Géczi Zoltán
A hongkongi triád- és rendőrdrámák világa komplex és markáns mozgóképes kincsestár, amely az elmúlt két évtizedben a nemzetközi színtérre is elemi hatást gyakorolt.
A hongkongi akciómozi arculatát évtizedeken át a tradicionális harcművészeti filmek határozták meg. A szédítően gazdag fegyverarzenállal gazdálkodó wu shu, vagy a látványos kung-fu mozik mellett nem tetszettek erős konkurenciának a gengsztertörténetek, az ősi mesékből és legendákból táplálkozó klasszikus kardjátékfilmek hőseivel és anti-hőseivel szemben a nagyvárosi betonrengetegben egymásnak feszülő bűnözők és rendőrök csekély vonzerővel bírtak - ahhoz, hogy a zsáner népszerűvé váljon, valakinek meg kellett teremtenie a triádok és a rájuk vadászó nyomozók mozgóképes mítoszát.
Eme történelmi pillanat 1986-ban, a Szebb holnap (A Better Tomorrow) bemutatásával következett be; John Woo szoros költségvetésből gazdálkodó, gyéren reklámozott mozija fekete lóként vált az év kasszasikerévé. Woo és alkotótársai új műfajt teremtettek: akadtak, akik a heroic bloodshed, azaz hősies vérfürdő, mások Hong Kong Blood Opera, azaz hongkongi véres opera címkét akasztották az eposzi minőségű krimikre, a forradalmi stílusban felvezetett akciószekvenciákat pedig bullet balett (lövedék-balett), vagy a kung-fu és a „gun” (fegyver) szavak összevonásával gun-funak titulálták.
John Woo filmvíziójában a városi gengsztertörténetek fatalista, veszteségekkel és pszichológiai krízisekkel terhelt drámák, a Beretta 92FS éppoly mitikus és mélyen személyes eszköze a konfliktusok megoldásának, mint a klasszikus kardjátékfilmek fellengzős nevekkel illetett pengéi, a tűzharc pedig nem másodpercek alatt lezavarandó adok-kapok, hanem lassan kibomló, halálos balett, amely minden esetben komplex és látványos dirigálást igényel. A Szebb holnapban valamennyi szereplő rá jellemző, eltérő küllemű és hangú pisztolyt használ, a direktor szélesvásznat betöltő nagytotálok segítségével fetisizálta a lőfegyvereket, hosszan kitartott snittekben, lassítva mutatva meg, ahogy elsütik, töltik vagy ürítik őket. A bonyolult koreográfia által kibomló, gyakorta tömeges tűzpárbajok extravagánsak és energikusak, szürreálisak és rendkívül agresszívek – látvány és drámai töltet terén a klasszikus harcművészeti filmek végső leszámolásain is túltesznek.
Woo nem csupán az akciójelenetek terén bizonyult gondolatgazdag renegátnak, de a karakterformálás, a cselekményt mozgató interperszonális viszonyrendszer megkomponálása, valamint a színészválogatás terén is látnoki képességű auteurnek mutatkozott. A Szebb holnap főalakja, Mark Gor (Chow Yun-fat) munkája során hidegvérű, kiterjedt gyakorlattal rendelkező gyilkos, a triád kíméletlen végrehajtója; magánéletben filantróp, óriási szívvel és élénk humorérzékkel megáldott figura. Mark egykoron nagymenő volt, de egy tűzharcban csúnyán megsérült, társa, Sung (Lung Ti) ugyanekkor börtönbe került egy balszerencsés biznisz végkifejleteként, miközben öccse (Leslie Cheung) már a rendőrtiszti akadémiát járta. A bicebócává vált végrehajtó az új triádfőnök – egykori, hálásnak nem igazán mondható beosztottja - keze alatt szolgál legutolsó senkiháziként, arcát s becsületét elbukva, szinte hajléktalanként tengetve napjait. Mindeközben frissen szabadult barátja elkeseredetten próbálna tisztességes életet kezdeni, de saját testvére sem hisz neki, s miután rendőri előmenetelét börtönviselt bátyja ellehetetleníti, dacos gyűlölettel tekint testvérére: rögeszméjévé válik, hogy le kell tartóztatnia, vagy akár meg kell ölnie őt, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a törvény és a testület iránt. Vagyis a véres összecsapások által tagolt konfliktus nem holmi anyagiak körül realizálódik, de a klasszikus tragédiákhoz hasonlatosan morális természetű, a hűség és az árulás, a testvériség és a megbocsátás motívumait helyezi középpontba. Woo elsőrangú drámai érzékkel építette fel a hosszú expozíciót, feszültséget és fenyegető légkört teremtett: a szereplők – legyenek bár rendőrtisztek, közgengszterek, triádfőnökök – valamennyi léptét csendesen suhanó árnyékként kíséri a halál, a veszély állandó, a végkifejlet mindvégig bizonytalan.
