A kortárs tömegkultúrában a fan szó az angol fanaticből ered, és a kezdetekben mindenképpen ideologikus jelentést hordozott. Azokat a szenvedélyes rajongókat jellemezték ezzel a szócskával, akik az ítélet alkotói szerint képtelenek voltak a „normális kulturális élmények” kialakítására. Amikor 1986-ban William Shatner, alias Kirk kapitány a Star Trek sorozatból fellépett a Saturday Night Live című paródia-talkshowban, saját, űrhajós-jelmezekbe és maszkokba öltözött rajongóin gúnyolódott: „Isten szerelmére, emberek, nézzetek már magatokra! (…) Hiszen ez csak egy tv-sorozat!” Noha Shatner poénja egy előre megírt és eljátszott jelenet része volt, azt mindenképp jól példázza, hogy a köztudatban a fan vagy kult jelentéstartománya továbbra is pejoratív marad. Ugyanakkor egyre több kritikus (például Michel de Certeau vagy Umberto Eco) szerint a rajongókra és kultjaikra érdemes odafigyelni, hiszen a tömegkultúrán belül is egy egészen új típusú befogadási és értelmezési stratégiával állunk szemben.

Tévés kontextusban elsőként Henry Jenkins 1992-es könyve, a Textual Poachers mutat rá, hogy a címben is jelzett szöveg-orvvadászok igazából valamiféle „kulturális kapitalizmus” ellen lázadnak akkor, amikor nem hajlandóak kritika nélkül elfogadni a hagyományosan passzív nézői szerepet. A kulturális jelentések meghatározása évezredek óta az uralkodó elit kiváltsága, amely a befogadót kirekeszti a szerzőiség fogalmából. A fan tulajdonképpen ez ellen lázad, kilép a szimpla nézői kategóriából, hogy megteremtse önmaga kulturális termékeit. A fanok fellépésével megkérdőjeleződik a televízió egyirányú kommunikációs csatornája, és a rajongó aktív szerepe a tömegkulturális termelőeszközök újraelosztásához vezet. A (tévés) kultok három szempontból is radikálisan átírják a kánont: elsőként esztétikai értelemben, ugyanis saját maguk határozzák meg, mi „szép”. Másrészt a fan sosem magányos néző, hanem csoportosan fogyasztja-boncolgatja rajongása tárgyát, tehát szociális szempontból is leírható. Ezek a csoportok idővel létrehozzák a saját kiadványaikat, weboldalaikat is, vagyis megteremtik önmaguk intézményi kereteit.

David Lynch és Mark Frost sorozata 1990. április 8-án indult az ABC csatornán, és rekordidő alatt kult-státuszra tett szert. Korábban több népszerű sorozatról is mint kulttévéről írtak az újságok, de a Twin Peaks viharos gyorsasággal hódította meg az amerikai közönséget. Persze ez azon is múlott, hogy Lynchék maguk is kult-tárgyként pozicionálták a képzeletbeli Washington állambeli városka történetét. A közönség elvásárait és reakcióit manipuláló, a klasszikus meseszövés logikáját messziről elkerülő sorozat arra az elvre épített, hogy a befogadót egy rejtvényfejtő-játék részesévé teszi. Míg a Lynch és Frost (majd a késöbbi epizódokban számos más író és rendező) az információ-morzsákat elrejtő titokzatos történetszövő mesterekké avanzsáltak, a néző a kreátorok igyekvő tanítványaként rakosgatta össze a kihagyásos, posztmodern sztori darabkáit, követte a nyomokat. A Twin Peaks rajongói maguk teremtették meg kult-tárgyukat azzal, hogy egy interpretációs közösséget alkottak, melynek a szervező elve a differencia volt: a sorozat a tömegkultúra más szövegeitől eltérően a nézőt is szerzővé tette. Ahhoz, hogy a néző ténylegesen kiléphessen passzív szerepéből, fontos szerep hárult egy új kommunikációs csatornára, az 1990-től egyéni felhasználók számára is elérhető, rohamosan terjedő internetre, és ezen belül a kilencvenes években népszerű Usenet üzenőfalakra. Jenkins „Élvezed, hogy hülyét csinálsz belőlünk?” című 1992-es írása azoknak a usenet-es hálózati csoportoknak az interpretációs stratégiáit elemzi, amelyek a Twin Peaks tévéképernyőre kerülésével egyidőben az alt.tv.twinpeaks fórumon taglalták a sorozat rejtélyes darabjait. A netes userek nemcsak egyes epizódokat vagy karaktereket vettek közösen górcső alá és tárgyaltak meg, hanem a viták gyakran sokkal apróbb részletekről, történet-darabkákról szóltak.

