Tosoki Gyula
Otoko-tachi no Yamato – japán, 2005. Rendezte: Junya Sato. Írta: Jun Henmi regényébõl Junya Sato. Kép: Yoshitaka Sakamoto. Zene: Jo Hisaishi. Szereplõk: Takashi Sorimachi (Moriwaki), Shido Nakamura (Uchida), Eiji Okuda (Ariga), Hiroyuki Hiroyama (Tamaki), Tatsuya Nakadai (Kamio). Gyártó: Toei Co. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 145 perc.
Innen, Európából nézve nehezen érteni, miért keltette a Yamato az indulat olyan méretes hullámait tavaly Japánban, még ha tudjuk is, hogy az ország második világháborús szerepvállalásával kapcsolatos témák kényesnek minõsülnek arrafelé. A fõ kifogás az volt a filmmel szemben, hogy revizionista alapról tárgyalja Japán világháborús végnapjait, pedig nem csahos militarista szemlélettel készült, a hangütése több, mint diszkrét. A Yamato – európai szemmel – nem provokatív, inkább rossz film.
Pedig kezdetben nem ígér keveset, elsõ blikkre mintha Cameron Titanicjának, illetve a Bay–Bruckheimer-páros Pearl Harborjának a közös klónja lenne. A történet a második világháború végnapjaiba vezet, amikor Japán veresége már mindenki elõtt nyilvánvalóvá vált, csak a japánok elõtt nem. Az amerikaiak ’45 április 1-én elsöprõ támadást indítottak a Kyushutól (a négy nagy japán sziget legdélebbikétõl) csak 500 kilométerre lévõ Okinawa szigetcsoport megszerzésére. Okinawáról a japán városokat állandó fenyegetés alatt lehetett tartani, ezért a védõk mindent egy lapra tettek fel. A totális csõd küszöbén több ezer civil lett öngyilkos és a sziget százezres helyõrsége is elpusztult, Japán légiereje jelentéktelenné olvadt, hajóhada megsemmisült.
Ennek az armadának volt a büszkesége a Yamato, korának legnagyobb – 64 ezer tonnás, 260 méter hosszú, 18 emelet magas – hadihajója, ami 1945. április 7-én került hullámsírba. A történteket a hajóra sok társával egyetemben tizenévesen felkerült egykori matróz eleveníti fel a jelenbõl visszatekintve. Lassan cammog a múltidézés, de abban sincs köszönet, amikor a nézõpróbáló elõkészítõ szakasz után az utolsó harmadban végre akciózni kezd a veterán – négy évtized alatt mintegy három tucat filmet alkotó – Junya Sato rendezõ: a felfordulás-szekvenciák formanyelvileg annyira sterilek, hogy hozzájuk képest a hatvanas évek halotthalvány hollywoodi háborús projektjeinek (Az angliai csata; Tora, tora, tora) hasonló jelenetei is forradalminak tetszenek.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8863 |
