne őket hasonlítani. Van náluk dob, cintányér és forgatható bojtok, papucsban vannak, meg maguk köré tekert színes vászonban. Boldogan énekelve elhaladnak a cigányasszonyok előtt. Mögöttük a falon falfelirat: We trust in dog.

Egy nyugati autó áll a lámpánál, nagyon „túráztatják a motorját”, a kis Trabant nehezen mellé döcög. A lámpaváltásnál a nyugati kocsi „kilő”, majd amikor a Trabant a következő piros lámpához ér, a „nyugatisok” már tolják saját járművüket, a mienk lassan elhalad mellettük. Ezalatt a következő történet hangzik el:

Szőke: Nekem nincs autóm, meg én nem tudok autót vezetni, mert amikor én gyerek voltam, kisgyerek voltam, akkor a szomszédban, Pólya utcában még csak a Sanyi bácsiéknak, Polgár Sanyi bácsiéknak volt egy Wartburgjuk, az a… az az íves tetejű… És akkor még elég nagy dolog volt. Már az, hogy valakinek autója van. Én végig tisztelettel néztem azokat az embereket, akiknek van ilyen szerkezetük. Aztán, hát közben eltelt az idő, de valahogy ez a tisztelet megmaradt, és most meg már ennyi idősen nehéz elkezdeni autót vezetni. De az Andreának van autója, és szoktunk autóval járni, amikor esetleg egy Diszperzitet haza kell vinni a festéshez, vagy a bevásárlás után a krumplit azzal szoktuk vinni, nagy tételben szoktunk krumplit is vásárolni, mert úgy olcsóbb. Hát olyankor berakjuk a Trabant hátsó csomagtartójába. Nagyon jó a Trabant, mert van hátul egy olyan csomagtartója, ami kívülről nem is tűnik nagynak, meg kis szája van, de egészen be lehet az ülés alá csúsztatni ezeket a krumpliszsákokat. Azért is jó, mert ilyenkor leterheli a Trabant hátulját, és nem csúszkál annyira. Nagyon sokszor volt az, hogy ebben a Trabantban ültünk, és ez egy eléggé érzékeny jószág, nem mai gyerek, most már több éves, tízen felül van. Hát mindenféle problémái szoktak lenni, de azért szoktunk vele járni.

És egy ideig engem bántott is az, hogy mi ülünk ebben a Trabantban, és hogy hát nem tudunk olyan gyorsan menni, hogy ezeket az autókat le tudjuk hagyni. Aztán később rá kellett jönnöm, hogy a valóságban a Trabant igazából a mi számunkra egy fontos közlekedési eszköz, mert nagyon sokszor volt az, hogy munka után, mikor hazamentünk, hát nemcsak krumplit kellett hazavinni, hanem többen is voltunk, és így, mivel a mi Trabantunk négyszemélyes, négyen beültünk a Trabantba, és abban a pillanatban, ahogy… Hát már egy jó ideje nem megy a mi fűtésünk a Trabantban, mert elromlott a fűtéscső, de beültünk a Trabantba négyen, és valahogy olyan közösségi hangulat lett. Szóval valahogy úgy a négy ember, az úgy egyrészt könnyebben tudott figyelni a vezetésre, tehát tudtunk segíteni az Andreának, mert körülbelül két hónapja nem működik az ablaktisztító, és a fölcsapódó sár ott elöl eléggé eltakarja az ablakot, tehát bele tudtunk szólni a vezetésbe, ugyanakkor pedig a lélegzet, ami hát egy ilyen kis térben jobban szétterül, hamar fölfűtötte a kocsit. És nagyon érdekes dolog ez, hogy a mai világban, ahol… ahol közösségi kapcsolatok már nem annyira működnek, így a Trabantban sokkal egyszerűbb volt ezt működtetni. Hát ugye, nemcsak a Trabantban, hanem már ilyen hasonló kocsikban, amik vannak: Skoda, Wartburg, eléggé hangos gépek ezek. A Trabant azért is jobb ezeknél, mert hiába zajos, mégis, a kis térben könnyebb átkiabálni, mondjuk a hátsó ülésre, mert… mert közel van hozzá a másik, és így a gesztusokat is jobban lehet venni. Úgyhogy ilyen szempontból az utazásban nagyon jó baráti kapcsolatokat lehet kialakítani.

