Ádám Péter
Vannak színészek, akik csak a magánéletben játszanak, de amikor színpadra vagy kamera elé lépnek, mindig eszköztelenek, visszafogottak, őszinték, hitelesek. Ilyen volt a május 30-án elhunyt Jean-Claude Brialy is. Más színész felveszi a maszkot, amikor a kamera berregni kezd, vagy felmegy a függöny, ő megszabadult tőle.
Alain Delon és Jean-Paul Belmondo nemzedékéhez tartozott; az ő fesztelenebb játékstílusa is ugyanúgy szakítás a jeune premier Jean Gabin- vagy Gérard Philip-féle karizmatikusan eszményített típusával. Jóllehet képességei semmivel sem maradtak alatta a két nemzedéktárs tehetségének, ő mintha a „hivatalos” rangsorban hozzájuk képest egy gondolattal hátrább szorult volna: van abban valami fájdalmasan jelképes, hogy a két Césarral, amit 1977-ben és 1988-ban egy Tavernier- meg egy Téchiné-filmben nyújtott teljesítményéért kapott, mindkét alkalommal csak a „második legjobb férfialakítást” jutalmazták.
Ebben, meglehet, az is közrejátszik, hogy ő intellektuálisabb, fajsúlyosabb színész; mint annyi másnál, a nevettetési kényszer és „bohócvigyor” őnála is a mély kétségbeesésnek, a sötét melankóliának lehetett az álcája. Míg fiatalkori szerepeiben többnyire elegáns sármőr, párizsi világfi, gőgös-cinikus életművész, könnyelmű dandy, idősebb korában bonyolultan összetett figurákat is életre tudott kelteni. A közvetlenül halála előtt befejezett tévéjátékban, ez volt utolsó szerepe, a francia-zsidó mártírköltőt, Max Jacobot alakította.
Szűk horizontú, korlátolt kispolgári környezetbe született (apja hivatásos katonatiszt), de már tizenhét évesen szakít családjával, Párizsba megy, egy darabig kétkezi munkákból tengődik, de szerencséjére megismerkedik a későbbi „Új Hullám” vele egyívású fiataljaival, Godard-ral, Truffaut-val, Rohmerrel, akik már akkor felismerték tehetségét. Fel is bukkan egy-két filmben, majd 1958-ban, szinte egyik napról a másikra a siker: Claude Chabrol ráosztja a Szép Serge egyik főszerepét.
Ettől fogva Godard-tól Truffaut-ig, Rohmertől Buñuelig vagy Tavernier-ig úgyszólván nincs is jelentős rendező, akivel ne forgatott volna. Filmográfiája szerint vagy kétszáz filmben játszott. Emellett rendezett is (igaz, nem valami fényesen), színházi szerepeket is vállalt (főleg bulvárdarabokban), és mintha ez sem volna elég, volt színházigazgató, étteremtulajdonos, tévé-producer és memoáríró. Körülrajongott, ünnepelt színész volt, rendszeres vendége a francia tévé show-műsorainak. És a nagy bohóc közben Shakespeare-drámákról álmodozott. De ezt nem adta meg neki a sors. Ami nem lehet véletlen. Ezekben a szerepekben sok olyasmi felszínre került volna, amit egész életében igyekezett magába zárni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/07 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9036 |
