Németh György
Sokféle indítéka lehet annak, ki miért készít ógörög mozit. A 300 különleges eset, a Sin City szellemiségét vetíti vissza görög–perzsa háborúk idejébe.
A 300 megtekintése mi másra késztetne egy ókortörténészt, minthogy megvizsgálja, ki miért készít mozit pont az antikvitásról. Az indíték sokféle lehet, de a háttérben mégis valamilyen aktuális problémára keresik – igencsak eltérő színvonalon - a választ. A 300 éppen ezért különbözik elődeitől. Nem a történelmet filmesíti meg, hanem egy képregényt. Ami persze következményekkel jár.
*
Vannak történetek, amelyeket újra meg újra el kell mondani. Elmondani azért, hogy minden generáció megismerkedjék velük, de azért is, hogy minden generáció elmesélhesse, ábrázolhassa őket a saját eszközeivel. Az el nem mondott történetek feledésbe mennek, velük együtt hőseik is, és az a tanulság is, hogy egykor lehetett másképp is élni, mint ma, kényelmes, civilizált, de kevés nagy történetet teremtő korunkban. Ha egy filmrendező ókori történethez nyúl, annak többek között ez lehet az oka.
Akhilleusz azért választotta a rövid, de dicső életet, mert egy örökre emlékezetes történet hőse akart lenni. Ezt még a Trója-filmből is megtudhatjuk, persze jobb lenne az Íliászból. De az Íliászt ma már nem olvassák, az Odüsszeiát sem szívesen, mert – magam hallottam az érvet egy gimnazistától – Devecseri fordítása „nehezen érthető”. Persze annak a generációnak a számára, amely Móricz Légy jó mindhalálig című regényét is nehezen olvashatónak minősíti (tegyük hozzá, egyes pedagógiai korifeusok támogatásával, akik ezért törölni akarják a kötelező olvasmányok listájáról), az időmértékes verselés igencsak zavaró lehet. Így aztán marad a Száz híres regény iskolai olvasmánykivonata – és a képregény. A Képes Biblia (Biblia pauperum) akkor jelent meg a templomok falán, amikor a hívek még nem tudtak olvasni, de a szent történetet közvetíteni akarták számukra. A mai képregények is megteszik, hogy saját fantáziaviláguk mellett a régi, nagy történetekhez nyúlnak, Frank Miller például a Sin City után a 300 thermopülai hős önfeláldozásához. Eddig is sejtettem, hogy nem kedvelem a képregényeket, és alapvetően egy olyan kor termékének tartom őket, amikor legtöbb embertársunk számára végképp elveszett az olvasás öröme. Az „ismeretterjesztő” képregény nem vezet el az antik irodalomhoz és kultúrához, mert felvizezi, lebutítja például az Iliászt vagy az Odüsszeiát és mindent, amihez nyúl.
Mondjuk kínos lett volna, ha annak idején Pasolini a Máté evangéliumát nem az Újszövetség, hanem egy írástudatlanoknak szánt késő középkori „képregény”, a Biblia pauperum alapján forgatja. A Miller-féle 300-zal pedig egy ókortörténész számára az a gond, hogy a szerzőnek fontosabb a saját, Hérodotosszal nagyon nem kompatibilis víziója, mint a thermopülai csata okai, lefolyása és a mögötte álló társadalom és kultúra történeti hitelessége. Miller Sin City szellemiségét vetíti vissza görög-perzsa háborúk idejébe, és olyan szuggesztíven, hogy a felkészületlen olvasó nem is érzékeli az anakronizmust.
Amúgy ókori témához sokféleképpen lehet nyúlni. Cocteau Orfeuszában motoros gorillák kísérik a halált, és a főhős nem szerelméért, hanem a (nőnemű) halálért vállalja az alvilági utazást. Az író bátran és autonóm módon nyúlt a mitológiához. Ezzel a görögök példáját követte. Euripidész például a Helené című drámában nem kevesebbet állít, mint hogy Helené nem is járt Trójában. Agamemnónék tévedésből, egy ködképért (mai nyelven klónért) vívták meg az egész háborút. Sejthető, hogy a szerzőnek mi lehetett a véleménye saját korának esztelen vérontásáról, a peloponnészoszi háborúról. A Trója filmváltozatának olykor bumfordi dramaturgiai „újításait” ezért viseltem türelemmel. A Nagy Sándor ehhez képest még hűséges történelmi tablónak tekinthető. A homoerotikus szálnak a sajtóban botrányként tálalt kiemelése csak azt bizonyítja, hogy a történeteket bizony nem mesélik el elég gyakran, és az újságírók ritkán olvasnak Plutarkhoszt.