Azután a másik dolog meg az volt, hogy mikor például az ablakpucoló elromlott, akkor… akkor elég könnyen ki lehetett… ki lehetett nyúlni az oldalsó ablaknál. Ezt nagyobb autóknál elég nehéz megoldani, például a Mercedesnél, mert eléggé távol van az ülés az első ablaktól, és ha az ember kihajol, akkor a könyöke valahol megakad az ajtónak az első részénél. Trabantnál meg egészen derékból ki lehet hajolni. Szóval sokszor volt olyan, hogy amikor az Andrea oldalára fölcsapódott a sár, akkor én a jobb oldal felől ki tudtam úgy hajolni, hogy a kezemmel elértem a kormánnyal szemben lévő üvegablakot, és akkor így szabaddá tudtam tenni a vezetés közben a kilátást. Aztán most, legutóbb az történt, hogy parkolt egyszer egy kis autó az egyik utcában, és hát valami más autó eltörte a bejárati ajtónak a zárját. És hát a Trabantnak egy zára van, az a másik ajtó, az így belülről zárható, úgyhogy nem tudtunk bemenni a Trabantba, csak úgy, hogy kiszakítottam azt a kilincset, és hát el kellett kezdeni vasárnap szerelni. Na most marha érdekes az… Hát nem tudom, mindegy na…! Szóval… kiszakadt az egész, és megpróbáltam visszacsavarozni, és hát kiderült, hogy szétrohadt az egész oldalsó része a Trabantnak, legalábbis az a része, ahol egy kis vas van benne, mert különben ilyen papírrészből van az egész autó. És először itt is az volt, hogy kétségbe estem, szóval, hogy miért ilyen autó van? Aztán rájöttem, hogy valójában ez is egy olyan égi jel, ami arra segíti-készteti az embert, hogy… hogy… kreatív legyen, ügyes legyen, új ötletei legyenek. Ugyanis az egyik kis anyacsavar, ami egy ilyen folyamatos menetű apacsavaron volt rajta, ami fogta a műanyagfalban a kilincsnek az alsó részét, az beugrott oda, ahol a… ahol alul egy ilyen fémváz van, oda beugrott, de ott már teljesen szét volt rohadva az egész, teljesen szétrozsdásodott. Namost először ugye, első kétségbeesésemben elkezdtem káromkodni, hogy azt a rohadt csavart nem fogom megtalálni, mert ez egy ilyen… valami NDK feles csavar, amiből magyar gyártmányban nincsen, mert a magyar gyártmányú csavarok átszaladnak az apán… És megpróbáltam kiszedni onnan az anyát, de az volt a gond, hogy egy körülbelül másfél–kétcentis rés van, de ötcenti mélyen, és nem fért be az ujjam, mert ilyen vastag parasztkezem van. Nem fért be, nem tudtam kiszedni a csavart, és hát ott küszködtem. Aztán egy idő után rájöttem, hogy ha belerúgok alulról az autóba, az alsó részénél, ahol föl szokott csapódni a víz, ugye, ez egy régi Trabant, hát ott a… ott már eléggé korrodeált az alsó rész, úgyhogy… úgyhogy ha belerúgok, akkor ott le… leszakad az alsó része az ajtónak. És ami… Ezt véletlenül vettem észre különben, akkor, amikor csomagokat raktunk be… Bele is rúgtam az ajtóba, és ebben a pillanatban leszakadt az alsó rész. Namost ezáltal, szerencsésen, az a csavar, az beesett a keramit kövezetbe, ott majdnem úgy… majdnem az lett végül is, hogy a lefolyóba beleugrott az a kis anyacsavar, de sikerült megszerezni ezt a kis csavart. Namost azért volt érdekes az egész dolog, mert gyakorlatilag ha én ezt egy nyugati autóval végzem, akkor ugye ott hiába rugdosom, ott bármit csinálhatok, hát olyan jól vannak megcsinálva ezek a szerkezetek, hogy az istennek nem lehetett volna ezt az anyát kiszedni. És én rájöttem, hogy valójában ebben volt valami tudatosság az-az-az… akkori embertípus, és az idővel való kapcsolatban, az, hogy egy autó, ami egy érző, családdal együtt élő szerkezet, az együtt él az emberrel, együtt rohad el. Nagyon sok apró dolog van még, amit a Trabantról el lehetne mesélni, de mondom, összefoglalva: a legfontosabb az egészben az, hogy… hogy a Trabant egy olyan szerkezet, ami velünk együtt öregszik.