Az online közösség együttesen alakította ki a tévésorozatra és más tömegkulturális szövegekre vonatkozó esztétikai kritériumait, a tömegmédiumok szerzőiségre gyakorolt hatásait, de gyakoriak voltak az ideológiakritikai hozzászólások, vagy a saját netes vitáikra utaló megfigyelések. Lynch rejtélyes sorozata, valamint az online fórumok rugalmassága és naprakész, állandóan frissülő tartalma tökéletesen kiegészítették egymást. Az egyik felhasználó szóva is tette ezt a második szezon alatt: „El tudjátok képzelni a Twin Peaks-t a videofelvevő és az internet előtt? Pokoli lett volna!” A sorozat komplexitásával, technikai precizitásával és virtuozitásával nagyon gyorsan elnyerte a felhasználók csodálatát, akik számára talán az bírt a legnagyobb vonzerővel, hogy az egyes részek újabb és újabb kielemezhető kérdéseket kínáltak. Ennek a véleményének adott hangot az egyik online kommentátor a következő beszólással: „nem érdekel, hogy ki ölte meg Laura Palmert, de szeretem a Twin Peaks-puzzle-t!”

Leggyakrabban a userek elejtett utalásokat kerestek, hogy ezek segítségével a sztori kibogozhatóbbá váljon. Minden résztvevő a saját verziójával próbálta bevilágítani labirintus-szerű történet homályosabb részleteit. A hozzászólások száma rendre megnőtt, amikor úgy tűnt, a rendező el fog árulni egy-egy titkot, ám ilyenkor mindig rengeteg új kérdés merült fel, tovább fokozva a netterek izgatottságát. Lynch munkáinak komplexitása igazolta azokat a feltételezéseket, hogy minden egyes „lelet” nemcsak fontos funkcióval bír, de ugyanakkor egy mesteri terv része is egyben. Számos felhasználó a netes fórumok kollaboratív-közösségi jellegére utalt, amikor kijelentette: a Twin Peaks rejtélye csak úgy oldható meg, ha az összes user összedolgozik és megosztja, tehát a többiek kritikája elé bocsátja saját javaslatait. A usernetes csoportok számára a Twin Peaks tévés adása csak a kollektív magyarázatuk után vált teljessé. Érdekes módon néhányszor az is felmerült, hogy Lynch figyeli az online diszkussziót, és onnan szedi az ötleteit. Erősítette ezt a paranoid feltevést, amikor az egyik user „davidlynch” néven jelentkezett be a fórumon, de néhány nap után végül lebukott.

A szappanoperák és a thrillerek bonyolult elegyét megvalósító sorozat és a videótávirányítós/internetes Sherlock Holmes-ok játszmája a kódolás-dekódolás szabályai szerint zajlott. Ezzel tulajdonképpen a nézők is szerzőivé váltak annak a szövegnek, amelyet folyamatosan megfejteni próbáltak. Ugyanakkor a túlnyomóan férfiak közük kikerülő kódtörők módszerei nagyjából állandóak voltak. Más sorozatok netes rajongóival ellentétben a narratív bonyodalmak magyarázatára sosem a sorozat fiktív világán belül keresték a magyarázatot, mint például a Star Trek-fanok. Amikor Diane Muldaar színésznő bevallottan azért hagyta el az űrhajós saga csapatát, hogy a sokkal nagyobb prestizsértekű L.A. Law című detektívsorozathoz csatlakozzon, a fórumozok tökéletesen figyelmen kívül hagyták a színésznő karrier-döntését, és a sztori logikája szerint kommentálták a mozzanatot. Ezzel ellentétben a alt.tv.twinpeaks fórum netterjei következetesen műfaji elvárásaikból fakadó tudásukra hivatkoztak magyarázataik során. Visszatérő eleme volt ezeknek a Lynchre vonatkozó feltételezéseknek, hogy a történet logikájának kulcsát tulajdonképpen a történeten kívülre (a rendező elméjébe) helyezték. Mindannyiuk közös rémálma az volt, hogy a „mesteri terv” nem is létezik, Lynch sorozata véletlenszerűen halad előre, hiszen így saját magyarázataik egy csapásra belemagyarázatokká válnak.

