Vincze Teréz
Az 1994-es alapmű a film száz éves történetének első korszerű szaktudományos áttekintése.
A filmművészet elképzelhetetlen filmsztárok nélkül, és – bár ismertségük nem mérhető hollywoodi kollégáikéhoz – a filmtudományban is vannak sztárok. Általában több évtizedes kutatói munkájukról, korszakos jelentőségű könyveikről, világszerte lábjegyzetek és bibliográfiák tömkelegében végbement kanonizációjukról ismerni fel e hírességeket. David Bordwell például kétség kívül a filmtudomány egyik csillaga, a Thompson–Bordwell szerzőpárost pedig leginkább a Ginger Rogers–Fred Astaire duóban megnyilvánuló produktivitás és tökéletes összhang filmtudományi párhuzamaként jellemezhetnénk. A film története című összefoglaló művük hazai megjelenését a magyar filmes könyvkiadás rendkívül fontos pillanatának tartom. A kötet első kiadása angol nyelven 1994-ben jelent meg, s nem kevesebbre tett kísérletet, mint hogy a film világtörténetének addigi 100 évét egyetlen összefüggő történeti műben próbálja elmesélni. A szerzőket akkor már negyed százados oktatói és kutatói múlt hitelesítette, a filmtörténetírás területén pedig – többek között – a Janet Staigerrel közösen jegyzett, módszertanilag is újító, a klasszikus hollywoodi filmet tárgyaló nagyszabású vállalkozással (The Classical Hollywood Cinema: Film Style and Mode of Production to 1960) tették le a névjegyüket. Ebben a könyvben a filmgyártás eljárásmódjainak vizsgálatát arra használták, hogy konkrét művek analízisének történeti dimenziót adjanak, s ezáltal összekapcsolják a film stílustörténetét a mozgóképipar történetével. A könyv megjelenésének idején (1985) a filmtörténetírásban általánosságban is új tendencia volt kibontakozóban, melynek az volt a célja, hogy korszerű módszertani alapokra helyezze a film történeti szempontú tanulmányozását. Ez a „revizionista” irány többek között a történeti forrásokhoz való visszatérést, azok újraértékelését kezdeményezte és a gyártástörténet filmtörténetbe való integrálását is fontosnak tekintette. A Thompson–Bordwell-féle nagy filmtörténet a nyolcvanas évek filmtörténetírással kapcsolatos megfontolásait követi. A kötet bevezető fejezetében nagyon világosan és közérthetően foglalják össze mindezeket a módszertani tanulságokat. Már itt jól érzékelhető, hogy a szöveg hangütése kifejezetten tankönyvszerű: gondolatvezetése könnyen követhető, szemléletes példákkal világít meg bonyolult problémákat. A könyv – a lehetőségekhez mérten – szerkezetében és fogalmazásmódjában is mindvégig tartja magát ehhez: jól követhető, világos tagolású, s ebből következően bárki haszonnal forgathatja. A főszövegen kívül (ami a filmtörténet átfogó narratíváit próbálja feltérképezni) találunk „keretes” részeket, melyekben egy-egy jelenség külön figyelmet kap. A fejezetek végén az adott témához kapcsolódó legfrissebb kutatási eredményekről, megold(hat)atlan vagy megoldásra váró filmtörténeti problémákról olvashatunk, s bibliográfia segít a további elmélyülésben. Ez a szerkezet is azt hangsúlyozza, hogy a filmtörténet befejezetlen projektum, amit a módszertani megfontolások és a kutatók által feltett kérdések (is) formálnak. A kötet értéke a rendkívül gazdag és szemléletes képanyag, amit szerencsére a magyar kiadás is átvett. Külön fontos kiemelni, hogy a kötet stílustörténeti érvrendszerét a szerzők az eredeti filmszalagokról kinagyított filmkockákkal illusztrálják, s a gondosan válogatott képsorozatok mozgókép híján is remekül idéznek fel egy-egy stilisztikai megoldást azok számára is, akik az adott filmet nem ismerik. A kötet mind a feldolgozott anyag mennyiségét, mind módszertani következetességét tekintve lenyűgöző teljesítmény. E véleményemhez annak ellenére is ragaszkodom, hogy egy gonosz csúsztatással feltehetném a kérdést: mennyire bízhatunk meg egy olyan filmtörténetben, amely a 60-as évek elejének magyar filmtörténetében Gaál Istvánt az „idősebb rendezők” közé sorolja, a Sátántangót pedig „klasszikus” magyar regénynek titulálja. Egy filmtörténeti összefoglalás azonban nyilvánvalóan nem vállalkozhat minden nemzeti filmtörténet, stílusirányzat és alkotó alapos elemzésére, de a film egy lehetséges világtörténetét felvázolhatja – amit Bordwellék sikerrel meg is tesznek. A magyar kiadás a könyv 2003-as, bővített változatból készült, amely az eredetihez képest egy teljesen önálló új fejezetet is tartalmaz a filmtörténet legfrissebb fejleményeivel. A magyar változatnak sikerült felnőnie a kihíváshoz. Ha néhol volna is jobb és frappánsabb ötletem egy-két, a magyar nyelvben még meg nem gyökeresedett filmes szakkifejezés magyarítására, a fordítás érzékletes és pontos. A képek minősége is teljesen kielégítő (aminek fontosságát ez esetben szinte lehetetlen túlhangsúlyozni), bár a színes képek kisebb része összekeveredett, néhány pedig rejtélyesen eltűnt, pedig a szöveg utal rájuk. Ezek azonban valóban csak apróságok, kijavításukra remélhetőleg lesz még mód a számos új kiadásban, melyeket ez a könyv feltehetően magyar nyelven is meg fog érni. Kristin Thompson – David Bordwell: A film története. Budapest: Palatinus, 2007. 802 oldal. Fordította: Módos Magdolna.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/08 50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9076 |