A Szebb holnap főszereplője, Chow Yun-fat kulturális ikonná, a műfaj abszolút héroszává emelkedett. Az 1980-as években, mikor az amerikai akciófilmeket a nyers erőre hegyezték ki, és konditermekben tenyésztett, intellektuális kihívásokkal küszködő emberi úthengerek mészárolták a jellegtelen és jellemtelen ellent, ő képes volt stílust és lelket adni a karakternek. A sötét öltönyhöz fehér inget és hosszú ballonkabátot (ez az összeállítás, amelyet később rajongók ezrei hordtak elkötelezettségük jeléül, remekül rejti el, illetve mutatja meg a lőtt sebekből serkenő vér vörösét) viselő Mark Gor a cool gengszter prototípusa lett: minden mozdulata kifinomult eleganciát sugároz, de a makulátlan viselet nem piperkőcöt, hanem egy tettre kész, a halállal napi rendszerességgel farkasszemet néző harcost takar.
John Woo költői szépségű erőszakdrámája csupán bődületes anyagi sikerénél fogva is megvilágosító erővel hatott a hongkongi filmipar döntéshozóira, és a rákövetkező években a rendezők sorra készítették el a maguk heroic bloodshed verzióit. Bár a produkciós irodák nyilvánvalóan a nagy kaszára hajtottak, a tehetséges alkotók - mint Tsui Hark, Ringo Lam, Wong Kar-wai és társaik - valóban első osztályú tételekkel gazdagították a zsánert. A hihetetlen népszerűségnek örvendő triádfilmek tömegtermelésének végletekig hajszolt tempóját jól szemlélteti, hogy Chow Yun-fat nem kevesebb, mint 34 mozit forgatott ezalatt az idő alatt. Csakis a legfontosabbakra szorítkozva, Woo dirigálásával készült a Szebb holnap 2 (1987), a Jean-Pierre Melville Szamurájának parafrázisaként született A gyilkos (The Killer, 1989), miként a Golyó a fejbe (Bullet in the Head, 1990) is a klasszikusok listáját gazdagítja. Ringo Lam más egyebek mellett a Lángoló város (City on Fire, 1987) és a Vad hajsza (Wild Search, 1989) során támaszkodott az elképesztő munkabírásról tanulságot tévő színészzsenire, Taylor Won a Triádok: Az igaz történet (Triads: The Inside Story, 1989) főszerepét bízta rá, Tsui Hark pedig a Szebb holnap harmadik, retrospektív epizódjában dirigálta őt.
A prosperitás korszakát Ringo Lam 1993-as Full Contactja zárta: a közönség hét év leforgása alatt szükségszerűen beleunt a futószalagon ömlesztett hősies vérfürdőkbe, így a Chow Yun-Fat és Simon Yam főszereplésével készült film elvitathatatlan érdemei ellenére is csúfosan megbukott. A Jurassic Park nekivadult pixeldinoszauruszai eltiporták a snájdig gengsztereket, a szakma megdöbbenésére amerikai film került a hongkongi box office trónra, John Woo – akit a nyugati szakírók időközben az „erőszak Mozartjának” kiáltottak ki - pedig, megérezvén, hogy munkája hazai földön bevégeztetett, Amerikában nézett új kihívások, új lehetőségek után.
