Takács Ferenc
Mike Newell már ebben a filmjében is próbálgatta azt az érzés- és látásmódot, amely két évvel később a Négy esküvő és egy temetésben keltett kellemes feltűnést: a szórakoztatóipari követelményekkel való egyszerre hiperdörzsölt, egyszerre kéjesen naiv azonosulást, az eredmény felől nézve sebezhetően őszintének látszó, a szándék oldaláról tekintve nyilván gyilkosan tudatos fegyverletételt a giccs, a slokk, a smalc, a klisé, a patron, stb. kívánalmai előtt. Ezúttal jellegzetes angol tv-mozifilmet látunk, finom retromunkát, a húszas évek világának, az első világháború utáni Anglia polgárvilágának a gondos és szeretetteljes megidézését, közepében az angol önismeret egy ősrégi, irodalomban-filmen gyakran taglalt közhelyével: a ködös-esős északi hazájuk merev érintkezési formái közé szorított, érzelmekre, indulataik kinyilvánítására képtelen, bedugult lelkű angolokból a hányaveti mediterrán közvetlenség, az olasz lárma, piszok és napfény érző emberi lényeket varázsol elő.
Az Elvarázsolt áprilisban is ez a recept működik: négy angol úri hölgy kibérel egy olasz kastélyt, hogy kis időre megszabaduljon az otthoni (meteorológiai és emocionális) hidegtől és nyiroktól, idővel aztán – némi bonyodalmak és félreértések árán – férjeik-szeretőik is megérkeznek, s lám, a ház és a hely varázslata egymás utáltjaiból egymás szeretteivé teszi őket. Ennyi a film. Van benne még egész vásznat betöltő telihold, tarka virágok vad orgiája, napfény, tenger, spagettihumor és persze szimbólum is: egy leszúrt sétabot, amely kivirágzik. Gyönyörű, gusztusos, romlottan tudatos giccs, melynek minden képkockáját önfeledt örömmel issza be az ilyesmire fogékony néző.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/08 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=933 |
