Kis-Bócz Éva
A derricki típusú moralizáló krimi azt üzeni a nézőknek, hogy nincs tökéletes bűntény, nem éri meg bűnözni.
Az Adolf Grimme-díjat, vagyis a legfontosabb németországi televíziós elismerést idén a Polizeiruf 110 című bűnügyi sorozat egyik epizódja kapta.
A harmincöt éve gyártott Tetthely nyomozói vasárnap nyolckor, az ARD harminc éve népszerű krimiestéjén még mindig tízmillió nézőt ültetnek le a képernyő elé. Este 6 után a német tévénéző minden nap átlagosan kettő tévékrimit kap az országos csatornákon, a digitális televíziózásnak hála pedig a Németország másik végén sugárzó regionális adók hétközben vetített régi Tetthely ismétlése is elérhető. Hitchcock híres mondata – „A televízió egyik nagy érdeme, hogy visszaviszi a gyilkosságot oda, ahová való: a családi otthonba” – Németországban különösen aktuális. A „Wirtschaftswunder” hazájában csillapíthatatlan igény van a gyilkosságra a képernyőn. Németország a tévékrimik paradicsoma, a német tévénézők pedig fáradhatatlan karosszéknyomozók.
A német tévékrimi a nyugatnémet közszolgálati médiában fejlődött sajátos műfajjá a hatvanas évek elejétől. Mára a német televíziós fikciós műsorok között a bűnügyi sorozatok a legnépszerűbbek nézettség és nemzetközi eladás alapján. Ugyan több romantikus sorozatuk – nálunk például a Klinika és A Guldenburgok öröksége – nemzetközi sikert aratott, és kereskedelmi csatornáink napi szappanoperái is az ő sorozatötleteiken alapulnak, fő exporttermékük, illetve a fő fikciós műfajuk mégis a bűnügyi sorozat. A német tévéadók egyik fő csatornaazonosítója saját nyomozójuk: Az Öreg a ZDF hűséges rendőrje, Rex felügyelő a Sat1-nek hozza a nézettséget, a Doppelter Einsatz két női nyomozója az RTL logóját népszerűsíti, a Tetthely nyomozócsapatai pedig az ARD piaci helyzetét erősítik. És ők csak a legismertebb karakterek napjaink bűnügyi sorozataiból: rajtuk kívül autópálya- és kikötői rendőrök, nyugdíjas felügyelőkből lett privátdetektívek és magányos nyomozók gondoskodnak a kibillent világrend visszaállításáról.
Az első német tévékrimik az ötvenes években az angol krimiirodalom klasszikusain alapultak. A Die Galerie der grossen Detektive egymástól független hét epizódjában a krimiirodalom híres detektívjei jelentek meg, például Sherlock Holmes, Auguste Dupin vagy Poirot, az adás pedig gyakorlatilag felvett színház volt, hiszen a társulat a stúdióban játszott, és a csatorna élőben közvetítette. A WDR a hatvanas években egy saját gyártású Sherlock Holmes-sorozattal állt elő, mivel az angol részek szinkronizálása túl drága lett volna. 1961-ben felépült a Berlini fal, a nyugatnémetek az ARD és a ZDF, a keletnémetek pedig a DDRF műsorát nézhették. A későbbi krimikirály, Helmut Ringelmann nyugaton készítette első produkcióit, a Der Tod läuft hinterher című minisorozatot, majd 1969-ben kezdte az aztán hatalmas sikert aratott A felügyelő (Der Komissar) forgatását. Az ARD 1970 őszén tűzte műsorra a Tetthely első epizódját, amelyre a DDRF 1971-ben a Polizeiruf 110 című sorozattal válaszolt. A nyolcvanas években a Derrick, Az Öreg, a Soko 5110 és a Tetthely számítottak a legnépszerűbb sorozatoknak. A boom a kilencvenes években következett be; a Sat1 1992-ben kezdte meg a Wolffs Revier gyártását, 1994-ben elindult a Rex felügyelő, és megjelent az első női nyomozó az ARD Die Komissarin című sorozatában, ugyanebben az évben az RTL azonnal dupla női bevetéssel, a Doppelter Einsatz-cal reagált, az RBB újra gyártani kezdte a Polizeiruf 110-et, mára pedig egymást érik a német csatornákon a krimisorozatok.