Ebben a történetben Fülöpp családját, őt és feleségét látni. Fülöpp kertészkedik az elmesélt történetben a „maga” módján.

Szőke: A tavaszi kiskert-tulajdonosok munkáival kapcsolatban gyakorlati tanácsokat lehetne adni, de először is ezt két részre kell bontani. Egyrészt amikor a ház melletti kiskertről beszélünk, tehát mondjuk, a lakótelepeken, vagy bérházakban bérelt kis kétszer négy méteres részekről, vagy pedig hát a hobbikertekben elterülő magánterületekről. Mind a kettő verzióra érvényes az, hogy… hogy ezekben a szituációkban megnövekedett vízmennyiség van, sárosabb a föld, és hát az itteni megmunkálások – általában ezt férfiember végzi – az, ugye sárral jár. Erre egy nagyon egyszerű verziót lehet a férfiaknak javasolni, pláne most, amikor a biokultúrák és a természethez való közelség, az felfokozódott. El kell érni otthon a családban, és lehet, hogy a gyerekekkel kell kezdeni, ahol serdülő korú gyermekek vannak, hogy a szakkörökön meg kell beszélni, hogy a feleség ne tudja, hogy a biokultúrát kell létrehozni a szobában. És ezt aztán ők könnyebbel el tudják az asszonynál érni, hogy esetleg a perzsa szőnyeget, pont a káros földsugárzások miatt, amiket megszívhatott, mert a perzsaszőnyeg, az általában vastag, feltekerjük, és helyette meg kell próbálni rávenni a családot, hiszen természetközelibb sokkal, mondjuk a szoba közepét bevetjük fűvel, vagy felássuk, vagy akár egy kis erdei földet hozunk az előző heti erdei túráról. Ez azért is nagyon fontos, mert abban a pillanatban a szoba, tehát a lakás belső területén lévő talajrendszer, az hasonlatossá kezd válni a hobbikertben lévő talajrendszerrel. És abban a pillanatban az a földmennyiség, amit az ember a gumicsizmával, vagy kalucsniból átalakított dolgozócipővel behordana amúgy a tiszta lakásba a szőnyegre, dialektikussá válna attól, hogy ugye az ember a sárt behozza, és ott bent is sár lesz, már nem lesz ilyen komoly, mert ugye Bárt sárhoz hoz. Egyetlen egy dologgal lehet ezt egy kicsit megbonyolítani, vagy egy picit általánosabbá tenni, hogy ha az ember a perzsaszőnyeget viszont kiviszi a telekre, és azt lerakja a… kezdődő veteményeskertek mellé, mondván, hogy az ember természetközeli. Tehát, hogy az otthont ki tudjuk vinni a védettségből a temészetbe. Namost, ha jobban átgondolja az ember, hogy ilyenkor mi szokott lenni, hát azt meg lehet csinálni, hogy ha a feleség valamilyen szinten vitatkozik evvel, tehát, hogy