Ambrus Judit
Ha sokat bosszankodtunk már azon, hogy soha egy film, amire kedvenc nagymamánkat, harminc éve csodált hitvesünket, Elek bácsit a harmadikról vagy Lujzi nénit, az oly rendes gyerekvigyázót el tudnánk vinni, akkor lám, itt a megoldás…
Nagypapa és Elek bácsi odalesznek a gyönyörű kisasszonyok láttán, Nagyi és Lujzi néni imádni fogják az aranyigazságokat, mint például azt, hogy a női gyengeség és a szapora ájulás a szobafogság következménye, aztán, hogy a női élet rejtelmeit örök titok övezi, melyet jobb nem bolygatni, valamint azt, hogy ha egy nő úgy érzi, értékei csak a külsejében rejteznek, el fogja hinni, hogy mása nincs is. Harminc éve csodált hitvesünk pedig csibészesen fog ránk kacsintani, mikor az „egy nőt tanítani olyan, akár egy nőstény macskát” mondat elhangzik, hiszen hányszor próbálta már elmagyarázni, hogy…
A film a XIX. századi amerikai írónő, Louisa May Alcott regényéből készült. Nem először filmesítették meg, az 1948-as változatban Elizabeth Taylor is játszott. Egy valóban nagyszerű családról szól, szülőkről, akik elhatározzák, hogy lányaikat függetlenségre nevelik, s arra, hogy ismerjék fel értékeiket, s tudjanak is élni velük. S szól a lányokról, akik végtelenül értékesek, érzékenyek és tudnak bánni szabadságukkal.
Jo, Meg, Beth és Amy története tényleg szép. Ha kölcsönözhetném a film egyik mondatát, miszerint „az írás aranyszabálya, hogy arról írjunk, amit nem ismerünk”, akkor azt mondanám, hogy az eredeti könyv valószínűleg igen finom és lélekemelő lehet. A könyv. A történet. A hősök által képviselt értékek. És persze a filmmel sincs igazán baj, ha csak az nem, hogy kissé avíttas, pont, mint Elek bácsi a harmadikról, vagy a harminc éve csodált hitves…
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=891 |