Alapvetően két csoportba sorolhatjuk őket: dialóg- és akciókrimi. Az előbbi legjobb példája a Derrick, az utóbbié pedig a nálunk is ismert Kobra 11. A dialógkrimi fő jellemzője népnevelő mondanivalója; moralizáló felügyelője azt üzeni a nézőknek hogy nincs tökéletes bűntény, mindenkit elkapnak, ezért aztán nem érdemes bűnözni. Az akciókrimi pusztán szórakoztat, a vizuális effektek és a látvány fontosabb mint a tartalom. A Tetthely mindkét fajtába belesorolható, nyomozócsoporttól függően. A Tetthely sajátos helyet foglal el nemcsak a német bűnügyi sorozatok, hanem a fikciós műfajok világában is.
Tetthely az egész ország
A szövetségi államokból álló Németországban a közszolgálati ARD is föderalista módon működik. Az országos sugárzású közszolgálati adó hét további csatornával rendelkezik (NDR, WDR, SWR, BF, MDR, RBB, HR) – ez az úgynevezett „harmadik program”, amely az egyes tartományok, illetve tartománytársulások saját regionális adója. A hét csatorna komoly részt vállal a fikciós filmek készítésében az anyatelevízió részére, a Tetthely pedig az ARD filozófiájának megfelelően közös gyártásban készül, kiegészülve az osztrák ORF-fal. Ennek köszönhetően hétről hétre másik szövetségi adó epizódja kerül műsorra, a maguk nyomozócsoportjával.
1970. november 29-én a Taxi nach Leipzig című első epizóddal kezdetét vette a Tetthely sikersorozata, amely harminchat éve tart. Azóta hetven nyomozócsoport szerepelt a sorozatban, a Tatort sikere pedig éppen ebben rejlik: a felügyelők és a helyszín adta változatosságban. A német Tetthely-rajongóknak megvan a preferált karakterük és városuk, az ARD pedig teljesítette célját, hogy a fikció eszközeivel a tartományi sajátosságokat mutassa be. A stuttgarti nyomozó, Ernst Bienzle sváb és a bécsi Moritz Eisner osztrák akcentusa olykor ugyan zavaró, de éppen ezzel válnak hitelessé a maguk körzetében. A Tetthely játékfilm hosszúságú, kilencvenperces epizódjai szociográfiai tanulmányok, amelyekben a bűn szinte mindig a társadalmi–politikai helyzet következménye. A munkanélküli családapák kényszerből válnak bűnözővé, a fiatalok a kilátástalanság miatt nyúlnak a kábítószerhez, az elmúlt évtizedben pedig a piacgazdaság diktálta kényszer miatt olyan témák kerülnek ábrázolásra, mint a stressz okozta gyilkosság, ipari kémkedés, korrupció vagy gazdasági csalás, a féltékenységi drámák pedig egyre ritkábbak. A Tetthely Németország történetének sajátos krónikája, amely a kettéosztott majd újraegyesített Németország politikai és társadalmi viszonyait tükrözi. Konkrét politikai események ugyan nem jelennek meg benne, hanem azok következményei – például az újraegyesítés után bekövetkezett általános bizonytalanságérzet keleten, a növekvő munkanélküliség, manapság pedig a perspektíva hiánya és a rosszul működő gazdaság okozta félelem. A Németországban különösen aktuális vendégmunkáskérdés témája a mai napig tapintatosan kimarad a krimisorozatok, így a Tetthely témái közül is. Tudatosan kerülik a bűnbakképzést, ezért nem láthatók például török bűnözők. Mindössze néhány világszerte jellemző klisét használnak fel külföldiekkel kapcsolatban: a balkáni maffiát, a thaiföldi szexturizmust és az idegenlégióból hazatértek agresszivitását.