Ahogy megkezdődött a második szezon, a kritikusok arra panaszkodtak, hogy a Twin Peaks-t túlbonyolították az írók-rendezők, és lassan már senki nem ért semmit az öncélú sztoriból. Ezzel ellentétben a netes fanek attól tartottak, hogy az ABC nyomására a sorozat túl egyszerűvé és kiszámíthatóvá válik majd, meghazudtolva azt az „ígéretét”, hogy rejtélyek tárházaként kiszolgálja rajongók elvárásait. Végül mikor az ABC két évad után úgy döntött, hogy a csökkenő nézettség miatt kivonja a sorozatot az éterből, az alt.tv.twinpeaks-en sokan saját korábbi megérzéseiket látták igazolva. Ezen felhasználók számára a számítógépes kommunikáció a sorozat szerves része lett, és a közösségi online értelmezés legalább annyira fontos volt, mint maguk a levetített epizódok. A netes fórumok számukra arra adtak lehetőséget, hogy összekapcsolják saját, bevallottan megszállott Twin Peaks-fixációjukat egy tágabb szociális közeggel, ahol megoszthatták másokkal elragadtatásukat és frusztrációikat.

Mozgókép és kult kapcsolatának elemzése már korábban komoly kihívást jelentett más gondolkodók számára is. Umberto Eco 1986-os írásában a Casablanca kapcsán vonja le azt a következtetést, hogy az autentikus kultok létezésének jól leírható előfeltételei vannak. Elsőként arról ír, hogy minden kultra jellemző egyfajta élő textualitás, mintha a szóban forgó szövegeknek nem lenne szerzőjük. A Twin Peaks esetében ugyan Lynch és Frost személye garantálta a szerzői jelenlétet, viszont együttesen is csak öt epizódot rendeztek és tízet írtak. A nem Lynch/Frost által jegyzett részek folytatták az eredeti koncepciót vizuális és narratív értelemben is. Másodsorban Eco szerint a kultok tökéletesen benépesített világot kínálnak a fan számára, aki így idézni tud a karakterektől vagy egyes epizódokból, mintha ezek a privát szektás világának a részesei lennének. A usenetes fórumok világa pont ezt a célt szolgálta: megteremtette a fan számára azt a környezetet, amiben otthonosan mozgott, de egyúttal gazdag kínálattal szolgált a Twin Peaks-sorozat „melléktermékeiből” (szinopszisok, pletykák, családfák, folyamatábrák stb.) Eco harmadik kritériuma a kult-művekről arra vonatkozik, hogy ezeknek az alkotásoknak t­öredezetteknek és eredeti kontextusukból kiemelhetőeknek kell lenniük. Lynchék sorozata jól példát kínál erre is, hiszen mire a Twin Peaks második évadja elindult, már nem sok fant érdekeltek az eredeti titkok és rejtélyek, hiszen minden rész újabb és újabb enigmákat teremtett.

Manapság a rajongók közötti kapcsolattartás egyre olcsóbbá és könnyebbé válik, ami alapján arra következtethetnénk, hogy a rajongói kult-aktivitás is egyre nagyobb szelete a kortárs tömegkultúrának. Ez részben igaz is, hiszen a különböző virtuális vagy személyes fan-klubok gombamód szaporodnak. Ugyanakkor azt a fajta narratív-oknyomozó aktivitást, ami a Twin Peaks-rajongókra volt jellemző, már sokkal ritkábban látni. Ez nagyrészt a tévétársaságok konzervatív üzletpolitikájának a következménye: manapság nem finanszíroznak olyan sorozatokat, amikből semmit nem ért a negyedik epizód után bekapcsolódó néző. A Twin Peaks-szel és a usernetes fórumokkal azonban a szellem kiszabadult a képernyőből, a tömegkulturális szerzőiség fogalma átalakulóban van.