Ádám Péter
The Painted Veil – amerikai, 2006. Rendezte: John Curran. Írta: Somerset Maugham regényéből Ron Nyswaner. Kép: Stuart Drybourgh. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Naomi Watts (Kitty), Edward Norton (Walter), Liev Schrieber (Charlie), Toby Jones (Waddington). Gyártó: Emotion Pictures / Dragon Studios / Warner China Film. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 125 perc.
Ha nem tévedek, Simenon mellett W. Somerset Maugham regényeiből készült a legtöbb mozifilm. A legújabb Maugham-életrajz szerzője szerint mindmáig (a tévéadaptációkat nem számítva) csaknem ötvenszer vitték filmre a műveit, nem egyet kétszer-háromszor is. A mostani film az azonos című regénynek már második adaptációja: az első Richard Boleslawski összecsapott és zavaros filmje volt, Greta Garbóval a főszerepben. Akárhogyan is, ezt az 1934-es Festett fátyolt, amelynek forgatókönyve sok mindenben el is tért a regénytől, ma már csak a főszereplőért érdemes újra megnézni. Az új változatnak tagadhatatlanok az érdemei. Sokkal átgondoltabb a cselekményvezetés, sokkal tisztábban rajzolódnak ki a történet és a szereplők körvonalai; sokkal érzékletesebb a történelmi háttér, az öntudatra ébredő kínai társadalom bonyolult világa. És ott van még – smaragdzöldjével, a sziklakúpok közt lomhán kanyargó folyóval meg az ilyen jellegű filmekben elmaradhatatlan esővel – az 1934-es változatból teljesen hiányzó kínai táj. A fojtó családi légkörből menekülő csinos fiatal lány (Naomi Watts) rövid ismeretség után férjhez megy egy Sanghajban dolgozó kutató orvoshoz (Edward Norton), aki magával viszi Kínába. De a házasság – talán a férj gátlásossága vagy ügyetlensége miatt – balul üt ki, az unatkozó fiatal asszony egy angol diplomatával próbál vigasztalódni. Mire a férj bosszúból magával viszi az ország szívébe, ahol kolerajárvány tizedeli a lakosságot. A film két ember lassú érzelmi közeledésének lélekrajza, háttérben a kínai nacionalizmus eszmélésével és a brit gyarmatbirodalom összeomlásával. A világos cselekményvezetés, persze, egyszerűsítés is. A gondtalan londoni társasági élet ugyanolyan kontrasztja Sanghajnak, mint az élni vágyó Kitty a görcsösen merev Walternak, mint a filmbeli kereszténység a buddhizmusnak vagy a kínai „babonák” az európai rációnak. A méltóságteljesen bonyolódó történet gyilkos erőket sejtet a látszatok mögött: mintha a két főhős sorsa, a kolerajárvány és a kínai történelem tektonikus rengései mind-mind egyetlen nagy metaforának volnának alkotó elemei. Ráadásul a film mindvégig ügyesen egyensúlyoz a giccs határán, és csak elvétve billen át (de akkor nagyon) a harsány hatáskeltés övezetébe.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9178 |
