Kelecsényi László
Marx József negyedik alkalommal mutatja be az egykori filmgyári műhelyvilágot. Most a forgatókönyvíró áll a középpontban.
Kevesen tudják, és Marx József portrékötetéből nem is fogják megtudni, hogy Hernádi Gyula költői ambícióinak egy akkor még ifjú, de már nagy befolyású műfajtárs vetett véget. Fodor András, Hernádi jó barátja írta le forrásértékű naplóinak egyikében az esetet (Ezer este Fülep Lajossal, Magvető, 1986, 315–316.). Hernádi kötetnyi költeményt küldött Juhász Ferencnek, aki válaszra sem méltatta őt, ellenben felhívta a nem kevésbé nagyhatalmú Király Istvánt, és dilettánsnak nyilvánította a pályakezdőt. Marx hallgat erről a cseppet sem jelentéktelen epizódról – noha ismeri és többször hivatkozza is Fodor emlékezéseit.
Vajon másként alakul Hernádi Gyula pályája, ha elismeréssel fogadják verseit a korszak véleményformáló korifeusai? Nem írt volna forgatókönyveket Jancsó Miklósnak, s nem verekedte volna ki magának a magyar filmtörténetben azt a helyet, melyet – jobb híján? – kivívott? Versei végül a rendszerváltás után megjelentek. A kíváncsiak eldönthették végre, kinek volt igaza. A „nem azért szeretjük” címkéje azért mindenképp rajtmaradt Hernádi Gyula költészetén.
Marx Józsefnek ez már a negyedik nekifutása (a Jancsó-, Szabó- és Fábri-portrék után), hogy meg- és körülírja azt a filmgyári műhelyvilágot, amelyet olyan jól ismert. Jelen sorok írója férfiasan bevallja, élvezi ezeket a pletykálkodásnál jóval több, ám a szigorú filmtörténetírásnál kevesebb, adatokban gazdag, néha homályos pontokat megvilágító, néha azonban negatív és pozitív elfogultságokban túltengő, valóban jól megformált szövegeket. Jaj annak, akit Marx nem szeret! Nehéz lenne eldönteni, hogy itt és most egy Hernádi-pályarajz keretében Kovács András vagy Nemeskürty István kap-e több oldalvágást. Ebben a kötetben valószínűleg a „Tanár úrnak” jut több szellemi tasli. Ha Marx Józsefet olvassuk, úgy vélhetjük, hogy a több mint két és fél évtizeden át különböző gyártási szisztémákban filmeket készíttető egykori stúdióvezető a magyar film legkártékonyabb alakja volt.
A Hernádi-kötet előzőeknél szerényebb külleme nem azt jelzi, hogy egy eredeti világlátású, filmben gondolkodó, fantáziadús szerző, akit minden siker később ért el, mint illett volna, csak ennyit érdemel. Kíváncsi volnék rá, hogy az előző három könyvtárgyat már-már műtárgyként gondozó Vince Kiadó miért nem vállalta ezt a művet. Bár erre a mostani kiadóra sem lehet panaszunk: a betűtípus finom metszésű, a ragasztókötés második olvasás után is megtartja a könyvtestet, s még a fekete-fehér fotók is jól kivehetőek.
De hát végül is ki volt Hernádi Gyula? Regényíró? Drámaszerző? Költő? Szcenarista? Blődligyáros? Életművész? Mindegyik és egyik sem igazán. Mintha egyedül ő valósította volna meg szegény B. Nagy László tanácsát: „Profinak sosem szabad lenni. De amatőrnek sem. Hanem a margókon ugrálni. Ez persze nem megy büntetlenül, mert a társadalom megbosszulja – már csak puszta irigységből is – az efféle eltökélt kint-bent állapotot.” Ha valaki, akkor Hernádi igazán megtanulhatta, saját bőrén érezhette, mit veszít a „margókon ugráló” függetlenségével.
Néha úgy érezzük, a forgatókönyvíró ürügyén újabb Jancsó-portrét kapunk. Ám ez nem olyan nagy baj, főként hogy annak a vaskos kötetnek 2000-beli megjelenése óta felbukkanhattak újabb adalékok az ikeréletmű műhelytitkairól. Jancsóról nem lehet eleget tudni – és tudatni az olvasókkal. Jelzem: Hernádi Gyuláról sem. Mintha Marxot most és itt végig jobban izgatná a filmszerző-társszerző író, mint Hernádinak pályája második felében kétségtelen jelentőssé váló saját írói munkássága (beleértve ebbe a blődliket, a horoszkóp-írást s más tücsköt-bogarat).
Marx feltalálta – és sorozatban műveli – a szórakoztató filmtörténetírást. Izgatottan lessük, ki lesz a következő alany. Van-e még a tarsolyában olyan figurája a búcsúzó nagy nemzedéknek, kinek fényezése ürügyén megint gonoszkodhat másokon. Aki ennyire éles nyelvű számonkérő, annak hibátlannak, támadhatatlannak kell lennie, s még olyan apró tényhibákat, elvétéseket sem engedhet meg magának, mint amilyeneket itt olvasunk. A számokkal, tényekkel áll hadilábon a szerző (vele együtt a szerkesztő). A Vas utca nem a VII. kerületben van; a Híradó és Dokumentumfilmgyár soha nem volt a Hungária körúton; XIII. János pápa nem áldhatta meg Rómában Nemeskürtyt, mert a X. században ült Szent Péter trónján; 1962-ben Brezsnyev még nem volt pártfőtitkár. Mint ahogy – s ez már nem tényhiba, hanem vitakérdés – Cybulskit nem nevezném enigmatikusnak, legfeljebb emblematikusnak. Kíváncsi volnék, hogy „Gyula bácsi” milyen következtetéseket vonna le ezekből az elvétésekből. De a túlvilág még várhat.
Marx József: Hernádi Gyula és a film
Kortárs Kiadó, 2007, 287 oldal
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9273 |
