Vágvölgyi B. András
Antonioni 1968-ban Amerikába ment forgatni. Robert Kennedy és Martin Luther King meggyilkolása, vietnami offenzíva és háborúellenes tüntetések: beletalált a sűrűjébe.
Volt vagy ötven fok, száraz, mozdulatlan sivatagi meleg, kiszálltunk a bérautóból, svenkeltünk egyet a holdbéli tájon, elolvastuk a Zabriskie Point táblát, aztán sietősen vissza a klímával bíró kocsiba, északnak menekültünk a Halál Völgyéből.
Főhajtás volt, mint ahogy ez is az most itten. Főhajtás egy nagy európai filmművész előtt, aki több generációval és sok időzónával távolabbról igyekezett megérteni az amerikai „ifjúsági problémát”, hippiket és Flower Powert, Vietnamot és hidegháborút, a faji kérdést meg a nemit, a szexuális forradalmat és a társadalmi forradalom igényét. Elemzési munkahipotézisként induljunk ki a Nagyítás utolsó jelenetéből (mímesek labda nélküli teniszpartija a park közelében), illetve Mészöly Miklós e jelenethez fűzött kritikai megjegyzéseitől, mely „kicsit tanító összegzésnek” látja ezt a befejezést. „A bohóc-hippik irodalmias kerekséggel jelennek meg újra a teniszpályán, hogy ’eljátsszák’ a morált. Sok… Ez [amikor a teniszjelenetben a főhős visszadobja a ’labdát’ – V. B. A.] a megkísértés pillanata: mintha ő is elkezdené hinni, hogy az élet úgyis segít magán, különleges beavatkozás nélkül, hiszen íme, a kihívó ’teniszjátékkal’ is valójában a képtelen, a mocskos, az értelmetlen ’józanság’ ellen tiltakozik. Ha így értelmezem, a jelenet önmagában jó, sőt kitűnő – de semmiképpen sem a végén. Valahol közben sokkal inkább, a film második felében kellett volna esetleges, spontánul kialakuló jelenetté tenni, amire közben rakódik rá egyéb motívum, vonatkozás és történésmorzsa, tudniillik hogy utólag hívódjon elő, mint a légcsavar.” (A tágasság iskolája. Szépirodalmi, 1977.)
Mit mond Mészöly? Hogy Antonioni trendmeghatározó filmje, a nemcsak Európában, de a tengerentúlon is ünnepelt mű, noha remek formaérzék birtokában készült, befejezése szimbolikájában mégis didaktikus.
Tételezzük fel, hogy Antonioni kronológiában forgatta a Blowupot! Ez esetben a Zabriskie Point forgatását megelőző utolsó felvett képsor a labda nélküli tenisz volt. A Maestro ott folytatta pont, ahol abbahagyta. Amerikába akart menni, mert ennek volt akkor ideje. Filmet akart forgatni, és nem pusztán azért, mert a foglalkozása rubrikában „filmrendező” volt beírva a munkakönyvébe. Szerencsés is volt, három angol nyelvű filmre szerződött vele a Metro-Goldwyn-Mayer. A finanszírozás a Maestro agyára ment olykor. Nyilatkozik róla, hogy az európai forgatásokhoz képest micsoda pazarlás folyt, hogy kért valahová egy statisztát, és rögtön harmincat hoztak, just in case, hogy a B- meg a C-kamera is végigvette a jelenetet, és nem csak a számukra kijelölt plán highlightját, hogy volt büfékocsi is doszt, és jó volt a catering. Land of planty, azóta már van ilyen filmcím is.
„Azért mentem Amerikába, mert ma a legérdekesebb országok egyike, ha ugyan nem a legérdekesebb. Olyan hely, ahol vegytiszta állapotban ki lehet mutatni korunk nagy ellentmondásainak és témáinak alapvető igazságait… Amerika formai szempontból döbbenetes hatást gyakorolt rám. Hatalmas ütés volt. Különösen a reklámok. Minden annyira fotogén, hogy az ember azt sem tudja, mihez nyúljon.” (Michelangelo Antonioni. Osiris, 1999.) És a Maestro nekilátott, hogy „kiforgassa” a western-világot. A big sky-t, a hatalmas nyílt teret, az infrastruktúra hatalmasan pulzáló izomkötegei által körülölelt semmit (egy másik jeles európai amerikanista, Jean Baudrillard írt erről), az autós életformát, campust és sivatagot Kaliforniában és Arizonában, szólásszabadságot és szabad fegyverviselést (1st & 2nd Amendments), lázadó fiatalokat és rendőrterrorra hajló rendőröket, feketéket és indiánokat. „Engem az aggaszt a legjobban, amiatt nem alszom éjszakánként, hogy Amerikát ne egyszerűen érdekes, egzotikus országként kezeljem, hanem minél mélyebben és hitelesebben tudjam megragadni.”