A bűnügyi zsáner az aranykor lecsengésével is népszerű maradt, az elkoptatott formulák megújítása azonban megkerülhetetlennek mutatkozott: ki kellett lépni John Woo hosszú árnyékából, át kellett értelmezni a műfajt.
A második generáció meghatározó jelentőségű, mások számára is mintákat szolgáltató alkotóivá Wai Keng Lau és Johnny To (avagy Johnnie To) váltak. Wai Keng Lau operatőrként kezdte pályáját (Ringo Lam Lángoló városát, illetve Wong Kar-wai Csungking Expresszét is ő fotózta), a dédelgetett vágyak tárgyát képező rendezői székbe 1990-ben huppant bele. Az áttörést az 1996-ban bemutatott Fiatal és veszélyes (Young and Dangerous) hozta meg számára, amelyhez egy népszerű képregény-folyam, a Kau Man által írt Teddy Boy szolgáltatta a nélkülözhetetlen inspirációt. A Fiatal és veszélyesből nem kevesebb, mint hét rész készült Ekin Cheng és Jordan Chan főszereplésével, illetve fél tucat spin-off (Once Upon a Time in Triad Society, Portland Street Blues, Those were the Days stb.) is született, ám a mennyiség – eltekintve az átlagosra sikeredett negyedik, és a csupasz rutinból összetákolt ötödik epizódtól – bravúros módon nem kényszerítette menthetetlen lejtmenetre az öt éven át futó sorozatot.
A Veszélyes fiatalok a nagyvárosban felcseperedett, szilaj, az erőszakra igencsak fogékony, a jó élet reményében gengszterré vált ifjak maffia-karrierjét mutatja be, a flashbackekkel gazdagított történet több szálon halad és évtizedeken ível át. A gyermekkori barátokból felálló, befolyását fokozatosan gyarapító család története helyszínekben, részletekben és mellékszereplőkben egyaránt gazdag (a Keresztapát bajosan lehetne vele összemérni, riválisként inkább a Kinji Fukasaku által dirigált Yakuza Papers-sorozatot érdemes megemlíteni), témaválasztása, történetmesélés stílusa, kivitelezése által egyaránt markánsan elkülönül az első nemzedék filmjeitől. Szereplői nem érett férfiak, hanem éhes fiatalok, akik méretre gyártott öltönyök helyett bármelyik butikban beszerezhető bőrdzsekit viselnek, és shakespeare-i emelkedettségű konfliktusok helyett a mindennapos üzletmenetet megakasztó problémákon próbálnak úrrá lenni. Amíg John Woo a romantikus erőszak felkent apostolaként a pátoszt messze a valóság elébe helyezte, bátran idolizálta szereplőit, miközben erkölcsbíróként rótta ki rájuk a súlyosabbnál súlyosabb büntetéseket, Wai Keng Lau a popkultúra igényei szerint alakította a filmsorozat menetét, egyszerű vágyak és félelmek által motivált, hétköznapi és vagány figurákat teremtett, akik végső soron képesek boldogulni, anyagiakban gyarapodni a szervezett bűnözés kemény világában. A filmet éppen ezért érték komoly kritikák: a hongkongi sajtó és a bűnügyi hatóságok (kiváltképpen az Organized Crime and Triad Bureau) számos esetben véltek aggasztó összefüggéseket felfedezni a leromló bűnözési statisztikák és a mozifilmek látogatottsága között, és nyilatkozatokban utaltak rá, hogy Wai Keng Lau romantikus színezetű, divatot teremtő gengsztermítoszai csábító életpálya-modellt kínálnak fel a tinédzserek számára.