A Tetthely szakadatlan sikerének alapja a váltakozó helyszín és a különféle felügyelőtípusok: Magyarországon a rendszerváltás előtt sugárzott epizódokból Haferkamp nyomozót ismerhettük meg, akinek segítőtársa saját felesége volt. A mai Tetthely tizenöt helyszínén négy felügyelőtípus nyomoz:
1. Az egyszerű rendőrségi alkalmazott; ilyen Frank Thiel, a biciklivel járó münsteri rendőr, aki nem a nagy szavak embere, mindössze a bűnözőket akarja kézrekeríteni és ezzel megdolgozni fizetéséért. 2. A magányos harcos: Moritz Eisner, a bécsi nyomozó, aki rendőrtársai segítségét legtöbbször terhesnek érzi; képtelen hosszútávon együttműködni másokkal, cinikus negyvenes, tényekre koncentráló zsaru. 3. A moralizáló csapatkapitány: Bruno Ehrlicher, az igazság harcosa, a bűn okait analizáló érzelmes „világrend-őr”. 4. A kemény zsaru: a berlini Till Ritter és a kölni Max Ballauf, nagyvárosi cowboyok, akik alvilág és törvény határán egyensúlyoznak, sokszor szembeszállnak az igazságszolgáltatás és a bürokrácia szabályaival, de mindig az igazság pártján állnak.
A Tetthely már a kezdetek óta szerepeltet női felügyelőket, mára a tizenöt nyomozócsoportból öt helyszínen női felügyelők dolgoznak. A rend szolgáinak magánélete sem marad ki a cselekményből: minden epizódban megjelenik mellékszálként a felügyelők családi élete, amely általában zűrös – problémás tinédzser, volt feleség, ápolásra szoruló apa. Az igazság bajnokai, akik a törvénnyel szembeszálló bűnözőket mindig elkapják a saját személyes környezetük problémáit képtelenek megoldani.
<[PAN style="FONT-SIZE: 10pt; COLOR: black; FONT-FAMILY: Verdana; mso-bidi-font-size: 12.0pt">
Derrick, a moralista
Kétszáznyolcvanegy epizód, huszonnégy év forgatási idő (1973–1997), százkét országban forgalmazott sorozat: ez a Derrick, a német krimisorozatok alfája és omegája. A Stephan Derrick–Harry Klein-nyomozópárost az akkor már elismert producer, Helmut Ringelmann álmodta meg. Az azóta krimikirálynak nevezett Ringelmann neve olyan márka a német tévékrimi történetében, mint Agatha Christieé a krimiirodalomban. A mára világhírű producer színházi rendezőasszisztensként kezdte pályafutását igen fiatalon, majd az ötvenes évek elején igazolt át a filmhez. Dolgozott például Max Ophuls és Stanley Kubrick mellett, a ’60-as évek elején pedig az Intertel produkciós cég ügyvezetője lett, ahol a ZDF megbízásából két bűnügyi sorozatot gyártottak: a Das Kriminalmuseumot és a Die Fünfte Kolumnét. A két produkció meghozta számára a sikert, 1967-ben megalapította saját cégét, a Neue Münchner Fernsehproduktiont, ezzel pedig független, önálló producerré vált. A háromrészes, ZDF-nek gyártott krimisorozat, a Der Tod läuft hinterher volt az első közös munkája a forgatókönyvíró Herbert Reineckerrel, akivel később a Derrick szinte összes epizódját együtt készítették. 1969-ben a Komissar című sorozat világszerte ismertté tette nevét. A Derricket a a ZDF megbízásából kezdték forgatni, amely a ZDF első nagy volumenű nemzetközi forgalmazási sikerévé vált. 1977-ben Az Öreg készítésébe kezdett, amely 300 részt ért meg, és szintén 100 országba adták el. 1998-tól a Siska producere, több tucatnyi német televíziós díj birtokosa.
A Ringelmann-krimi tulajdonképpen egyenlő a német krimivel, jelentése pedig: bűntény–felderítés–őrizetbevétel hármas tagoltságú cselekmény, állandó karakterek, kevés akció, sok dialógus, pszichológiai motiváltságú bűnözők, moralizáló felügyelők.
A sorozat egyórás epizódjaiban a hosszú előkészítés után a tizennyolcadik és a huszadik perc között történik a gyilkosság; ritka az a rész, amely azonnal a bűnténnyel kezdődne. A kilencvenes években kísérletképpen készült néhány epizód, amelyekben már az elején megtudjuk, ki a gyilkos, a film lényege tehát Derrick és Harry nyomozási logikája – Columbo-stílus –, a közönség azonban rosszul reagált erre a változtatásra, ezért Ringelmannék visszaállították a bevált forgatókönyvsémát.
