Hirsch Tibor
Mit jelent a dzsungel az ezredvégi városlakónak? A bioszféra orgiáját. Ezért van az, hogy aki ma a természetbe vágyik, az véletlenül sem a dzsungelbe vágyik, hiszen a dzsungel nem különbözik a civilizációtól: zavaros és túlkomplikált, nemcsak mindenféle egzotikus halálnemmel fenyeget, de stressz-hatása sem kisebb, mint a hétfő reggeli csúcsforgalomé.
A dzsungelhez – a dzsungel közelségéhez – éppen ezért egyszerű mesék illenek, melyeknek, éppen mert egyszerűek, illik mítoszértékűnek lenni. Maugli, Tarzan, Kaspar Hauser története ilyen történet. Stephen Sommers filmjének forgatókönyvét ellenben mintha azon a hamis elvi alapon kreálta volna a három fős írói agytröszt, hogy a kortárs – amúgy információ-dzsungelben élő gyerek-néző – számára egy mítosz: nem mítosz. Burjánozzék tehát csak szabadon száz virág, száz vagy akárhány vadember-séma: ez való a mai kiskorúnak, ez való mindenkinek, aki számára a pusztuló esőerdő hamarosan amúgy videó-klip metaforát jelent majd… Az eredmény bosszantó. Ugyan ki nem tudta, hogy ha Maugli fölnő, és a dzsungelben marad, Tarzan lesz belőle? Ugyan ki nem tudta, hogy ha Tarzant elfogják, belőle Kaspar Hauser lesz? Ki nem tudta, hogy ha Kaspar Hauser visszaszökik oda, ahonnan jött, és ahol a fehér ember eközben éppen kincset keres, akkor Kaspar Hauser visszaváltozik Tarzanná, Winnetouvá, Nagy Medvévé, esetleg Matula bácsivá, hogy jutalmazza a jót és büntesse a rosszat, a vadon magasabb törvényei szerint? Ki nem tudta, hogy Rousseau óta mindig, mindenütt, ugyanarról a Nemes Vademberről van szó? Ebből azonban még egyáltalán nem következik, bárkinek is szabadságában állana egyetlen dzsungel-leporellóba vagdosni a dzsungel különféle könyveit.
Aki persze tényleg arra kíváncsi, hogy hol is volna a Bagira barátjának és Sir Kán ellenségének helye egy angol gyarmati szalontörténetben, esetleg Indiana Jones kalandjaiban, ha Maugli együtt próbálna bejutni vele a Végzet Templomába, vagy hogyan kezdene az emberkölyök érdeklődni a másik iránt, ha ő volna a Kék lagúna fiú-hőse – szóval, ha van néző, aki elfogadja, hogy a dzsungelben az igénytelen mese is úgy burjánzik minden irányban, akár a trópusi folyondár, akkor az ő számára ez a film legalábbis nézhető. A gyerekeket azonban óvni kellene. Legalább tévézni, mozizni legyen türelmük. Osszák be.
Egyik nap Tarzan, másik nap Maugli. A gyanús szintézisekre még ráérnek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/07 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=911 |