mondjuk egy olyan 20 és 10 centi közötti földréteget azért az ember mégis a hálószobába behord, akkor lehet érvelni avval, hogy… egyrészt a mezőgazdasági árak, ugye, a primőr gyümölcsök, azoknak nagyon fölmentek az árai, és nem mindenki tudja a hobbikertben most megengedni magának, pláne ilyen gazdasági viszonyokban, hogy fóliázzon, eleve lehet avval érvelni, hogy ugye villanyfűtés, vagy gázfűtéssel bent a lakásban fűtünk, hát ez már eleve ad egy olyan hőmérsékletet, amivel egy másodgazdaságot létre lehet hozni a szoba közepén. Tehát egyszerre lesz jó melegünk – ami amúgy is van – és egyszerre már előre a primőr anyagok, a primőr hát… paradicsom, paprika, ezeket már előre el lehet kezdeni otthon nevelni az ágy mellett, vagy az íróasztal és az ágy közötti részen. Egyetlen egy gond szokott általában lenni, hogy a lakótelepi lakásoknak, vagy akár az ilyen régebbi házaknak, ugye, nem mindig déli fekvésűek az ablakai, ezért azt lehet csinálni, hogy a szomszéd ház tetejére – az általában szemben szokott lenni velünk – egy nagy üveglapot vásárolunk, aminek Durol, vagy Pavolin zománccal lekenjük a hátulját, vagy alufóliát rakunk rá, hogy tükrözze a fényt. És a szomszéd ház tetejéről akkor így be lehet tükröztetni annyi fénymennyiséget, hogy egyrészt a paradicsom, másrészt a paprikák gyorsabban kezdjenek el növekedni. Azért is jó ezt így kihasználni, mert általában napközben az ember dolgozni szokott, tehát az az iszonyatos fényerő, ami ott a szobát elárassza, az a fiatalabb nemzedéket, és a középkorosztályt nem zavarja, maximum a nagymamát, de a nagymamák, nagypapák, azok pedig olyan korban vannak már, amikor ezeket a fényjelenségeket egyrészt a misztikával, másrészt a hittel össze lehet keverni, tehát ezeket a nagy fényjelenségeket már az idősebb embereknél elmesélt történetekként este a vacsoránál el lehet fogadni úgy, hogy mégis, ez a korral jár. Tehát bennünket ez nem befolyásol, mert mi napközben dolgozunk. Viszont ilyen módon a lakás kétszeresen kihasználható, sőt gazdaságilag azt el lehet érni, hogy… hogy a hobbikerteket eladva újabb pénzt befektetve akár a szekrény fölötti részt is föl lehet fedezni, és ott újabb paprika-, és paradicsom-ültetvényeket el lehet indítani, vagy hát más dolgokra is föl lehet használni a pénzt, például gumicsizmákat lehet venni a következő tavaszra.

Badár távolodik el a gyalog vezetett lóval. A többiek elöl betámasztanak egy feliratot.