Derrick a müncheni gyilkossági csoport főfelügyelője, aki kollégájával, a sármos Harryvel együtt dolgozik. A társ jelenléte azért indokolt, mert a sorozat akciójelenetek nélküli dialógkrimi, a nyomozás előrehaladtát, Derrick gondolatait pedig kettejük beszélgetéséből ismerjük meg. A duó ellentétes karakterei – a lassú, megfontolt, öregedő Derrick és a bőrdzsekis, jóképű, néha meggondolatlanul cselekvő Harry „mester és tanítvány”-viszonyban állnak, munkamódszereikkel pedig jól kiegészítik egymást. Csak a legritkább esetben látunk fegyvert a kezükben, ezzel is azt üzenik, hogy még a bűnözőkkel szemben is van más megoldás. A sorozatot akciómentessége, az agresszió elutasítása, a „mindent meg lehet beszélni erőszak nélkül” filozófiája tette és teszi ma is olyan népszerűvé: nem csoda, hogy a Derrick II. János Pál pápa kedvenc tévéműsora volt. Minden epizód egyetlen téma, az adott bűntény köré szerveződik, a sorozat mellőz minden magánéleti szálat, Derrick aszexuális figura, akiről még annyi intimitást sem tudunk, mint Columbóról, Harry pedig egyetlen alkalommal, az 1988-ban készült A pireuszi férfi című epizódban mutat érzelmeket egykori szerelme iránt, aki éppen bajba került.
A sorozat fő témái a prostitúció, a kábítószerüzlet, a nyereségvágyból elkövetett emberölés és a szerelemféltés, a kilencvenes években készült epizódokban pedig megjelennek a korrupció, a gazdasági csalás és a munkanélküliség miatt elkövetett gyilkosságok is. Derrick felügyelőt minden egyes bűntény kapcsán a gyilkos pszichéje, az emberi természetben lapuló bűn, a gyilkosság elkövetése előtt a tettes agyában lezajló gondolat, az emberölésre való hajlam érdekli. Alaptézise, hogy nem éri meg bűnözni, mert mindenki vét egy apró hibát, amin keresztül elkapható, legtöbbször pedig a bűntudat leplezi le a tetteseket. Alapvetően bizalmatlan a gazdag üzletemberek, a sikeres menedzserek és a feltűnően csinos nőkkel szemben, a kisember védelmezője, a kibillent világrend helyreállításának hűséges szolgája, huszonnégy órás rendőr, aki barátságtalan irodában dolgozik és keveset keres, de nem tud megnyugodni, amíg a tettes szabadlábon van. Ez a sorozat sem mentes a szociográfiai felhangoktól, ám inkább az emberi psziché, a velünk született és a környezet által kiváltott bűn természete a sorozat alaptémája. Robbantást, autós üldözést, lövöldözést csak legritkább esetben láthatunk, a dialógusok azonban annál nyomasztóbbak. A Bloch doktor mosolya című részben Derrick orvosának felesége öngyilkosságot követ el, mert szeretője nem akarta, hogy hozzáköltözzön, a doktor ezért a csábító férfit tartja a gyilkosnak; Derrick komoly lelkiismereti válságot él át, mert hivatalból öngyilkosságnak kell minősítenie az ügyet, magánemberként azonban egyetért azzal, hogy elméletileg valóban a nő szeretője a gyilkos. A Legfelső szint című epizódban egy idős professzor egy pénzzel teli borítékot helyez el egy toronyház egyik postaládájában, majd közli a lakókkal, hogy a gyilkosságra való hajlamot teszteli, ezért ha valaki megöl valakit, kiveheti a pénzt.
A sorozat befejező része, a Búcsúajándék 1997-ben készült, amelyben Derricket kinevezik az Europol egyik vezetőjévé. Miközben a váltásra és a nagy napra készül, fenyegetést kap egy 15 éve elítélt, hamarosan szabadlábra kerülő férfitől, ezért az egész rendőrség Derricket védi.
Berlinben működik egy Kriminaltheather, amely csak krimiket tűz műsorára; a Süddeutche Zeitung „Kriminalbibliothek” sorozatcímen olcsó és jó minőségű krimiregényeket jelentetett meg előfizetői számára; Falco a Der Komissar (A felügyelő) című dalával került először a slágerlisták élére. Németország rajong a krimiért és a nyomozókért, a német krimikben pedig egyetlen bűntény sem marad felderítetlenül, a bűnözők nem menekülnek az igazságszolgáltatás elől és nem válnak szimpatikus figurává. Németországban a televízió krimisorozatain keresztül teljesíti népnevelő funkcióját az erőszak ellen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 43-45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8883 |