Johnny To, az immáron legendává vált Milkyway Image Ltd. produceri iroda alapítója 1980-ban debütált rendezőként, de a bűnügyi zsánerbe csak az 1990-es évek végén szédült bele igazán, rögvest olyan klasszikusokat készítve, mint A hős sosem hal meg (A Hero Never Dies, 1998), a Küldetés (Mission, 1999), vagy a Csendes háború (Hidden War, 1999). Az 1955-ös születésű férfiú producerként és rendezőként egyaránt tevékeny, totális művészeti és pénzügyi kontrollt gyakorol a filmkészítés folyamata felett, színészválasztás dolgában pedig páratlanul makacs, a nyerő csapaton változtatni nem hajlandó. A szereposztások dönthetetlen pilléreit Andy Lau, Simon Yam, Suet Lam, Francis Ng, Maggie Siu jelentik; kis túlzással elmondható, hogy nélkülük már a kamerát sem hajlandó bekapcsolni. Kedvenc főszereplője, Andy Lau az új nemzedék legnépszerűbb alakja, a kantopop-biznisz körülrajongott idolja; sokoldalúsága, sugárzó sármja és intelligenciája okán felkérések tömegeit kapja (filmográfiája eddiglen 134 tételből épül fel), arca garancia a sikerre. A busafejű karakterszínész, Suet Lam szinte valamennyi filmjében feltűnik, hol szerényebb, hol dominánsabb szerepekben, Simon Yam nemkülönben elválaszthatatlan alkotótárs; briliáns tehetségű és zavarba hozhatatlan módon rutinos aktor ő (pályafutása során százharmincnál is több nagyjátékfilmben játszott), kinek a frusztrált rendőrtől a nagymenő maffiózóig valamennyi figura a kisujjában van. Johnny To operatőr dolgában is hűséges, immáron tíz éve dolgozik Cheng Siu-keunggal, aki hűvös és szofisztikált képek által valósítja meg a rendező vízióit, és mesterien ért az akciószekvenciák filmezéséhez. A második nemzedék direktorzsenije elsőrangú csapatot igazgat, és lélegzetvételnyi szünet nélkül, lankadatlan szenvedéllyel forgat: évi három film meg se kottyan neki, mégis szinte bármelyik műve ajánlható - Wai Keng Lau mellett ő nevezhető generációja legnagyobb hatású elbeszélőjének.
A hongkongi bűnügyi film következő nagy pillanata 2002-ben következett be, amikor a sorozatokra specializálódott Wai Keng Lau és operatőrtársa, Siu Fai Mak által közösen levezényelt Szigorúan piszkos ügyek (Infernal Affairs) totális győzelmet aratott a filmszínházak közönsége felett. A mozi egy rendőrtiszt (Tony Leung) és egy triádtag (Andy Lau) küzdelméről szól; mindketten beépített emberek, egyikőjük a maffia szolgálatában áll, a másik a hongkongi rendőrfőkapitányság magas rendfokozatú nyomozójaként dolgozik. Immáron egy teljes évtizede élnek önként vállalt számkivetettségben, minél fogva személyiségük végtelenül eltorzult, a morális határok feloldódtak: a rendőr maffiózóként gondolkodik és cselekszik, a triád embere pedig önfeledtebb pillanataiban tiszteletre méltó polgárnak, a bűnüldözés elhivatott harcosának véli magát. Egy kölcsönösen dugába dőlt akció után ugyanazon feladatot kapják, miszerint meg kell találniuk a szervezetbe beépült téglát, s miután önmagukat nem állíthatják elő, a másik után kezdenek el nyomozni. Közös dilemmájuk feloldhatatlannak tűnik, holott Ming és Yan lélekben sorstestvérek, egy érzelmi frekvencián működnek, ugyanazon morális értékek mentén élnek, közös démonok kísértik lépteiket. A jelenet, amelyben egy méregdrága analóg sztereókészülékekkel foglalkozó demóteremben ücsörögnek, és kábelekről, hangsugárzókról, csöves technikáról cserélnek tapasztalatot az audiofilekre jellemző szent áhítattal, megmutatja, emberként mily közel is állnak egymáshoz - ám miután egymás fizikai létét veszélyeztetik, konfliktusuk radikális megoldást kíván.