Szőke: Nagyon sokat voltam egyedül gyermekkoromban, és nem csak ez, hanem egy csomó más dolog is érdekelt, és hát nem lehetett tudni igazából, hogy működik ez a dolog, csak hát ezt lehetett hallani, ez benne volt a levegőben, hogy van ilyen valamilyen különleges egység, hogy szerelem. És… Hát édesapámék nem nagyon tudták elmondani, mert édesapám szobafestő, és mindig nagyon sokat dolgozott, fusizott, amikor már a napi munkák megvoltak, akkor mindig elment fusizni, édesanyám meg két műszakban dolgozott. Ő sem nagyon volt otthon, úgyhogy én ott egyedül, otthon gondolkozgattam, a kombinált szobában vártam őket, hogy jöjjön haza valamelyikük, és aztán beszélgessünk, de hát nem nagyon. Amikor már ők hazajöttek, akkor én mindig elaludtam, aztán egyszer az történt, amikor így divatba jött a televízió… Hát először Polgár Sanyi bácsiéknak volt televíziójuk, fekete-fehér televíziójuk, ilyen ORILUX nevű televízió, oda jártunk át, akkor az egész utcában csak Polgár Sanyi bácsiéknak volt televíziójuk, és televíziót nézegettünk, ott lehetett látni nagyon sok fontos témát, ami a világban van. Nagyon szerettük a tévét. És egyszer édesapám is vett egy ugyan ilyen márkájú ORILUX tévét, és arra emlékszem, hogy bár nem beszéltünk szerelemről, mert azt mondta apu, hogy ez egy komoly dolog, tehát gyereknek nem való, ezt majd később kell megtudni, hogy mi ez, viszont néha lehetett nézni tévéadásokat. Az éjszakai műsorokat természetesen nem. És rájöttem arra, hogy… A kombinált szobában volt a televízió, és hát ennek a fekete-fehér tévének nagyon erős fénye volt, és a kombinált szoba és a hálószoba között volt egy ilyen hosszú, háromnegyedes üvegajtó, amin volt egy ilyen horgolt függöny, és azon keresztül azért átjött a fény. És ha én úgy feküdtem, mert a hálószobában az én ágyam az szemben volt egy ilyen kombinált szekrénnyel, ami nagyon szépen volt lelakkozva, hogy ha úgy feküdtem, hogy annak tükröződésében láttam a tévét, akkor szombat esténként volt egy sorozat, egy bábfilm sorozat, a Casanovának a bábfilm sorozata, azt akkor így valahogy ki tudtam lesni. Egyetlen egy baj volt, hogy nem hallottam a hangot, csak a bábfilm figurákat láttam. És én abból próbáltam következtetni, mert azt az óvodában beszéltük meg, arról volt szó, hogy a Casanova, az egy ilyen szerelmes ember volt, hogy ott meg lehet tudni valamit a szerelemről. Ez volt az első ilyen korai kapcsolat a szerelemmel. Csak az történt ezután, olyan jó másfél évvel, hogy rájöttem, hogy a jugoszláv tévét is be lehet fogni, a Belgrádot, mert azon kalandfilmek voltak. A mi tévénken nem lehetett fogni, csak Polgár Sanyi bácsiéknál, elhatároztam, hogy a mi antennánkat úgy forgatom, hogy vagy Novi Sad, vagy Belgrád bejöjjön. Úgyhogy fölmentem a padlásra beigazítani az antennát, csak azt nem számoltam ki, hogy a mi zsinórunk, az pont annyira volt kimérve, hogy a magyar adáshoz elég legyen. Úgyhogy mikor ráálltam a belgrádi adásra, akkor megrántottam a tévét, és leborult, és felrobbant a képcső, úgyhogy akkor sajnos nem tudtam egy ideig nézni a Casanovát, és mire újra lett tévénk, akkorra meg már nem volt az a műsor, úgyhogy nagyon sokáig volt egy ilyen űr. És ötödik osztályban volt egy házibuli, amikor először táncoltunk, azt hiszem, ABBA volt, meg Bay City Rollers, meg ilyen zenékre táncoltunk. És ott bizonyos fiúk, akik már jobban benne voltak az életben, azok mondták, hogy van ilyen dolog, hogy szerelem. Hát meséltek arról, hogy szoktak lányokkal találkozni, meg a házibuliról is tudtuk, hogy ott az úgy