Vajda Judit
A gyertyák csonkig égnek producere bemutatkozó nagyjátékfilmjében Márai Sándor egy másik sikerkönyvéhez fordult.
A legtöbb rajongó és/vagy irodalmár azt szokta az adaptációk hibájául felróni, hogy nem követi elég szorosan az eredeti mû cselekményét és szóról szóra leírt mondatait. A rendezõ-társforgatókönyvíró Sipos József azonban éppen abba a csapdába esett, hogy túlságosan hû akart maradni, és nem mert változtatni Márai sorain és szelektálni köztük (ami persze érthetõ kísértés). Mûve emiatt túlbeszélt lett, ami csak kevés filmnek áll jól. S mivel az Eszter hagyatéka se nem Woody Allen-, se nem Eric Rohmer-darab, a túl sok szó maga alá temeti a feszültséget (ami pedig benne van a mûben: miért jött vissza Lajos két évtized után egykor becsapott szerelméhez? átadja-e magát Eszter a férfi utolsó, végsõ becstelenségének?) és az erõs érzelmeket, megfojtja a melodrámát.
Pedig Márai története színtiszta melodráma (ahogy a másik adaptált mû, A gyertyák csonkig égnek is az), s ennek megmutatásától nem kellett volna félni. Az Eszter hagyatéka szintén egyetlen helyszínen (Eszter badacsonyi házában és a körülötte elterülõ kertben), egyetlen nap alatt játszódik, s benne egy utoljára húsz éve látott férfi tér vissza a múltból az elvirágzott szépség, Eszter életébe. Több ugyan a figura benne, mint a nagyrészt kétszereplõs Gyertyákban, de a hõsök köre itt is igen szûk (Eszter családja és társasága, a ház barátai). S Henrik és Konrád drámájához hasonlóan szintén egyetlen hosszú nagymonológ, ami ezúttal valakinek (a címszereplõ Eszternek) a fejében játszódik.
Az adaptáció feladata, hogy élõvé tegye a nézõ szeme elõtt ezt a remekbe szabott visszaemlékezést – és ez az, ami nem sikerül neki. Márai emelkedett, irodalmi szövege tökéletesen mûködik a papíron, de nem a vásznon. Ott életidegennek, mesterkéltnek hat a sok „hagyd el, Lajos”, „húsz év elõtt”, „elfeledem legott” stb. – bátran lehetett volna finoman modernizálni ezt az egy év híján hét évtizeddel ezelõtt született prózát (nem lett volna anakronizmus, hiszen az író maga is felváltva alkalmazza például az utolszor és az utoljára szavakat). Ennél nagyobb probléma, hogy a filmalkotó nem használja ki eléggé a filmnyelv eszközeit; mindennél jobban árulkodik errõl a tény, hogy az Eszter hagyatéka akár színdarab, lefényképezett színház is lehetne. Ez lehetne koncepció is, hiszen a férfi fõhõs, a hazatérõ tékozló szerelmes, a jellembeli „nyomorék”, Lajos mintha csak darabot rendezne, úgy mozgatja a szálakat, és úgy manipulálja a „szereplõket”. De félõ, a színdarabszerûség itt inkább a koncepció hiányát jelzi.
Van egy jelenet a filmben, amiben Lajos egészen közelrõl, de anélkül, hogy hozzáérne, szagolgatja Eszter hajának illatát, ruháján keresztül csókolgatja a vállát. Közben természetesen beszél, de mindegy is, mit mond, hiszen a mû egyik tanulsága, hogy a férfi minden egyes szavával hazudik – a film azonban ezúttal végre a képekkel, nem pedig a szavakkal mond többet. Ilyen képsorokból kellett volna sokkal több az Eszter hagyatékába, hogy a képek erejével tudja visszaadni ugyanazt a sorsszerûséget és érzelmi viharokat, melyek Márai mondatai mögött húzódnak. Ezenkívül lényegesen több premier plánt is használhattak volna, hogy minél inkább bekerüljünk a mû erõs érzelmekkel mûködõ univerzumába. A film hangsúlyos nagyközelikkel kezdõdik a fõhõsnõ arcáról, visszaemlékezését író kezérõl, papírra rótt sorairól, de az eztán sorjázó szenvtelen félközelik és szekond plánok tévéfilmízûvé teszik az alkotást, kívül maradunk világán.
S ha már a párjelenetrõl esett szó: Nagy-Kálózy Eszter és Cserhalmi György a Hamvadó cigarettavég után itt is (reménytelen) szerelmespárt hoznak, s a többi nagyszerû színész is mindent megtesz, hogy ebben a laboratóriumi, atmoszférátlan közegben is helytálljon (Törõcsik Mari, ha akarna, sem tudna rossz lenni, Eperjes Károly is leveti manírjait, és mély átéléssel adja az esélytelenül epekedõ házibarátot, Udvaros Dorottya pedig annak ellenére jó, hogy figuráján történt néhány funkciótlan változtatás a kisregényhez képest). Nem rajtuk múlt, hogy az Eszter hagyatéka nem lett jól sikerült Márai-adaptáció.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9353 |
