Ardai Zoltán
Fast Food Nation – amerikai, 2006. Rendezte és írta: Eric Schlosser könyvéből Richard Linklater. Kép: Lee Daniel. Zene: Friends of Dean Martinez. Szereplők: Greg Kinnear (Henderson), Wilmer Valderrama (Raul), Catalina Sandino Moreno (Sylvia), Luis Guzmán (Benny), Patricia Arquette (Cinthy), Ashley Johnson (Amber). Gyártó: HanWay / Participant / BBC. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 116 perc.
Zsírhalmokat csont- és bőrke-őrleménnyel, valamint száradtvérrel dúsan összekeverve már nagyjából előáll a burger-alapmassza. Ehhez még darált húst kell adagolni a „húspogácsa” elnevezés jogszerűsége és a lefagyasztandó lepénykék nemesebb színe kedvéért. Tehénszart elvileg nem írtak elő sehol a masszához, de – mint a bestseller-szerző Eric Schlosser és az ő nyomán a texasi független filmes Richard Linklater értesít erről – némely burgergyárak mészárszéki részlegében a bélkitépő alkalmazottak kissé túlhajszoltak, tisztogatási feladatukat nem áll módjukban maradéktalanul ellátni.
A filmbeli cég célzatosan a mexikói határhoz telepítette legnagyobb burgerüzemét, oda, ahol a texasi munkajogi gyakorlat bízvást a legoldottabbnak mondható. Botrányhoz itt az sem vezet, hogy az ideszökő mexikóiak közül évente többen lábatlanul vagy félkarúan búcsúznak a gyártól, ahová pedig ép testtel érkeztek (az ellenük felhozott drogvád – laboratóriumi trükökkel társítva – rutinszerű eszköze a gyors, költségkímélő kiakolbólításoknak), vagy hogy a női alkalmazottak – nehogy fedél nélkül maradva vissza kelljen imbolyogniuk Mexikóba – rendre kiszolgálják a művezető magánköveteléseit.
A Megetetett társadalommal nem Linklater vígjátéki vonulata folytatódik (amely különben sem mutatott erős fekete-komédiai hajlamokat), hanem a másik, a meggyőződésesebb. Most csupán a két keretrész, a bevezető szekvencia és a kimenet tréfálkozó kedvű; a köztük húzódó drámai játék – a maga dokumentarisztikus stílvonásaival együtt – szárazan komor hangnemű. Az ellenpontozás gyér, de emlékezetes, például a folklorikus bendzsómotívum az éjjeli embercsempész-jelenetben, vagy a visszatérő képek a burgercég belső nyomozásra küldött menedzserének termékfogyasztásáról. Ahogyan ez a tisztességes ember újra meg újra kötelességtudóan szájához emelgeti a gagyi eleséget, annak csendes, de ellenállhatatlan humora van. Néhány percre beugranak ikonszínészek is, így Bruce Willis, aki imidzsétől elütően korhadt jellemű lokális potentátként oktatja ki a központ (burgertesztek miatt aggódó) küldöttét a morális realizmus nevében.
A központi témát bajos itt meghatározni, mert elmondatik (Kris Kristofferson), hogy ha minden szabály érvényesülne, a burger akkor is hitvány vacsora volna, másfelől pedig hogy grandiózus rá a kereslet. Ha a legdelikátabb mexikói lány beleszerethetett az említett művezetőbe, akkor mi hogyne szerettünk volna bele a burgerbe? Aztán erőteljesen tematizálódik itt még a modern vágóhídi hangulat is, amely korántsem kizárólagosan burger-összefüggésű.
A csörlős vágóhidak viselt dolgait szükséges szörnyűségnek fogjuk fel, de vajon diszkrét maradhat-e a szellemiségük, vagyis jelentheti-e csakis puszta önmagát? Álljon itt egy részlet abból a regényből, amelyben az arisztokratikus emberevő és sorozatgyilkos dr. Hannibal Lecter repülőre száll Itáliában. „Az utasok nyálkás hússal és ömlesztett sajttal készült, fridzsiderben hűtött szendvicseket tömnek magukba, és szívják egymás bélgázait a gazdaságosan megforgatott levegőben. Egyfajta változata ez a szennyvízelvnek, amellyel a szarvasmarha- és disznókereskedők álltak elő az ötvenes években. (…) Messze elöl egy áporodott film megy. A doktor egy piton türelmével várakozik.”
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8892 |
