Tüske Zsuzsanna
Bucket List – amerikai, 2007. Rendezte: Rob Reiner. Írta: Justin Zackham. Kép: John Schwartzman. Zene: Marc Shaiman. Szereplők: Jack Nicholson (Edward), Morgan Freeman (Carter), Sean Hayes (Thomas), Rob Morrow (Dr. Hollins), Beverly Todd (Virginia). Gyártó: Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 97 perc.
Az álomgyár ötletbazárjából számos furcsa pár-variáció pattant már filmvászonra. Úgy tűnik, az alkotók bizalma még mindig rendületlen – továbbra is izgalmas és persze kifizetődő vállalkozásnak tűnik megmutatni, hogyan gerjed össze két egymással ellentétes karakter, különösen, ha igazi nagyágyúkról van szó. A játékmester ezúttal Rob Reiner, aki nagyot mert álmodni, így sorsolhatta össze a hollywoodi lovagrend olyan oszlopos tagjait, mint Jack Nicholson és Morgan Freeman.
Ezúttal nem idősödő, évődő kabarészínészekről van szó, mint a Napsugár-fiúkban és nem is A szomszéd nője mindig zöldebb zsörtölődő, csínytevő öregurait látjuk viszont. A két főszereplő itt sem fiatal, túl vannak a hatodik ikszen, de hogy ebben a korban kelljen meghalniuk, bátran nevezhető a sors igazságtalanságának. A családjáról tisztességgel gondoskodó, kiterjedt műveltségű autószerelő, Carter (Morgan Freeman) és a nehéz természetű, csapodár milliomos, Edward (Jack Nicholson) között ugyanis látszólag az egyetlen közös vonást előrehaladott rákbetegségük jelenti. Ez kovácsolja őket össze annyira, hogy a közös kórházi szobában szerzett rövid ismeretség után mindent maguk mögött hagyva útra keljenek és a világ legizgalmasabb tájain átvészelt kalandtúrák, valamint a legfinomabb ínyencségek elfogyasztása révén felszámolják az elmúlt évtizedek hiányjeleit.
Az alapsztori hasonló az Egy asszony illata fabulájához, itt is elkészül a halál előtti kivánságok listája, míg a keresés-rátalálás alapmotívuma egy másik, szintén Nicholson főszereplésével készült alkotással, a Schmidt történetével rokonítja a filmet. A különbség azonban – amellett, hogy a befejezés itt eleve kódolt – abban fakad, hogy a Bakancslista sem az előbbi, néhol modorosnak ható, mégis imponáló szenvedélyét, sem pedig az utóbbi finomra rajzolt vonásait nem tudja felmutatni. Akik szikár fekete humorra, vagy katarzist hozó melodrámára számítanak, egyaránt csalódni fognak - ezek helyén csupán didaktikus szócséplés és felszínes érzelgés marad. Így úszik el rózsaszín alkonyi fényben a dicsőséges napokat látott hollywoodi méltóságok közös csónakja az érdektelenség végtelen tengerén.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9332 |
