Nevelős Zoltán
Leselkedni veszélyes, még a térfigyelő kamerák mögül is. A hivatásos voyeurt megbabonázhatja a látvány.
Ahogy krimik esetében sem illik elárulni a rejtély megfejtését – hisz a mű élvezetének egyik legfontosabb elemétől fosztanánk meg a leendő nézőket -, a Red Road esetében hasonló megfontolások késztetnek óvatosságra. Ez a film ugyan nem krimi, habár cselekménye mutat rokonságot a bűnügyi műfajjal, rá mégis duplán érvényesek a fentiek. Itt még az alapszituációt sem illene elárulni, nemhogy a végkifejletet, mivel a mű intellektuális és érzelmi hatásának alapvető forrása az, hogy a nézőnek ritkásan érkező, apró információtöredékekből kell összeraknia mindazt, ami a vásznon történő események megértéséhez szükséges.
A helyszín Glasgow, annak is egy lepukkant külvárosa, az is a térfigyelő rendszer színtelen, rossz felbontású monitorain keresztül nézve. Főszereplőnk, Jackie csontos alkatú, csendes, fegyelmezett harmincas nő; munkája az, hogy a városban elhelyezett ipari kamerákon keresztül figyelje, hol történik olyasmi, aminél rendőri közbelépésre van szükség. A városrész egyhangú mindennapjaival az ottlakók életének egy-egy ellesett mozzanatán keresztül ismerkedhetünk az ugyanolyan egyhangú, napszámban folyó kukkolás során.
Az, hogy mindez mégsem lesz unalmas, nemcsak Kate Dickie színésznő erős jelenlétének köszönhető, hanem pontosan az expozíció visszatartásának. Ki ez a nő, akit figyelhetünk, amint másokat figyel? Mi lesz benne annyira érdekes, hogy a kamera ennyire szorosan mellészegődjön? Ahogy aztán egyre több szituációban látjuk hősnőnket megfordulni, már egyre konkrétabb kérdések is megfogalmazódhatnak bennünk: családi hátteréről, múltjáról.
Amikor az egyik éjszakai megfigyelés alkalmával egy rég nem látott arcot ismer fel az egyik monitoron, a cselekmény beindul, és egyre zavarba ejtőbb módon halad valami szintén nem tudható cél felé. Mit akar ez a nő, amikor egy számára idegen, de amúgy is teljesen kiszámíthatatlan társadalmi közegbe bocsátkozik alá a címbeli Red Roadon álló lakótömbben? Izgalmas figyelni, hogyan lavíroz rázós helyzetek során át, de legizgalmasabb az, hogy csak találgathatunk, mire megy ki a játék. Ahogy egyre több mindenre kezdjük képesnek tartani ezt a kezdetben szürke egérkének láttatott asszonyt, egy idő után, és főleg egy meglehetősen expliciten ábrázolt szexjelenet után komoly kétségeink lehetnek, vajon nem az őrület irányítja-e, és vajon nem valami katasztrófa felé tart-e ez az út?
Andrea Arnold író-rendezőnő, aki Wasp című rövidfilmjével 2003-ban Oscar-díjat nyert, első nagyjátékfilmjének forgatókönyvét a dán-skót filmes együttműködés (Édes álmok; Wilbur öngyilkos akar lenni) tapasztalt alkotói, Anders Thomas Jensen és Lone Scherfig segítségével dolgozta ki. A 2006-ban a Cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíjával kitüntetett Red Roadon sok tekintetben megfigyelhető az ő dogmás örökségük a keresetlennek tűnő látványvilágon, a kísérőzene hiányán, a színészvezetésen, de a film éppúgy igaz rokona a mélyebb néprétegek drámáit elbeszélő skót filmeknek (Árvák; Patkányfogó) és a női szexualitás határhelyzeteit kutató, női rendezők által jegyzett alkotásoknak (Jane Campion: Nyílt seb; Lynne Ramsay: Morvern Callar).
A cselekményt illető miértekre végül megkapjuk a választ, az utolsó felvonás fordulatai azonban újabb kérdéseket vethetnek fel, most már magát a filmet és az alkotói szándékot illetően. Miért volt ez a szokatlan játék a narratívával? Miért a bizarr kanyarok, a nyers szex? Talán egyszerűen azért, mert ilyen agresszív eszközökkel lehet átélhetővé tenni hétköznapi emberek hétköznapi tragédiáit?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9231 |