A két nagyformátumú férfiú végletekig kiélezett, paranoiás fordulatokkal teli párbaja a mainstream amerikai móditól eltérően nem tekinti idiótának a nézőt (cselekményszövése mindvégig életszerű és intelligens, bőséggel ad szellemi munkát a figyelmes közönség számára), a film varázsát az okos forgatókönyvön, a vasfegyelemmel megkomponált kameramunkán és az ihletett színészi játékon túl (Andy Lau és Tony Leung hírnevükhöz méltóan nagyszerűek) a környezetnek köszönheti. Wai Keng Lau már a Fiatal és veszélyes sorozatban is nagy szereppel ruházta fel a kínzó helyhiány miatt felfelé terjeszkedő, üvegből és vasbetonból épült, hideg fényekben fürdőző szupermodern Hongkongot, a Szigorúan piszkos ügyekben azonban kitágult a tér, a zsúfolt metropolisz szinte önálló entitássá válik. Amíg John Woo gátlástalanul heroizált, a Fiatal és veszélyes pedig popkulturális mítoszt teremtett, Wai Keng Lau nihilista szemléletű alkotása a nagy elődök könyörtelen cáfolata - végső konklúziója szerint a triádok és a rendőrség élethalál-játszmájában senkit sem óv meg az isteni gondviselés, hosszabb távon még a legerősebbek és legrafináltabbak sem kerülhet ki élve a városi háborúból.
Az utóbb trilógiává duzzasztott Szigorúan piszkos ügyek trendet teremtett, a cselekmény komplexitása, a film nihilista hangulata, a szembenálló szereplők finomra hangolt, tragikus végkifejletű kapcsolata megihlette a hongkongi forgatókönyvírókat és rendezőket. Jelentőségteljes tény, hogy Jackie Chan két évvel később készített dolgozata, a New Police Story (rendete: Benny Chan) is látványosan szakított a Rendőrsztori-sorozat kőbe vésett hagyományaival, és a hajmeresztő akciók mellett a drámára, a szereplők közti viszonyrendszerre helyezte a hangsúlyt, a hajdanán kedélyesen pofozkodó, bohém rendőrtiszt pedig megtört, alkoholistává züllött alakká tétetett. Még egy, lényegesen érdekfeszítőbb és frissebb darabot emelve ki az új módi követői közül, a Yee Tung-shing által dirigált Pártfogolt (Protégé, 2007) egy rendőrnyomozó és egy visszavonulás előtt álló drogbáró antagonisztikus viszonyát tette meg a dramaturgia súlyponti elemévé. Az őszülő gengszterfőnök, Quin (Andy Lau) figyelemmel és bizalommal övezett protezsáltját, Nicket (Daniel Wu) szeretné utódjának, ám a feltörekvő gengszter korántsem az, kinek látszik; valójában a szervezett bűnözés elleni osztály beépített ügynöke, aki serényen gyűjti a terhelő bizonyítékokat az útját egyengető atyamester ellen.
*
A brit fennhatóság elmúltával, a Kínai Népköztársaság hatalomátvételével elbizonytalanodott, új utakat kereső filmszakmát reménnyel töltötte el a Szigorúan piszkos ügyek sikere, ám az óvatosan derülátó prognózisokkal szemben 2003 nem a piaci erősödés, hanem a sötét kétségbeesés évévé vált. Az iparág vágyait tébolyult hurrikánként döntötte romba a SARS-vírus és a nyomában támadt hisztéria: a vetítőtermek kiürültek, a forgatások négy teljes hónapra leálltak; nemkülönben nyomasztó ómen volt, hogy Leslie Cheung, az aranykor bálványozott színésze öngyilkosságot követett el, majd a 40. életévében járó Anita Mui (Szebb holnap 3) is eltávozott. Bár ebben az elátkozott évben is születtek remek filmek (Ringo Lam: Finding Mr. Perfect; Wai Keng Lau: Infernal Affairs 2-3; Johnny To: PTU), a szakma krízisbe került - a segítség pedig meglepő módon egy olyan rendezőtől érkezett, ki korábban nem kifejezetten brillírozott a bűnügyi mozik terén.