Talán az eddigiekből is kiderült, hogy az ókori mítoszok és történelmi témák alkotó feldolgozása nem idegen tőlem, sőt kifejezetten fontosnak tartom, hogy készüljenek ilyen művek. A történeteket újra meg újra el kell mesélni. És e helyen némiképp megkövetem a képregény műfaját, mivel az Asterix is az, és szemtelen, egyértelműen felnőtteknek szóló humora ellenére (a francia eredeti tele volt a napi politikára és divatokra való utalással, nyelvi geggel) többé-kevésbé sikeresen alakult át gyermekek kedvencévé rajzfilmen. A Folytassa, Cleó! négyszögletű biciklikerekei csak a későbbi Brian élete gegparádéjához hasonlíthatók. Ezek a filmek is az ókorban játszódnak, de a Brian élete elég sokat elmond például a mai palesztin konfliktus tragédiájának fintorairól is. Vagyis rólunk szól. Akik a Tróján vagy a Nagy Sándoron fanyalogtak (és riportermikrofonuk előtt több ízben engem is erre akartak rávenni), különös módon nem kifogásolták sohasem az Asterixet, a Folytassa, Cleót vagy a Brian életét. Talán azt érzékelték, hogy ezek komédiák, ezért a torzító tükör használatát megengedhetőbbnek tartották. A komédia éppen azért időtlenebb a tragédiánál, mert az változhat a történelemben, ki miért (eszméért, vallásért, hazáért) hajlandó az életét feláldozni, de az nem, hogy melyik tulajdonságai teszik az embert röhejessé. Fellini Satyriconja viszont már kivívta az ókorász szakma rosszallását (noha a forrás, Petronius munkája saját korában legalább olyan fékevesztett és anarchisztikus volt, mint a későbbi film). Talán túl torzra sikerült a tükör.
Azt hiszem, Zack Snyder filmjét igen előkelő környezetbe helyeztem. Ezzel persze még véletlenül sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a 300 összemérhető Fellini, Cocteau vagy akár Terry Jones munkáival. Csak azt, hogy az ókorról filmet csinálni nem elavult dolog, nem kevés akadémikus beavatott köldöknézése vagy feltétlenül kereskedelmi célú gagyi. Ami miatt a 300 rossz érzéssel tölt el, az az, hogy tényleg az, aminek látszik: mozgóképesített képregény. Ez nem csupán az egyes beállításokból (például a halott spártai király képe tökéletesen azonos Frank Miller megfelelő lapjával) és a film szín- és formavilágából látszik. Ilyen műanyag Hellasz létrehozatala óriási mesterségbeli tudásról árulkodik. A baj az, hogy a figurákat is képregényből vágták ki ollóval. Egydimenziósak. Hogy mást ne mondjak, az sem derül ki, miért mészároltatja le magát egy egész hadsereg. A film bemutatójához mellékelt szóróanyag szerint időt akarnak nyerni, amíg a görögök sereget gyűjtenek. A történelemkönyvekből ilyesmire emlékezhetünk (amúgy nem feltétlenül helyesen), de a filmből ez nem derül ki. Sőt, éppen ellenkezőleg. A háromszázak halála előtt a spártaiak egyáltalán nem akarnak segítséget küldeni, hanem parancsmegtagadásukért büntetés várna rájuk, ha hazatérnének. A film elején a király azt mondja (az érthetetlen módon zombiként ábrázolt) ephoroszoknak, hogy 300 fős seregével meg tudja állítani a thermopülai szorosban a perzsákat. Vagyis nem meghalni ment oda. Akkor viszont miért halt meg? Mit értett azon, hogy győzni fog? A film utolsó mondata ezt ugyan elmagyarázza az összezavarodott nézőnek, de mit tegyünk, ha a hősök jelleméből semmi ilyesmire nem következtethetünk, mivel nekik olyan nincs.
A 300 legnagyobb része egy filmre komponált vérfürdő. A spártaiak fegyverzete hiteles, a phalanx mozgása nem. A perzsák oldalán viszont rákollójú szörnyek és más fantasy-figurák tűnnek fel. Ezen a ponton jöttem rá, hogy itt voltaképpen A Gyűrűk Ura görög adaptációját látjuk (a jósjelenetben egy tusfürdőreklámba illő klippel). A film azoknak készült, akik számára Xerxész vagy Sauron ugyanolyan fantasy-hős, mivel történelmi ismereteik nem terjednek ki a perzsa birodalomig. Ez magyarázza, miért válik az áruló Ephialtészból Snydernél (és Millernél) Gollamra emlékeztető szörnyalak.
Egyik volt hallgatóm a bostoni egyetemen tanít. Mesélte, hogy az ókortörténet-előadások kezdetén hallgatóival együtt megnézte a Gladiátort. Az amerikai egyetemistáknak ugyanis elképzelésük sincs a római birodalomról, mivel ennél fontosabb dolgokat sem említettek meg számukra a gimnáziumban. És a Gladiátor – tévedéseivel együtt – alkalmas arra, hogy kiindulópontul szolgáljon egy egyetemi előadáson. Aztán persze kezdődik a valódi oktatás. Snyder filmjét, gyanítom, még ez a kolléganő sem fogja ajánlani diákjainak.