A film egy diákgyűlésen kezdődik, ahol SDS-féle (Students for a Democratic Society) diáklázadók Black Panther-szerű (Stokely Carmichael-, H. Rap Brown-, Huey Newton-klón) fekete fiatalokkal vitatják meg, hogy ki a nagyobb forradalmár. Az, aki halni mer. Mark (Mark Frechette), aki eddig csendben, feláll, és elmondja, hogy ő mer halni, majd kamikaze-gesztussal elhagyja a helyszínt. Felbukkan Daria, meg egy csomó reklám, Mark kisteherautóval triblizik, bemegy egy őrszobára, délelőtt letartóztatott barátját keresi, váratják, közben egyetemi oktatót hallgatnak ki, pont úgy néz ki, mint a fiatal Szelényi Iván. Mark óberkodik, bezárják őt is. Adatfelvétel: Mi a neve? Karl Marx. Hogy írja? (K-val írja, nem C-vel; ez – Carlo Marx – Allen Ginsberg regényesített neve Kerouac jó tíz évvel korábban megjelent Útonjában.) Kiengedik, Mark fegyvert vesz, 38-ast, a Maestrót pedig továbbra is lenyűgözik a reklámok, itt egy olyan rész jön, mint a Taschen kiadó ötvenes-hatvanas évek amerikai reklámjaival foglalkozó könyve. A rádióból háborús hírek, Westmoreland tábornok újabb kétszázezer katonát kér Vietnamba, diákelégedetlenség szerte az országban. Daria a térképet nézi, Phoenix, Arizonába készül kocsival. Rendőrség-diák összecsapás, szirénázás, kaliforniai délután, vér, eper. Párducok, kifüstölés, párduchalál, Mark lelövi a gyilkos rendőrt. Látták a tévében, keresik a zsaruk, kis reptérre megy, elköt egy sportgépet. A Death Valley fölött repül, kihalt egykori tófenék, sivatag, az Aranyláz idejéből megmaradt szellemvárosok, 1954-es Buickján Daria autózik alatta. Mark repülős csajozásba kezd, néhány vészhelyzet után összebarátkoznak. Mark vörös pólót dob le neki, Dariának nagy, de a színét bírja. Daria tájékozott, „a rádió a törzs dobja” (Marshall McLuhan), tudja, hogy Mark repülőt lopott aznap Los Angelesben. Mark kicsit olyan, mint Che. Zabriskie Pointnál elszívnak egy dzsót, „békés”, mondja Daria, „halott”, mondja Mark. Szeretkeznek a homokban. Álomképben emberek jönnek és jönnek, hippik valamennyien, szeretkeznek mindahányan. Lírai orgia a homokozóban. Emblematikus amerikai család érkezik, motohome-mal bejárták már Oklahomát, New Mexicót, Texast, Nevadát, rendőrkocsi áll meg, nem sokon múlik, hogy Mark lelője ezt a zsarut is. Pszichedelikus mintákkal kifestik a repülőt, némileg úgy néz ki, mint John Lennon híresen megfestett Rolls-Royce-a. Mark repül, visszafelé repül, szól a Rolling Stones, kékítőt old az ég vizében, leszáll a Los Angeles-i sportreptéren, járőrkocsik satujában, rálőnek, meghal, bemondja a helyszínről közvetítő rádió. Daria arizonai kaktuszok között hallgatja a hírt. Egyre fájdalmasabb a bendzsószó.
Daria megérkezik a Napos Dűnék lakóparkba. Úszómedencés sivatag, vidám fürdőzők, koktélok, mentolos cigaretták, láthatólag a legkomolyabb ingatlanüzlet készül itt a Louisina Purchase óta (1803-ban a Thomas Jefferson elnökölte Egyesült Államok 2,100,000 négyzetkilométer területet vásárolt Franciaországtól New Orleanstól Kanadáig terjedően, 15 millió francia frankért). Daria szép arcán a könny elmossa a szemfestéket. Kifut, elszalad, távolból nézi a híres végeképsort. Robbanásária. A levegőégben lassításban úszó tárgyak mintha Yves Tanguy-képeket mutatnának mozgásban.
Antonioni 1961-ben járt először Amerikában, és már akkor elkezdte csiklandozni egy amerikai film gondolata. 1967-ben a Nagyítás sikere vitte Amerikába, Hollywoodból Berkeley-be ment, radikális diákok között kereste a sztoriját, melyet végül Arizonában talált meg: újsághír szól arról, hogy egy hippi elkötött egy repülőt, lelőtték a zsaruk, mikor megpróbálta visszavinni. Állandó forgatókönyvíróját, Tonino Guerrát hozatta ki először, aki segített ugyan, de nem volt szeme-füle Amerikához. Ezután a trendi Sam Shephard drámaíróval csiszolgatta a történetet, a stúdió részéről Fred Gardner, illetve Clare Peploe (Bertolucci felesége) szállt be. 1968 elején kezdődött a forgatás, több etapban forgott. Tárgyév februárjában volt az észak-vietnami hadsereg holdújévi (Tet) offenzívája, meggyilkoltak egy esélyes elnökjelöltet (RFK), egy nagytekintélyű fekete vezetőt (Martin Luther King), Amerikán kívül (Párizs, Prága, Peking) is történt ez-az; nem unatkoztak. A Maestro „véletlenül” jelen volt a Demokrata Párt augusztus végi chicagói elnökjelölt-választó konvencióján, mely a rendőrség, a Nemzeti Gárda és a tüntetők összecsapásaival végződött és az amerikai népnyelv „Czechcago”-nak hívta az eseményt, szubtilisan utalva a néhány nappal korábbi „baráti segítségnyújtásra”, melyet a Varsói Szerződés csapatai gyakoroltak Csehszlovákiában. Sok ismert értelmiségi volt „véletlenül” Chicagóban ekkor – csak példálózva: Jean Genet, William S. Burroughs, Allen Ginsberg, Hunter S. Thompson, Warren Beatty, Norman Mailer –, a legfiatalabb, Ted Kennedy nem indult el Hubert Humphrey ellen, és alelnökjelöltként nem is csatlakozott hozzá. Novemberben a republikánus Nixon simán lenyomta Humphrey-t, ezzel kezdetét vette az amerikai történelem talán – a 2000–2008-as időszakot nem számítva – legkreténebb elnöksége.