van, hogy közösen kell táncolni lányokkal, és akkor volt egy lány, akit nagyon szerettünk, az a Fekete Kati volt, az egész osztály belé volt szerelmes, és én tudtam, hogy ha a többiek belé szerelmesek, akkor nekem is belé kell szerelmesnek lenni, mert meghatározó dolog a szerelem. Úgyhogy én azért biztos voltam benne, hogy az első szerelem akkor nekem már megvan, mert ha a többiek is ezt csinálják, akkor én is meg tudom ezt tenni, mert én sem vagyok kisebb, mint mások. Ez volt tehát a második alkalom, mikor közel kerültem a szerelemhez. A harmadik, az meg egy gimnáziumi emlék volt, korai gimnáziumi emlék. Ugye akkor én már egészen pontosan tudtam, hogy én szerelmes vagyok egy lányba, azt nem mondom most meg, hogy kibe, mert ez egy intim dolog. Hát a Busa Ildibe szerelmes voltam, és Ő azt hiszem, hogy ezt még mindig nem tudja, mert ő szerelmes volt a Marinka Csabába. Mi minden nap ugye a hatodik óra után mentünk haza a gimnáziumból a Pólya utca felé, a Tóth József utcán keresztül. És hát mind a ketten arra laktunk, csak hát azt hiszem, ő a Céhház utcában lakott, csak azt akarom röviden elmondani, hogy tulajdonképpen a két–két és fél év alatt, amíg arra jártunk haza, nem tudtam neki megmondani, hogy én szerelmes vagyok. Én többször készültem erre, szakirodalmat vettem, volt a Fritz Kahnnak egy Szerelmi iskolája, egy nagyon jó szakkönyve, amiben leírt mindent, hogy ezt hogy kell elmondani, én ezt begyakoroltam, és aztán tulajdonképpen magamban lejártam nagyon sokszor ezt az utat, tehát hogy melyik saroknál kellene azt a mondatot elhangoztatni, hát mintegy dramatikus szerkezetként, színházelméleti gyakorlatként én evvel foglalkoztam, és erre készültem, csak soha nem kaptam meg azt a lökést, hogy én ezt ki tudjam mondani. És én azért tartom nagyon fontosnak ezt a dolgot, mert ezalatt az ember felkészül, tehát elkezdte az első színházi próbákat önállóan, tehát ez egy ilyen kétszereplős darabbá vált, az, hogy mi minden délután megyünk, és én minden délután el akarom mondani a Busa Ildinek, hogy én szerelmes vagyok, de nem mondom el, és ezért újra tudok készülni a következő napon. Biológiai alapismereteket is tettem, mert hát utánanéztem egyrészt a Szerelem iskolájában, hogy ez az egész folyamat, ez hogy jöhet létre, tehát nagyon nagy szakirodalma volt ennek, amit az ember el tudott olvasni, plusz tovább fejlesztettem a botanikai ismereteimet is, mert a Céhház utcában is, ahol az Ildiék laktak, és én mindig oda mentem, és néztem, hogy mikor lehet otthon, ott fenyők voltak, mindenféle aljnövényzet, ezeket megismertem, mert ezek nagyon részletező alapdolgok voltak, amikor figyeltem a házat. És hát tulajdonképpen ebben az egészben az a legfontosabb szerintem, hogy meg lehetett volna akkor mondani a Busa Ildinek, hogy én szerelmes vagyok belé, de azt hiszem, hogy a szerelemben az a legfontosabb, hogy ez egy ilyen elérhetetlen… Szóval hogy mondjam, hogy… tehát… tehát… Tehát, hogy az ember a Bay City Rollerst meghallgathatja, hogy a ABBA-ra táncol, hogy megnézi a Casanovát bábfilmen, és leborítja a tévét, ezek a folyamatok a… a Céhház utca, a Tóth József utca, ezek a menetelek – egy dramatikai rendszer, hogy a Tóth József utcán az ember 2 és fél évig végigmegy, és nem mondja ki, ezek adhatják ki az igazi szerelemnek a lényegét. Szerintem az, hogy az ember nem éri el… ez egy valamihez való tartás. És a cél az, hogy a Pólya utcát soha ne érje el.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 09-15. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=941