A 300 történelmi tévedéseit nem részletezném hosszasan, mivel ez valójában nem történelmi film, és a céljai közt nem szerepelt, hogy annak látsszék, de az ókortörténész azért mozinézőként is kikívánkozik belőlem: a koraszülött gyerekeket sohasem dobálták le semmiféle szikláról. Plutarkhosz, akit rendszeresen félrefordítanak, csak annyit mond, hogy kiteszik őket a Taügetosz-hegység „Kitevés helye” nevű völgyébe. Ott bárki magához veheti és felnevelheti őket. Ephialtész nem volt spártai, és különösen nem torzszülött. Thesszaliából származott, éppen ezért ismerte jól a Thermopülai szorost elkerülő ösvényt. A háborút túlélte, és mivel a görögök vérdíjat tűztek ki a fejére, emigrációban halt meg. Az ephoroszokat évente választották Spártában, és nem alkottak valamiféle szektát. Feladatuk a királyok ellenőrzése volt. Spártában nem létezett olyan tanács, mint a filmben. A vének 28 tagú testületét a két király egészítette ki harminc főre, de olyan athéni típusú viták, mint ebben a moziban, nem fordulhattak elő. Asszony pedig még véletlenül sem mondhatta el a véleményét idegen követek fogadásakor vagy a vének tanácsában. A perzsák, így Xerxész ábrázolását hagyjuk, ahhoz nem kell ókortörténésznek lenni, hogy érezzük, itt valami nem stimmel. A harci orrszarvú azért még így is sok volt. Arra már inkább a magyar változat valamennyi munkatársának és a sajtó jeles képviselőinek figyelmét hívnám fel, hogy a főszereplő neve Leónidasz, hosszú ó-val, ami a görög ómegának felel meg. Egy görög ugyanis csak ebből tudhatta meg, hogy az öngyilkos hajlamú királyt az oroszlánról (görögül león) nevezték el szülei.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 32-37. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8974 |
| előző 1 következő |   | új komment |
McCl@ne  | #2 dátum: 2007-06-11 18:20 | Válasz |
| A logikátlan fogalmazásmódért elnézést, ritkán olvasom vissza magam, pontokba akartam szedni a mondandómat, nem jött össze... | ||
| Előzmény: McCl@ne #1 | ||
| McCl@ne | #1 dátum: 2007-06-11 18:18 | Válasz |
| Üdv.
A cikket olvasva felmerült bennem néhány kérdés: 1.A 300 c. képregényfilmmel kapcsolatban miért olyasvalaki nyilatkozik, aki így jellemzi a képregényt, mint műfajt: "egy olyan kor termékének tartom őket, amikor a legtöbb embertársunk számára végképp elveszett az olvasás öröme. Az "ismeretterjesztő" képregény nem vezet el az antik irodalomhoz és kultúrához, mert felvizezi, lebutítja például az Iliászt vagy az Odüsszeiát, és mindent, amihez nyúl." A lap rendszeresen olvasójaként meglepetten olvastam a cikket, írója teljesen nyilvánvalóan félreértelmezte az egész 300 "jelenséget" és lehet, hogy sokkal célszerűbb lett volna egy képregényfilmekkel kapcsolatos összefoglaló, hiszen az a film igazi kapcsolata az irodalommal, nem az Iliász... (tudom, hogy ez így nem "hangzott" el, viszonyításképpen jeleztem csak.) Egy a Miller munkásságát méltató cikk közelebb vitte volna az olvasót a 300 helyes értelmezéséhez, esetleg pontosabban rávilágíthatott volna a (szerintem csekély számmal bíró) hibáira, ahogy azt Kovács Marcell cikke néhány oldallal később meg is tette. Ezen hibák közé semmiképpen sem sorolnám az "érthetetlen módon zombiként ábrázolt" tanácsot és a hiteltelen phalanxmozgást. Sorolhatnám még a hasonló jellegű "odamondásokat", mint pl. a tényleg bántó " Gyűrűk ura görög adaptációját látjuk (a jósjelenetben tusfürdőreklámba illő klippel)". Az ilyesmi nemcsak elfogultságra utal, de erőltetett is, ami azért a Filmvilágban nem éppen megszokott jelenség... Nem vagyok amúgy fanatikus védelmezője a filmnek, de jellegéből adódóan hibái is technikai hibák, olyanok, amiket nem vesz észre az, aki szerint "a harci orrszarvú azért még így is sok volt."... Lényeg: nem hibáztatnám a 300-at a ferdítéseiért, mert célkitűzése nem az informálás volt, hanem a szórakoztatás. Persze aki informálódni akar, az nem fog szórakozni. De ez a néző hibája, ahogy az is, hogy mindezt nem ismeri fel és még cikket is ír róla. Tisztelettel: McC. | ||