Noha bő dekád telt el Joe McCarthy szenátor hidegháborús-paranoid Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságának (HUAC) fénykora óta, azért jutott e hisztériából Antonioninak is. Persze a Maestro sem volt piskóta vagy eszköztelen, valódi zavargásokat is szeretett volna dokumentarista mód beilleszteni a filmbe, olyanokat, mint a wattsi (Los Angeles) vagy a detroiti zavargások voltak 1965-ben, illetve 67-ben. Az oaklandi sheriff meg is vádolta a forgatócsoportot, hogy ilyesmit próbáltak kirobbantani az ő működési területén. FBI-ügynökök követték a stábot, néhányszor jobboldali tüntetők vették körül a forgatást, a Death Valley Nemzeti Park parkőrsége pedig nem akarta engedni, hogy a Zabriskie Point kilátónál dolgozzanak, mert pornografikus jelenetsor felvételét orrontották. A híres zárójelenetben pedig – Daria tudatáramában felrobbantja ingatlanbefektető főnökbarátja arizonai mesepalotáját – a tizenkét kameraállásból felvett robbanás és a lassításban a kék hátterben úszó tárgyak közé a Maestro még egy sportrepülőgépet is felvett, mely füsttel a „Fuck You, America” feliratot rajzolja az égre. Utóbbit Louis F. Polk, az MGM elnöke kivágatta.
Jim Hoberman, a Village Voice tekintélyes kritikusa dicsőséges bukásnak látja a Zabriskie Pointot, melyet alulértékelnek a laza identitásrelativista trilógia másik két darabjával (Nagyítás; Foglalkozása: riporter) szemben. Tény, a film 7 millió dollárba került, de Amerikában csak kilencszázezret hozott vissza. Kritikai visszhangja is igen vegyes volt. „Számomra megfejthetetlen, hogy miért látta hazája ellen irányuló filmnek a Zabriskie Pointot sok amerikai. (...) Hol van itt a megvetés? Lehet, hogy álmodom. Talán megvetéssel ábrázoltam a két főszereplőt? Vagy talán ők nem amerikaiak? Igaza van a Herald Tribune kritikusának, aki honfitársai kritikáit olvasván rémülten kérdezi: talán másik filmet láttak?” A Maestro nagyon meg akarta érteni Amerikát, ám ez nem feltétlenül sikerült neki. Az európaiak által látott Amerika valóságalapja mindig kérdéses. Mark és Daria. Nem karakterek, hanem jelek. Sztorihiányos sztori. Kicsit olyan képben – meseszépen, persze – megfestve, mintha Antonio Gramsci megírta volna A hippimozgalom társadalomtörténete és ontológiai gyökerei, különös tekintettel az imperialista hatalomgyakorlás módszertanára című nagyesszéjét. „Azt nem lehet mondani, hogy a Zabriskie Point forradalmi film. Noha, bizonyos szellemi dialektikán belül, mégis az.” – írja Antonioni.
A Maestro persze olyan finom érzékkel nyúl trendekhez, divatokhoz, látványhoz, zenéhez, mint egy reneszánsz nagyherceg Toszkánából vagy Umbriából – az alapvetően plebejus, csak szórványosan arisztokratikus Amerikában ez is irritálhatott. Szerepeltette Harrison Fordot, aztán kivágta. Tárgyalt Jim Morrisonnal, esetleg a Doors csinálná a filmzenét, de a felajánlott L’America című szám nem nyerte el tetszését, így a Pink Floyd lett a film zeneszerzője, ám ez sem volt könnyű viszony. Divatos, dizájner, európai filmet csinált Amerikáról, amelyben az amerikaiak nem ismertek magukra.
A híres francia filozófus, Michel Foucault 1975-ben betripezett (gomba vagy LSD vagy ayahuasca segítségével, azt nem tudni) Zabriskie Pointnál, ezt később több interjújában is élete legjelentősebb élményének nevezte. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy a Maestrónak mennyi köze lehetett ehhez.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 24-27. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9132 |
