Pápai Zsolt
Kagemusha – japán–amerikai, 1980. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Tatsuya Nakadai, Tsutoma Yamasaki. Forgalmazó: InterCom. 154 perc.
A múlt század hetvenes éveiben, Hollywood fél világot bedaráló diadalmenetének korszakában több jelentős alkotó tett heroikus erőfeszítést arra, hogy a hanyatlásnak indult szerzői film presztizsét helyreállítsa. Kurosawa külön kitűnt közülük Az árnyéklovassal, amely ugyan számos más munkájával ellentétben nem tökéletessé érlelt (kicsit túlhordott, hosszadalmas) film, mégis életművének egyik ékköve. Az árnyéklovas két válságzóna metszéspontjában áll, egyszerre a szerzői film krízisének, illetve a rendező hetvenes évek elejétől megsokasodó magánéleti és művészi problémáinak a lenyomata. Kurosawa egyik, ha nem a legszemélyesebb műve.
A szigorúan epikus felépítésű – ámde figuráival és fatalizmusával shakespeare-i királydrámákat idéző – mese Japán 16. századi belharcainak sűrűjébe vezet. A három hatalmi központ által megosztott országban egy vaktában kilőtt töltény végzetesen megsebzi a legnagyobb hatalmú hadúrt, a Takeda nemzetség fejét, aki végakaratában azt kéri híveitől, hogy három évig tartsák titokban halálát, ezzel megelőzendő az ellenség térnyerését. A hadúr halálának eltitkolása csak úgy lehetséges, ha hasonmást, árnyékharcost (japánul: kagemushát) ültetnek a helyére, akit meg is találnak egy kisszerű tolvaj személyében. A kis kagemusha kezdetben tiltakozik a szerep ellen, de lassan beletanul, olyan ügyesen, hogy a beavatottak szűk körén kívül mindenkit megtéveszt. Ám bukása olyan gyors, mint emelkedése volt: amikor letelik a három év, az udvar gyorsan és brutálisan megszabadul tőle.
Az árnyéklovas az identitásválságról szól, így már a témája hűen tükrözi a hetvenes évtizedben mindössze két filmet (Dodeskaden, Derszu Uzala) forgató Kurosawa helyzetét, emellett a rendező egyik örök – őt jószerivel az ötvenes évektől nyomasztó – problémájának a kifejtésére is alkalmas. Kurosawa egészen haláláig nyugaton sztárnak, hazájában pedig megtűrt alkotónak számított, külföldön istenkirály, otthon koldus volt. Ezzel kapcsolatos fájdalmát fogalmazta bele filmjébe: a kolduskirály kagemusha hasonló utat jár be, mint ő egész életében, így akár rendezői alteregóként is felfogható.
Hazai kritikusai rendszerint azt vetették Kurosawa szemére, hogy a nyugat kiszolgálását tartva szem előtt elárulta a japán kultúrát, amikor filmjeiben megvastagította az elbeszélő szálat, és a fizikai cselekményeket a sztori pilléreivé tette meg. Az árnyéklovasban a szikár cselekményvezetéssel, a visszafogott tempóval mintha ezeknek a vádaknak a kiújulását igyekezett volna elejét venni. Erre utal, hogy az egyébként szép számmal előforduló küzdelmi jelenetekből alig valamit látni, továbbá a ritmust nem a történetvezetés epizódjai és fordulatai teremtik meg elsősorban, inkább a képépítkezés játékai szülik. A végig erősen stilizált kompozíciók sajátos rendben következnek egymás után, hosszú, statikus plánok keverednek mérsékelten dinamizált képekkel: előbbire jó példa a hatperces nyitókép, amely a figurák háromszögbe rendezésével tökéletesen eligazít a közöttük levő alá-fölérendeltségi viszonyokat illetően, utóbbira a finálé csatajelenete, amelyben a képek ritmusát az olajozott és szaggatott kameramozgások együttese teremti meg.
Még a virtuóz világteremtési képességéről és vizuális fantáziájáról méltán híres mester életművében is párját ritkítja ez a film. Valamikor a múlt század húszas éveiben egy avantgárd teoretikus és rendező „időben való festésnek” nevezte a fimkészítést. Kurosawa két és fél órás mozgóképfestménye bizonyára tetszett volna neki.
Extrák: Az árnyéklovas pikantériája, hogy miközben a szerzői film létjogáért perel, az új Hollywood két fétisének, George Lucasnak és Francis Ford Coppolának segítsége nélkül aligha születhetett volna meg: a bónuszlemez egyik értékes dokujában ők ketten beszélnek a mű geneziséről. A lemez két további dokumentumfilmje Kurosawa képteremtő művészetére fókuszál, igazi gyöngyszem az, amelyik negyven percbe sűrítve meséli el a film cselekményét a rendező rajzainak, festményeinek, vázlatainak segítségével. Egy további extra segít a festmények és a film képeinek összehasonlításában. Stephen Prince értő és érzékeny audiókommentárja egészíti ki a csomagot.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/04 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8961 |
