Kolozsi László
En Soap – dán, 2006. Rendezte: Pernille Fischer Christensen. Írta: Kim Fupz Aakeson és Pernille Fischer Christensen. Kép: Erik Molberg Hansen. Zene: Magnus Jarlbo, Sebastian Öberg. Szereplők: David Dencik (Veronica), Trine Dyrholm (Charlotte), Frank Thiel (Kristian), Elsebeth Steentoft (Anya). Gyártó: Garage Film AB / New Danish Screen / Nimbus Film Production / Zentropa Entertainments. Forgalmazó: Cirkofilm. Feliratos. 104 perc.
A Szappanopera egy szűk lépcsőházban játszódik, két lakásban, és mindössze négy szereplője van: e négy szereplő közül kettővel ritkán futunk össze. Csak a frissen beköltözött Charlotte és az alatta lakó Veronica kapcsolata igazán fontos, az ő egymásra találásuk csöndes, megkapó története bontakozik ki mellettünk (esetleg felettünk): olyanok vagyunk, mi nézők, mintha ott laknánk, egy emelettel lejjebb, és részt vennénk ennek a sajnálatra méltónak és kedvesnek is mondható két embernek a hétköznapjaiban. Minden találkozásukat megéljük, látjuk. Mintha poharat szorítanánk a falhoz, hogy halljuk őket. Mert érdekel a történetük, a közös történetük. Nem azért, mert a miénkre hasonlít, nem azért, mert Veronica egy transzszexuális férfi, hanem azért, mert történetük nagyon emberi, és nagyon gyöngéd történet, mert egymásba bogozódásuk történetének tanulsága minden férfi és nő történet tanulsága, mert úgy érezzük, érezhetjük, hogy őket figyelve megtanulunk jobban, értőbben szeretni. Ilyen egyszerű ez? Ilyen egyszerű jó filmet készíteni. Két remek színész kell hozzá, egy hibátlan epizódokat tartalmazó forgatókönyv és egy csipetnyi ötlet. Ami jelen esetben az, hogy úgy látjuk hőseinket, mintha szomszédok lennének. De nem a Gazdagréten lakó sematikus Nagy Fehér Főnökök vagy paródia Almák. Hanem konkrétan azok.
Ez tulajdonképpen a forgatókönyvet is jegyző rendezőnő Pernille Fischer Christensen (nem is túl) eredeti ötlete, nem pedig az, hogy úgy mesél két hőse magánéleti kálváriájáról, mintha műve szappanopera lenne: kommentárokat biggyeszt az egyes epizódok elé, tartalmi ismertetéseket, előzeteseket. Ettől nem lesz filmje sem érdekesebb, sem mívesebb munka. A főhősnő és elhagyott szerelmese civódásaival, a nemét, vagyis inkább identitását nem találó fiú és anyja párbeszédeivel felfesti a hátteret, ami előtt kibontakozik Charlotte és Veronica szívszaggató románca: milyen egyszerű ez, gondolhatjuk. De emlékezzünk, már Kosztolányi Dezső is óva intett az elhamarkodott ítéletektől, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb kihívás bemutatni két ember egymásra találását. Az Ezüst Medvét adó berliniek tudták ezt. Tudták, hogy nem olyan egyszerű ez. Csak egyszerűnek látszik. De valójában ez a legnehezebb.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 55-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9229 |
