Vajda Judit
XXY – argentin, 2007. Rendezte és írta: Lucia Puenzo. Kép: Natasha Braier. Zene: Andrés Goldstein és Daniel Tarrab. Szereplők: Ines Efron (Alex), Ricardo Darín (Kraken), Valeria Bertucelli (Suli), Germán Palacios (Ramiro). Gyártó: Pyramide Film / Wanda Vision. Forgalmazó: Cirkofilm – Másképp Alapítvány. Feliratos. 86 perc.
Habár az argentin Lucía Puenzo bemutatkozó nagyjátékfilmje már a férfi és női kromoszómákra utaló címével (és főcímével) sokat elárul témájáról, nagy sokáig csak óvatoskodva és titokzatoskodva-titkolózva járja körül saját hőseit, a világvégi uruguayi partoknál élő háromtagú családot. Holott a néző szinte már az elejétől tudhatja, mi is a 15 éves kamasz(lány), Alex nagy titka, így nem okoz valódi meglepetést később, amikor egyértelműen kiderül.
Az XXY tehát nem a meghökkentés erejére épít, és érdekes módon nem is azt próbálja ábrázolni, hogyan dolgozza fel a fiatal, hogy annyira más, mint a többiek. A néhány szereplőt mozgató mű ehelyett inkább azt vizsgálja – és ez így talán sokkal tanulságosabb a néző számára –, hogyan viszonyulnak az Alex környezetében élők egy olyan biológiai tévedéshez (?), amit tényleg nehéz ép ésszel felfogni, megérteni, elfogadni. Alex apja (A kilenc királynőből és az Aurából ismert Ricardo Darín alakítása a film egyik legfőbb erőssége), anyja, a látogatóba érkező Buenos Aires-i plasztikai sebész és családja (melynek tagja egy 16 éves fiú is) és a tengerparti kis faluban élő minden lakó kénytelen reagálni valahogy Alex létezésére. A reakciók a teljes elfogadástól, a feltétel nélküli szeretettől a morbid kíváncsiságon át a totális elutasításig, a zsigeri undorig és a kíméletlen kirekesztésig terjednek. Ezekből a viszonyulásokból áll össze a film, melynek így valódi főhőse nem is a központi alak, Alex lesz – ő csak egyfajta katalizátor: az ő segítségével, rajta keresztül ismerheti meg, mutathatja be és fogalmazhatja meg saját magát a film összes többi figurája (hiszen az a végére egyértelművé válik, hogy a fiatal nemcsak tisztában van saját identitásával, de mindennel együtt el is fogadja önmagát – nem az ő lelki fejlődéséről van tehát szó, hanem mindenki máséról).
Ezeknek a bármiféle felhajtás nélkül ábrázolt kölcsönhatásoknak köszönhetően az XXY nem lesz átütő erejű, sokkal inkább csendes és elfogadó. Éppen olyan, amilyennek az Alex körül élőknek és nekünk magunknak is lennünk kéne a másság minden formájával szemben.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9205 |
