Báron György
A sikeres és trendi yuppie nálunk legfeljebb vígjátékokban szerepel, Török Ferenc új filmjének terepe a pénzvilág.
Ha létezik emberi tevékenység, amellyel a posztmodern világegyetem logikája-őrülete világosan modellálható, az a tőzsdézés. A börze világa egyszerre őrjítően abszurd és megejtően ésszerű, kiszámítható és kiszámíthatatlan, szubtilisen elvont és tárgyszerűen konkrét. Tízezrek válhatnak egyik pillanatról a másikra milliomossá vagy földönfutóvá a közel-keleti olaj vagy a dél-afrikai gyémánt árának szeszélyes alakulásától, anélkül, hogy valaha jártak volna a Közel-Keleten vagy Dél-Afrikában, valamit is tudnának az olajkitermelésről vagy a gyémántbányászatról, vagy egyáltalán arról, hogy jó- avagy balszerencséjüket e két terméknek köszönhetik. Van az egészben valami szürreális és költői, mint mindenben, ami a földtől ellebeg, és józan ésszel fölfoghatatlan.
Korunk hőse nem az asztronauta, nem a művész, nem az agykutató, hanem a bróker: ő mozgatja-keringeti a globálglóbuszt. Hűvösre kondicionált irodáikban már nálunk is ott ülnek azok a kifogástalanul öltözött, sima öltönyt és modort viselő fiatalemberek, akiknek egy-egy leütésétől, kézmozdulatától százmilliók cserélnek gazdát – és semmit sem tudunk róluk. A lefüggönyzött cégszobákba nem kukkanthat be kandi szem, miként az elsötétített ablakú presztízsautókba, a fallal-kerítéssel körülvett luxusházakba sem. Általában is nagyon kevessé ismerjük a rendszerváltás óta feltűnt újgazdag réteg életmódját. Arrafelé nem járnak kutakodni szociográfusok, dokufilmesek, a szenzációhajhász média is csak a celebritásokra vagy a nyomorgókra mozdul rá. Elvégre kit érdekel egy fiatalember, aki egész nap a komputer előtt ül, s ezzel rengeteget keres. Márpedig ennek a yuppie-nemzedéknek megteremtődött a maga sajátos szubkultúrája, ami legalább olyan szerves része a mai magyar valóságnak, mint a szabolcsi romák vagy a partizó tévésztárok élete. Erre a kultúrára egész iparág épül: szuperjövedelmükből él a fitnessek, wellnessek, luxusszolgáltatások, pszichotréningek gazdag hálózata. Legutóbb, néhány korábbi, érdekes dokufilmet követően, Szalay Péter merészkedett közel hozzájuk a tanulságos Mai módiban; láthattuk, a pénzvilág ifjútörök urai-mozgatói, akár az óvodás gyerekek, úgy dőlnek be mindenfajta gyors sikert-ellazulást-kielégülést ígérő pszicho-sarlatánnak (különösen, ha az illető már szerepelt a tévében, ami bizonyos körökben a szakmai kompetencia perdöntő bizonyítéka). Elnézve őket, Karinthy keserű sóhaja idéződik fel, mely szerint tele a feje magvasabbnál magvasabb gondolatokkal, ám nincs egy fillérje sem, míg a lüke M-nek egész életében csak egyetlen gondolata támadt, mégpedig, hogy föl kéne vásárolni a part menti telkeket – s most milliomos...
Török Ferenc a nagysikerű kultuszfilm, a rendszerváltozás tinédzsereiről szóló Moszkva tér és a balatoni idénymunkás fiatalok kalandjait megéneklő Szezon után a honi brókerekről készített mozgóképet. Nem új ez a téma a modern film történetében, nagyobb tőzsdehagyománnyal rendelkező országok filmiparában valóságos szubzsánerré nőtte ki magát. Sokféle megközelítése ismeretes – hogy csak a két szélső pólust említsük – Antonioni csodálatos Napfogyatkozásától a Tőzsdecápákig. Antonioni remeklésében a tőzsde a világ elidegenedésének metaforájaként tűnt elő, míg az e tárgyú amerikai filmekben-sorozatokban a kockázat izgalma mozgatja előre a történetet, s tartja fenn a primér feszültséget. Utóbbiak dramaturgiája nem különbözik a Baywatchétól vagy a Vészhelyzetétől, s a többi zsáner-sorozatétól: mindig történik valami, amit meg kell oldani, s amit példásan, minden akadályt leküzdve meg is oldanak.
Az Overnight alaptörténete a kockázat-filmek ismerős dramaturgiai sémáját követi. Hősünk, Vas Péter egy menő budapesti brókercég kalandor lelkületű és krakélerszívű alkalmazottja. Szerencsejátékos-típus, aki szeret kockáztatni. Most éppen egyetlen nap és éjszaka alatt kell mintegy kétmillió eurót összeszednie, mert lejárt a határidő, pénz meg sehol, csak a Németországból sürgetőleg iderepült törzsügyfél, aki – precíz ember lévén – percre pontosan követeli a tízmilliós tőkéje után kialkudott hasznot. Péter szélsebesen mozgatni kezdi kapcsolatait, míg egy bombay-i tőzsdés haverja, bizonyos Zoli által (utóbbi egy hasonló sikertelen stikli után menekült el Budapestről) izmos füleshez jut egy másnapi cégvezetőcseréről, amely, ha igaz, jelentősen megemelheti a szóban forgó indiai cég részvényeinek árfolyamát. Bombay és Budapest között négy óra az időkülönbség, ha Péter a bombayi tőzsdezárásig átutal (máshonnan kölcsönzött) tízmilliót, s érte részvényt vásárol, akkor mire (bombayi idő szerint) reggel bejelentik a vezetőváltást, megkereste a kétmilliót, az alaptőkét visszapakolhatja, ahonnan elvette, s jöhet az aggályos német milliárdos. Az akció az időeltolódásra épül hát, ezt nevezik a szakmában overnight-nak. Lehet, persze, hamis volt az információ, az is megtörténhet, valamitől nem mennek föl az árak (olajválság tör ki a Közel-Keleten, vagy egy pillangó meglibbenti a szárnyát Tokióban), nem is beszélve egyéb, teljesen kiszámíthatatlan tényezőkről: esetünkben, például, arról, hogy egy antiglobalista szervezet kamikaze aktivistája épp aznap rakás dinamittal az övében a mobilhívásokat átjátszó parabolaantennához láncolja magát, s ha nem szedik le időben, megszűnik a telefonos összeköttetés Bombay-jel.
