Csillag Márton
The Simpsons – amerikai, 2007. Rendezte: David Silderman. Írta: Matt Groenig, James L. Brooks és sokan mások. Zene: Hans Zimmer. Gyártó: 20th Century Fox / Gracia Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 87 perc.
Azok után, hogy egy szedett-vedett kazah riporter betolakodhatott az Egyesült Államok szívébe, és ott kifigyelhette az amerikai néplélek legkisebb rezdüléseit, szükségesnek látszott, hogy a világ autentikus forrásból is értesüljön az Újvilág általános állapotjáról. Az 1989-ben képernyőre született Simpson család a keményvonalas iróniát gyakorló trónkövetelők (Beavis és Butthead, 1993; South Park, 1997) megjelenéséig egyeduralkodó volt az animációs szocio-sitcomok mezőnyében, és a versenytársak sem tudtak csorbítani fájóan őszinte, az általános morális válságot a család mint társadalmi sejt szintjén bemutató humorán, mely 397 epizódon keresztül makulátlanul csillogott képernyőinken. Most, hogy a Bush-kormányzat belső kritikája a nemzetközi publikumot is eléri, boldog-boldogtalan dokumentumfilmet forgat, és a hollywoodi sztárok gyakrabban járnak politikai gyűlésekre, mint logopédushoz, eljött a pillanat, hogy a közép-nyugati családfő prototípusát adó Homer Simpson is szembeszálljon a szövetségi gonosszal.
A Simpson család mozifilm legnagyobb erénye, hogy – bár változott a képarány – az alkotók nem adták fel a tévésorozat dramaturgiáját, és az ömlengős nagyjelenetek helyett megint a helyzetkomikumon van a hangsúly, amely – mint tudjuk – Simpsonék esetében olyan létszükséglet, mint a családi pótlék vagy a tévéújság. Ha pedig akad egy romantikus-tanulságos nagyjelenet, a szereplők tíz perccel később egy beszólással még az emlékét is a földbe döngölik. És bár a történetből adódóan (a korrupt Környezetvédelmi Ügynökség hermetikusan elzárja a világtól a halálra ítélt Springfield lakosságát) számos nagyjelenetre lenne ok, a világmagyarázat helyett a főszereplő az emberi gyarlóság, a kézzel rajzolt 2D-animáció és a remény, mely utoljára hal meg. A Simpson család nem remekmű, de sajnos nem is emlékezetes alkotás, az alkotók ugyanis saját hibájukba estek: a film olyan pergő és szórakoztató, mint a húszperces tévéepizódok, így nem is tűnik többnek azoknál.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9118 |