Wilson Yip Sha Po Lang (2005) című, all-stars szereplőgárdával (Donnie Yen, Sammo Hung, Simon Yam, Kai Chi Liu, Jacky Wu) forgatott rendőrdrámája valóságos felmentő seregként tört be a hongkongi akciófilmek világába. Az S.P.L. az új generációs triádfilmekhez hasonlóan neo-realista szellemiségben fogant; egyik oldalon sincsenek benne hősök, csak megtört, mindenre elszánt keményfiúk, akik, miközben ellenfeleikkel minden együttérzés nélkül, brutális módon számolnak le, félve babusgatják azt a kevés boldogságot, amely életükben még megmaradt. Szemlélete alapvetően kritikus, modus operandi terén elmossa a határvonalakat a szervezett bűnözés elleni detektívcsoport tagjai és a triádkatonák között, megerősítve a Szigorúan piszkos ügyek vezértételét, miszerint a bűnözés és a bűnüldözés világára mi sem jellemző kevésbé, mint a hősiesség, a fair play és a nemes jellem. Akciójelenetei félelmetesen meggyőzőek, kiváltképpen a puszta kezes harcok (Donnie Yen és Jacky Wu elképesztően vad és technikás párbaja az akciófilmek történetének egyik legnagyszerűbb showdownja), amelyeket hagyományos módszerekkel, digitális rásegítés nélkül forgattak le, de a film noirokat idéző, okos és fordulatos történetmesélés – amely bizonyos pontokon John Woo, másutt Johnny To hangnemére rímel - önmagában is lenyűgözi a nézőt.
A szaksajtó a klasszikus hongkongi akciómozik újraéledéseként ünnepelte Wilson Yip remekművét, amely szigorú besorolása (hála a kínai cenzúrának, a filmet csak felnőttek tekinthették meg) ellenére is szép bevételeket fiadzott, és fiatal rajongók hadát állította a zsáner mellé. Sikere jótékony hatást gyakorolt a műfajra, így Johnny To újabb munkái (Election, 2005; Election 2, 2006; Exiled, 2006), Wong Chin-Po triádfilmje (Mob Sister, 2005), Wai Keng Lau aktuális rendezése (Confession of Pain, 2006) odahaza és külhonban egyaránt kiemelt figyelemben részesültek, és a tetszhalálba révült HK blood opera új erőre kapott.
2007-ben a hongkongi bűnügyi film betöltötte huszadik életévét. A kerek születésnap alkalmából a szakma három legendája merész bejelentést tett: Ringo Lam, Johnny To és Tsui Hark közleményben tudatták, hogy közös vállalkozásba fognak. A nagy trió szokatlan módon nem szkeccsfilmmel tisztelgett a revitalizált műfaj előtt, hanem felosztották a direktori munkát, és az idei cannesi filmfesztiválon bemutatott Háromszög (Triangle) 101 perces játékidejét három szekvenciára bontva vezényelték le. A szokatlanul merész kollaborációt felemásan fogadta a kritika, ám a lényeg ez esetben nem is a film végső minősége, hanem maga a gesztus volt: a műfaj atyamesterei, miként a hongkongi maffiacsaládok frissen beavatott tagjai, közös eskü által kötelezték el magukat a zsáner mellett, kifejezve hitüket, hogy a hongkongi triádmozi élt, él és élni fog.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 38-42. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9105 |