Az „egy nap az élet”, „huszonnégy óra az adósságrendezésre” bevált dramaturgiai sémája ez, amely sok filmből lehet ismerős, a filmtörténetben jártasak számára a legemlékezetesebben a brit free cinema egyik klasszikusából (Sztriptízbár a Sohóban). Török Ferenc rendezhetett volna belőle pörgős-izgalmas pénzhajsza-mozit, ám őt – érthetően – nem a banális alapsztori érdekelte, hanem az újgazdag brókerek világa, amelyben ez a hajszás történet lejátszódik. Ezúttal - szemben a Moszkva térrel és a Szezonnal – idegen közegben kényszerült mozogni, amelynek kevéssé ismerte, ismerhette a törvényeit. Ezért, hogy az Overnight az eddigi leghidegebb, legkevésbé személyes alkotása. Török e filmjében is lendületesen és lebilincselően mesél, akárcsak előző két munkájában. Egyszerre élvezetes és mulattató az a panoptikum, amely az Overnight rideg brókerájában elénk tárul: a gyermeteg lelkű főnök, aki a lelke legmélyén jéghideg, szőrösszívű pénzember (Máté Gábor megformálásában), a mindenütt felbukkanó házipatkány, a főnöki szék várományosa (Mészáros Béla tenyérbemászóan síma alakításában), a hűvös-gyakorlatias profi kolléga (Vajdai Vilmos), a nagyban játszó árútőzsdés haver (Nagy Ervin), a léha bombay-i kapcsolat (Szőcs Artúr), a főszerepet hitelesen domborító mackós Bodó Viktor s a mindig meggyőző Gyabronka József a szórakozott taxis alakjában. A legtöbb figurának kevés köze van a pénzszerzős történethez, annál több az aurához – vagyis ahhoz, amiben e film igazán erős. Férfi-film az Overnight, benne nem jut túlzottan hálás szerep a két kitűnő fiatal színésznőnek, a már befutott Gryllus Dorkának és az épp befutó, ígéretes tehetségű Pető Katának. Ez alól csak Eszenyi Enikő a kivétel, aki, ha csak röpke pillanatokra bukkan is föl a vásznon, nem tud nem főszereplővé válni. Mindentudó titkárnőt játszik, régi bútordarab lehet, sok kolléga szeretője volt már (most épp Péteré), női vonzerejét úgy használja, akár a fegyvert, ő az, aki mindenről értesült, s mindent elintéz, alighanem az ő törékeny vállain nyugszik a cég és vele a (pénz)világ. Néhány röpke jelenetben, szinte a háttérből megalkotja a film legbonyolultabb, legmélyebb és legtragikusabb figuráját, aki mögé egy egész élet képzelhető. Teszi ezt annak ellenére, hogy a szerepe ugyanolyan elnagyolt, lazán felskiccelt, mint a film szerelmi szálát képviselő Pető Katáé vagy az elvált feleség sablonfiguráját röpke villanásokra is élettel megtöltő Gryllus Dorkáé. A színészek filmje az Overnight, akárcsak volt a Szezon: jó látni, hogy ez a (nagyrészt) krétakörös-katonás fiatal csapat megtalálta a maga rendezőjét, Török pedig generációja emblematikus színészeit. Török állandó operatőre, Garas Dániel olyan bravúrral komponálja meg valódi budapesti helyszínekből a brókerlét rideg-kék falanszter-világát, ahogy Raul Coutard az Alphaville-ben vagy Badal János a Playtime-ban a párizsi Défense-negyed valóságából megfestette a maga futurista tablóit. Garast ritkábban szokás emlegetni a jeles fiatal magyar képalkotók – Nagy András, Pohárnok Gergely, Pados Gyula, Erdély Mátyás – társaságában, ám e munkája is bizonyság rá, hogy egyike az új magyar operatőr-iskola legkomolyabb ígéreteinek. (Mondom ezt annak ellenére, hogy a turisztikusabb Bombay-képekkel már korántsem lehetünk ennyire elégedettek.)
Ami igazából hiányérzetet okoz, az – mint az eddigiekből is kitetszik – a forgatókönyv. A rendező a Szezonban sokkal sűrűbb, életesebb irodalmi alapanyagból dolgozhatott. Itt – tiszteletreméltó erőfeszítéssel – egy meglehetősen vékony, steril történetbe próbál életet lehelni. Török Ferenc többször bebizonyította már, hogy virtuózan könnyed elbeszélői tehetségével és összeszokott csapatával akár a vízállásjelentésből is nézhető mozgóképet képes varázsolni. Ez a tehetség és ez a gárda komolyabb erőpróbát – erősebb-súlyosabb forgatókönyvet – is elbírt volna.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 46-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9137 |
