Kolozsi László
A manysi falut megmenteni hívott műsámán sorsát elfogadva végül már majdnem az lesz, vagy az lesz egészen, aminek mímelte magát.
Tóth Tamásnak a Vasisten gyermekei mellett számomra a Farkas a legemlékezetesebb filmje. A Farkas egyértelművé tette, az Oroszországban tanult képalkotó precíz kompozíciókat alkot, jól kezeli a fényeket, a hangulatteremtő talentumnak is birtokában van, és kiemelkedik kivételes érzéke a tájrajzhoz. A Farkas uralkodó színei a fehér és a fekete, de a hó fehérsége, a ruhák mintái és a hegyek fekete vonulatai, az arcok és szemek fekete villanásai, az állatok foltjai olyan erősek, olyan éles kontúrokkal meghúzottak, hogy a film nem a régi (fekete-fehér) filmeket idézi, hanem a rézmetszetek, a grafikák világát. Tóth Tamásnál a hó nem szimbólum, nem mindent eltakaró és megszelídítő segítség vagy az isteni akarat kifejeződése, nem a táj, a szibériai táj ridegségét erősítő toposz, hanem lételem: a film a hó nélkül mit sem érne, a szereplők – úgy sejtem – felolvadnának az első melegebb napon. Tóth Tamás filmje megértette velem, miért tartja magát olyan makacsul az a vélekedés, hogy az eszkimóknak hetvenöt (mások szerint kétszáz) szavuk van a hóra; a Farkas hava villogó is, kemény is és barátságos is, olykor lila árnyalatú, olykor meg egészen ultramarinkék. Mindent belep; kétséget sem hagy afelől, hogy ő itt az úr, hogy mindent – az életritmust, az építmények tetejét, az ereszcsatornák dőlésszögét – hozzá kell igazítani. Farkasok isszák a várostól néhány versztányira legelő rénszarvascsorda nőstényeinek vérét; ezért a helybeli potentátok meginvitálnak egy messze földön híres szakértőt, akiről vonakodva mondják csak ki, hogy voltaképpen sámán – bár azt mindenki tudni véli, hogy beszél az állatok nyelvén. A férfi, Nyikolaj Szergejevics, nehezen szánja rá magát, hogy teljesítse a küldetését, ímmel-ámmal lát neki, ittasan beszédet mond, kokettál, majd viszonyt kezd a legfontosabb, hernyótalpas közlekedési eszköz sofőrjének feleségével, hótt részegen hempereg (az éppen vakítóan ragyogó) hóban, és akkor indul csak el, amikor már úgy tűnik, mindegy: sem az állatok, sem ő nem ússza meg. A Farkas, akár a Haggyállógva Vászka, csupasz narrációval indul: az elbeszélő elmondja, kicsoda, miféle Nyikolaj Szergejevics – miért érkezik a manysi városkába; nem a párbeszédek, hanem a narráció határozza meg mindvégig a filmet. Gothár Péter filmjének kísérőszövege erősebb, megmunkáltabb, valódi irodalom, Tóthé mulatságos ugyan, de csetlik-botlik, nem kelti fel a figyelmet, nem teszi igazán érdekessé a főhőst és a mellékfigurákat. Tóth Tamás Nyikolaj Szergejevicse mondvacsinált sámán, vagyis ha nem hallanánk, hogy az, nem tételeznénk fel róla; nincsenek a sámánokra jellemző stigmái, és a csoda, amit végül is végbevisz, messze nem a sámánokra jellemző. Ha van olcsó pszichologizálás (mint mondjuk a Hannibál ébredésében), akkor van olcsó metafizika is. Ma a metafizika fillérekért kapható; Tóth Tamás főhőse is ezzel üzletel: mendemondákkal és inkább kemény maffiózókat, mint a teremtő belátásokra jutott embert idéző tekintete felülteti a már csak az irracionális erőkben bízó pásztorokat, de végül – lehet, kihívta maga ellen azokat a szellemeket, melyeknek létezésében nem is hitt – mégiscsak erőt vesz raja egy rettenetes képesség, mely az állatok sorsát jóra, az övét pedig – mintha a szellemek álltak volna bosszút rajta – a lehető legrosszabbra fordítja. A sorsát elfogadva már majdnem az lesz, vagy az lesz egészen, aminek mímelte magát. Tóth Tamásnak nem az volt a célja, ami Szaladják Istvánnak (a Madárszabadítóval), hogy a szláv lélek rejtelmeibe és az ég titkaiba egyaránt beavasson. Tóth hasonlóképpen játszik az irracionális erőkkel, mint főhőse, Nyikoláj: ami Nyikolájnál a csoda, a farkasok visszatáncolása a vérszívástól, az a rendezőnél a szibériai táj, a manysik hite és földje (ami már a Cadillac Drive vonatkozó – Tóth dirigálta, messze legjobb – részeiben is vészjósló hatalmak lakhelyének tűnt), a találkozás a tajgával. Ez is olyan tapasztalat, amiből nem csak erőt lehet meríteni, hanem amire rá is lehet menni. Ezért tűnik – bár a metafizikát diszkont áron adja – komoly műnek a Farkas. Közeli rokonainkról, a manysikról – valaha a főhős is manysi vadász volt – a Farkas az első számottevő tudósítás Julianus barát óta. A Farkas legfontosabb perceiben a manysi asszonyok mesélnek, idézik föl a vámpírfarkasokkal kapcsolatos legendákat. Egy ősi, és ha hihetünk a finnugor rokonságot hirdetőknek (márpedig nincs okunk nem hinni), a vérünkben hordott, ismerősnek ható világba visz el Tóth Tamás filmje: nem hasztalan – és nem is szellemtelen – ez az utazás. Bár a kisjátékfilmek közt indították az idei Filmszemlén, a Farkasnak helye lett volna a nagyjátékfilmek közt is. És talán az sem okozott volna felháborodást, ha a film operatőre, Vlagyimir Briljakov kapja a legjobb operatőrnek járó díjat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9139 |
